Girard-Perregaux Laureato 42 mm Pink Gold & Onyx

Saját kategóriájában magasabbra már aligha lehetne emelni léncet, mint ahova a Girard-Perregaux Laureato 42 mm Pink Gold & Onyx tette.

A Lauerato az ismét függetlenné vált márka jelenleg legdinamikusabban növekvő kollekciója. Bár szeretik emlegetni, hogy mekkora sikere volt bevezetésekor, 1975-ben, azért a kép ennél árnyaltabb. Például húsz évig kizárólag kvarc szerkezettel készült, az első mechanikusra 1995-ig kellett várni. Nem sokkal később pedig ki is vezették a kollekciót.

Egy bő évtizednyi pihenés után 2016-ban (limitálva), illetve 2017-ben pedig újra megjelent, kihasználva a szűnni nem akaró retró trendet. A keresletre pedig egy lapáttal még luxussportórák iránti felfutó kereslet is rátett. Annak ellenére, hogy az óra természetesen hasonlít a Royal Oakra, semmi köze az azt tervező Gérald Gentához, a nyilvánvaló hasonlóságokon túl természetesen.

Luxussportórák eredeti alapvető üzenete szó szerint maga a fényűzése volt, hiszen acél óráért kértek annyit, mint egy természetesen más stílusú, de aranyból készültért. Azt is hirdette, hogy viselője ezt is megengedheti magának. Kérdés persze, hogy hogyan lehet egy luxussportóra-modellből kollekciót építeni. A választ az Audemars Piguet már rég megtalálta, a Girard-Perregaux-nak tehát nem kell feltalálnia a spanyolviaszt.

Nem meglepő az arany

Innen tekintve tehát egyáltalán nem meglepő, hogy luxussportórájuk tokját aranyból formálták meg. A névből már tudjuk, hogy átmérője 42 milliméter, és azt is látjuk, hogy az arany nem fénylik. A szálcsiszolt felületek kötelező elemei a luxussportóráknak, és tegyük hozzá, aranynál hasznos is. Így ugyanis a viselésből adódó mikrokarcolások gyakorlatilag nem látszanak, szemben a fényesre polírozott felületeken.

Mégsem ez, hanem a fekete számlap az, ami figyelemre méltóvá teszi ezt a darabot. Nem réz az alapja, amit feketére lakkoztak, hanem maga a számlap egésze egy vékony ónix szelet. Ezt a követ gyakorlatilag az írott történelem fennállása óta ismeri az emberiség, legutóbb pedig egy évszázada, az art déco időszakában örvendett kiemelt népszerűségnek. Bár nem említik, de a számlapot szinte biztosan nem a márka készíti, hanem egy erre szakosodott, a tudást generációról generációra továbbadó kis svájci családi vállalkozás.

Az ónix mély és fényes feketéje nagyon látványos kontrasztot képez a meleget árasztó matt vörösarannyal. Hiába luxussportóra a forma, nehezen lehet annak nevezni az óra egészét. Különösen akkor, ha bőrszíjjal társítják.

Szerkezet szempontjából nagy újdonság nincs, a márka GP01800-as kaliberét találjuk a számlap alatt. A sima, hárommutatós szerkezet nem mai darab, bizonyított, az 54 órás járástartalék talán egy kicsit kevés már.

Barátkozzunk azonban meg azzal a gondolattal, hogy a luxussportóra – főleg ha még aranyból is van – nem véletlenül viseli a luxus jelzőt. Az 54500 eurós listaár (csatos változat) meglehetősen magas. Nem csodálkoznánk rajta, ha a szeptemberi bevezetést követően jövő év első felében érezhető engedményekkel lehetne majd szert tenni egy-egy példányra.

Girard-Perregaux