Hogyan találjuk föl újra magunkat, nagyjából ezzel is leírhatnánk azt, miről is szól az Omega Seamaster Diver 300 M Bronze Gold.
Bárhogy is nézzük ugyanis, a Seamaster Diver 300 M, illetve elődmodelljei harminc éve egész biztosan hozzátartoznak a popkultúrához. Ennyi idő pedig még az óraipar is hosszúnak számít, azaz néhány ráncfelvarráson már túl van a kollekció. Mindez persze a világ legismertebb titkos ügynökének köszönhető, még ha 1995. óta nem is viselt mindig Diver 300 M modellt (Seamastert azonban igen).
Könnyű belátni, hogy ennyi év alatt bizony számos modellváltozat született, ahogy viszonylag sok „különkiadás”, avagy valakihez, vagy valamihez rendelhető kivitel is. Mivel a márkát nemcsak saját formanyelve köti egy adott megjelenéshez, hanem a búvárórák stílusa, sőt, még szabványa is, ezért érhető, hogy a szóba jöhető változatok száma véges. Ilyenkor kezdenek el játszani a formatervezők a különböző anyagokkal, amiben egyébként az Omegának bőven van tapasztalata.
Boszorkánykonyha
Innen érdemes vizsgálni ezt a különcnek nevezhető Diver 300 M változatot is. Míg a titán azért messze nem annyira ismeretlen anyag az egyszeri órakedvelők előtt sem, a Bronze Gold hallatán azért sokan értetlenkedhetnek. Külön-külön persze könnyű értelmezni. A bronz jól illik a búvárórákhoz. Az arany persze kevésbé, de azért messze nem az Omega az első, amely az aranyat búvárórákkal házasítaná. Bronzot arannyal összehozni már érdekesebb. A bronz korrózióálló képességén az arany messze nem javít annyit, mint amennyibe kerül, a bronz pedig aligha teszi vonzóbbá az aranyat.
Persze pont egy búváróránál mégiscsak van ráció abban, hogy ezt az ötvözetet használják. Fele arányban bronzból, 37,5 százalékban aranyból, a fennmaradó rész pedig egyéb fémekből áll. A bronz így kötődik a vizes közeghez, ám az arany magas aránya miatt nem fog patinásodni, miközben pont az arany az óra presztízsén is emel egy kicsit. Ez pedig pont a legtöbb élethelyzetben, amelyben ez az óra megfordul, kapóra jöhet.
Bár nyilván vannak, aki szeretik érezni csuklójukon az órát, a többség inkább a könnyebb időmérőket kedveli. Egyebek mellett ezért is lett titán a 42 milliméter átmérőjű tok anyaga, hiszen az csak kb. fele olyan nehéz, mint bronz, és csupán ötöde az aranynak. Ha pedig már amúgy is játszik a márka a fémekkel, akkor még megfejelik egy továbbival.
Még egy hozzávaló
A lünetta betétjét a megszokott kerámia helyett ezúttal alumíniumból készítették el, ami persze nem szokatlan az óraiparban. Annál inkább az, hogy a számlap anyaga is ez. Az utóbbi években hagyományosan kerámiából készült a számlap ezzel is hozzájárulva a Master Chronometer minősítés elnyeréséhez. Elsősorban a mágneses mezőkkel szembeni érzéketlenséghez volt erre szükség. Úgy tűnik azonban, hogy sikerült ezt meghaladni.
A jól ismert Diver 300 M számlapra pillantva persze nem annak anyaga tűnik föl, hanem a dátumablak hiánya. Ebben persze semmi különleges nincs, elvégre az anyaghasználat miatt ezt a modellt is minden további nélkül nevezhetjük „special editionnek”. Ezt csak mi tesszük, az Omega természetesen nem nevezi annak. A kollekcióban pedig az ilyen „special edition” darabokat hagyományosan megfosztják a dátumablaktól. Így például a James Bond (itt és itt), a csupa fekete, vagy az America’s Cup modellek. Személy szerint úgy vélem talán jobb lenne, ha szerepelne a dátum, elvégre az óra napi viseletre több mint alkalmas, de persze ha valakinek nagyon hiányzik, dönthet valamely rozsdamentes acél kivitel mellett.
Ami az árat illeti, úgy nyilván érezhetően többe kerül ez a Bronze Gold kivitel, mint a „mezei” rozsdamentes acél. A kaucsuk szíjasért 8700 frankot, fonott fémszíjasért pedig 9400 frankot kell leszurkolni, amivel egyébként nagyjából egy áron mozog a többi „special edition” Seamaster Diver 300 M modellel.