Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm

Látványos változáson ment keresztül, és gyorsan kapósabb is lett. Íme az új Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm – teszt.

Persze azért nem olyan látványoson, mint amelyen minden mai Constellation közös őse. Eredetileg 1952-ben mutatták be, és mai külseje köszönő viszonyban sincs az akkorival. Eredetileg egy konzervatív vonalvezetésű, kerek, férfiaknak szánt kronométer volt a Constellation. Mai külsejét majdnem hetven éves múltja alatt csupán közel negyven éve viseli. A nagyon jellegzetes külső 1982-ben a Manhattan modellcsaládnál jelent meg. Itt találkozhattunk először a lünetta jobb és bal oldalán lévő, hol karmoknak, hol dudornak nevezett formatervezési elemekkel. Ezek akkoriban tényleges funkcióval is rendelkeztek: leszorították a lünettát és az üveget, így biztosítva a vízállóságot.

Ötödik

A formatervezés terén mérföldkőnek tekinthető 1982-es modellek bevezetése óta ez már az ötödik generációja a kollekciónak. Meglepetésről nem beszélhetünk, hiszen a formatervet már két éve ismerjük, méghozzá a kollekció női darabjai révén. A két év várakozásról azonban talán elmondhatjuk, hogy megérte. Két méretet is kapunk, de valójában két különböző karakterű óra a 39 milliméteres, illetve a 41 milliméteres változat. Az utóbbihoz volt szerencsénk, aminek jobban is örültünk. A nagyobbik változat az érdekesebb ugyanis.

Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm - a kerámia lünettával és a szíjjal teljesen más lett a karaktere / Fotó: Venicz Áron
Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm – a kerámia lünettával és a szíjjal teljesen más lett a karaktere / Fotó: Venicz Áron

Szembe az árral

Először egyből a mérete miatt. Igen, a 41 milliméter manapság talán az arany középút egy általános célú karóránál. Öltönyhöz is bátran viselhető, de lezser viselet társaságában is gond nélkül megállja a helyét. A dolog csupán akkor lesz érdekes, ha figyelembe vesszük az előd méretét. Az ugyanis csak 38 milliméter volt. Azt is tudjuk, hogy évek óta ismét csökkennek az átmérők, ez azonban különösebben nem izgatta az Omegát. Még azoknak sem kell a kisebb átmérővel szemezniük, akiknek az átlagnál kisebb átmérőjű a csuklójuk. Hagyományos értelemben vett füleket ugyanis nem találunk a tokon.

Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm - nincsenek éles szögek, de a polírozott élek jól megvezetik a szemet / Fotó: Venicz Áron
Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm – nincsenek éles szögek, de a polírozott élek jól megvezetik a szemet / Fotó: Venicz Áron

Ahogy egyébként éles szögeket, vagy határozottan megvont vonalakat sem. Amiért mégsem látjuk kontúrtalan masszának a tokot, az pont a felületek finisének köszönhető. Azok túlnyomó része szálcsiszolt, ám pont az éleket kivétel nélkül fényesre polírozták. Ennek köszönhetően a sziluett egyértelműen kivehető.

Átlagos átmérőjű (17 cm) csuklón / Fotó: Venicz Áron
Átlagos átmérőjű (17 cm) csuklón / Fotó: Venicz Áron

Fém helyett

További különbség – és ez az egyik terület, amin látványosan hoz újat a 41 mm változat – a lünetta megjelenése. Eddig ezeket a tokkal megegező fémből készítették, és ugyanez a helyzet a 39 mm modelleken is. A nagyobbakon azonban már kerámia. A karmok azonban továbbra is azonosak a tok anyagával. Ugyanakkor most már szinte egy síkban vannak a lünetta felületével, alig emelkednek föléje. Eredeti funkciójukat persze már régen elveszítették, most már kizárólag formatervezési elem. Nélküle azonban aligha egy Constellation nem Constellation. A lünetta ezen a modellen kerámia, a római számok pedig Liquidmetal (amorf szerkezetű fém). Az arany kivitelek esetében természetesen a márka saját aranyötvözetével (Sedna Gold) dolgoztak. Ugyan a római számok használata nem újítás, tájolásuk azonban már az. Most ismét egyenesen állnak mindenütt, nem pedig fejjel lefele a lünetta alsó felén.

Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm - a "karmok" már alig emelkednek a lünetta fölé / Fotó: Venicz Áron
Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm – a “karmok” már alig emelkednek a lünetta fölé / Fotó: Venicz Áron

Csat helyett

A másik részlet, amely a lünettához képest azonos – ha nem nagyobb – mértékben járult hozzá a Constellation karakterének megváltoztatásához, az a szíj. Eddig (1982 óta) ugyanis a Constellation elképzelhetetlen volt fémcsat nélkül, abból is természetesen az integrált jellegűből. Más nem is lehet, hiszen nincsenek fülek. Ha egy óra fémcsat helyett bőrszíjt kap, akkor az az esetek túlnyomó többségében elegánsabbá teszi megjelenését.

Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm - az egyik kedvenc részlet, a szíj / Fotó: Venicz Áron
Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm – az egyik kedvenc részlet, a szíj / Fotó: Venicz Áron

De nem ennél a modellnél. A bőrszíj sportosabbá tette. Tagadhatatlan szerepet játszik ebben a szíj szerkezeti felépítése. Bőrt ugyanis csupán a külső felületen találunk. Ténylegesen egy U keresztmetszetű kaucsukszíj belsejét tölti ki. Ennek köszönhetően a szíj azonnal felfekszik a csuklóra, és nem kell előbb „betörni”, mint a bőrszíjak esetében. Szintén nem kell amiatt aggódni, hogy idővel a bőrszíj belső felét kikezdi izzadságunk. Persze ha valaki mégis ragaszkodna a fémcsathoz, a 39 mm változatéi illeszkednek a 41 mm tokhoz is. Nekünk azonban határozottan a bőr-kaucsukszíjhoz húz a szívünk.

Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm - így sem rossz,de ha lenne lehetőség a finombeállításra, az álmaink netovábbja lenne / Fotó: Venicz Áron
Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm – így sem rossz,de ha lenne lehetőség a finombeállításra, az álmaink netovábbja lenne / Fotó: Venicz Áron

Master Chronometer

Nyilván nem lep meg senkit, hogy itt is a márka a márka legújabb műszaki újdonságait felvonultató szerkezete jut munkához. Egész pontosan a 8900-as (arany változatok esetében 8901-es) kaliber. Egyedüli különbséges a 39 mm változatokban szereplő 8800/8801-es kaliberekhez képest az öt órával több járástartalék, ami így kereken 60 óra. Természetesen a Master Chronometer szerkezetek összes jellemzőjét megtaláljuk a 8900-asban, beleértve az iparág messze legnagyobb védettségét a mágneses térerősséggel szemben, és a lassan általánosnak tekinthető, 5 éves garanciavállalást is. A szilícium hajszálrugó, illetve a koaxiális gátszerkezet természetesen már magától értetődik.

Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm - a férfiak Constellationje is megkapta a csúcsszerkezetet / Fotó: Venicz Áron
Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm – a férfiak Constellationje is megkapta a csúcsszerkezetet / Fotó: Venicz Áron

A 41 milliméteres változattal úgy néz ki, hogy elsősorban a nyugati kultúrkör piacin szeretnének erősíteni. Nem meglepő ez, hiszen a korábbi 38 milliméteres modell elsősorban a távolkeleten volt népszerű. Annak bevezetésekor még egyáltalán nem beszélhettünk csökkenő tokátmérőkről, sőt! A Constellation a két új mérettel immár nem csak ott érvényesülhet. Ha valaki mégis a kisebbet szeretné, bőrszíjat ahhoz is kaphat.

Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm - szép élmény elveszni a számlap textúrájában / Fotó: Venicz Áron
Omega Constellation Co-Axial Master Chronometer 41 mm – szép élmény elveszni a számlap textúrájában / Fotó: Venicz Áron

Omega