DAVOSA North Pole Limited Edition

Korlátozott példányszámban készülő újdonsággal jelentkezett a DAVOSA, mely elnevezésének dacára „közelebb” született, mint azt gondolnánk. Íme, a DAVOSA North Pole Limited Edition.

Másolni csak pontosan, szépen…

A Davosa napjainkban kiváltképp az ún. „homage” órákról nevezetes. Valósággal ontja magából a legnagyobb márkák formavilágát tükröző modelleket. Ráadásul az anyaghasználat és a kidolgozás terén is igyekszik lépést tartani a legnagyobbakkal, ahol például a Rolex színes kerámiát használ, ott a Davosa sem fogja beérni kevesebbel.

Nehéz persze megmondani, hol húzódik a határ a valódi „tisztelgés” és az „utánzat” közt, hiszen olykor a mamutcégek is egymás formavilágát visszhangozzák. A különbséget többnyire csak az árcéduláról (no meg a karóra számlapjáról) tudjuk leolvasni. A „homage” órákat gyártó márkák értelemszerűen nem vállalnak túl nagy kockázatot, hiszen még másolni is csupán a legsikeresebb óramodelleket hajlandóak, éppen ezért érdemes fokozottan odafigyelni rájuk, ha néhanapján mégis valami újszerű, szokatlan dologgal rukkolnak ki.

DAVOSA North Pole Limited Edition. Forrás: DAVOSA

Egy karóra felfedezése

Természetesen kutyából nem lesz szalonna. A Davosától ezúttal se számítsunk semmi meglepőre. A Davosa North Pole Limited Edition formatervét valójában a szlovákiai óraguru Mario Gasparnak köszönhetjük, aki egyszerűen felkérte a Davosát, hogy váltsa valóra régi tervét, az északi sark meghódításának emléket állító, 500 darabosra limitált kollekciót. (A Davosa tehát csupán a „gazdaszervezet” szerepét játssza ebben a történetben). Az elképzelés Szlovákiában született, az órában dolgozó szerkezet viszont svájci. – De álljunk meg egy kicsit! Ki is az a Mario Gaspar?

Ötlet

Mario Gaspar az ArtyA Heart of Europe vezetője, nem mellesleg szlovák órakereskedő, importőr. Ő felügyeli az ArtyA Watches kelet-európai régióját. Egyszóval: disztribútor. Másreszt: munkája révén Yvan Arpa hűséges bizalmasa és tanítványa. Akik követni szokták 2018-ban indult cikksorozatunkat az Óra Magazin és az ÓraMagazinOnline hasábjain – Óramágia Mesterfokon – a legalább negyedrészben magyar, de teljes egészében „őrült” genfi órásmester különleges művészetéről, azok pontosan tudják, hogyan lehet egy karóra segítségével bonyolult történeteket elmesélni. Lássuk, mind ebből mennyit tudott megvalósítani a Mester egyik legszorgalmasabb tanítványa!

DAVOSA North Pole Limited Edition. Forrás: DAVOSA
DAVOSA North Pole Limited Edition. Forrás: DAVOSA

Az Óratok és Óraszámlap

Az óratok a maga 42 mm-es átmérővel (korona nélkül) manapság konszolidáltnak nevezhető. A koromfekete óraszámlap ugyanakkor kifejezetten férfias lett. Mario ezúttal köszönte szépen, de nem élt a lehetőséggel, és nem kért a napjainkban menőnek számító jégcsap formájú indexekből, sem a „snowflake” textúrájú óraszámlapból, noha utóbbira nem csupán a Grand Seiko palettáján találunk kiváló példát, de éppenséggel az ArtyA Watches kínálatában is. A Mario által tervezett számlap egyértelműen a funkcionalitást helyezi előtérbe a történetmesélés helyett, így a Davosa North Pole Limited Edition leginkább a Rolex világhírű Explorer sorozatára emlékeztet, persze jóval visszafogottabb, már-már puritán kiadásban.

Kalandorok ne kíméljenek!

Mindkét karóra esetében a tartósság és a leolvashatóság a legfontosabb szempont. Vérbeli kalandorok számára készült, és nem annyira a mostoha körülmények közt lezajlott expedíciók emlékét hivatott felidézni. Azaz hogy mégis:

egyrészt azonnal szembeötlik a számlap kietlen tájakat idéző üressége; másrészt: ebben a kontextusban az óratokból kitüremkedő órafülek a fekete NATO szíjjal, akaratlanul is a kutyaszán és a szántalpak képzetét keltik. – A mesélés tehát elkezdődött…

DAVOSA North Pole Limited Edition. Forrás: DAVOSA
DAVOSA North Pole Limited Edition. Forrás: DAVOSA

Bumm a fejbe!

Elkezdődött, és a méretes (9 mm-es) felhúzókarral folytatódik. Természetesen a jó öreg búvár- és pilótaóra tradíciók köszönnek vissza a korona méretében. Kesztyűben aligha boldogulnánk holmi aprócska alternatívával. A koronán végig futó rücskök és barázdák szintén a segítségünkre lesznek. Ugyanakkor az egész olyan, mintha nyomokat látnánk a hóban. Mintha azt üzennék: „Ez nem pilótafülke, hékás!”

Az órahátlap

Ennyi férfias erő láttán szinte zavarba ejtő a hátlap szinte mesébe illő bájossága. Nem is férfiember kezét dicséri az érdekes vonalvezetés. A grafikát Barbora Paulociv híres szlovákiai művésznő készítette. Az égen a Nagy Medve (Ursa Major / Göncölszekér) csillagképet látjuk.

DAVOSA North Pole Limited Edition. Forrás: DAVOSA
DAVOSA North Pole Limited Edition Hátlapi kép. Forrás: DAVOSA

…ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes!

S ha már hátlap, az Északi-sark nevét viselő óra kimondott szándéka kettős. Egyrészt valami egyszerűségétől nagyszerű időmérőt kínálni a felfedező szellemű személyeknek, másrészt tisztelegni e archetípus képviselői, köztük is azok előtt, akik az Északi-sark felfedezésén, elérésén fáradoztak az elmúlt évszázadban.

Fent, a csodás Északon!

Az Arktisz, a Föld nevű bolygó legészakibb területe, az a hely, ahonnan bármely irányba indulunk, az bizonyosan délfelé vezet. Tudományosabban (picit), ahol a Föld forgás tengelyének északi vége „átdöfi” a felszínét (képletesen persze).

Ez a táj igazán izgalmas „vidék”. Már csak azért is, mert igazából ilyenformán, mint egyfajta állandó valami, valójában nem is létezik. Egyrészt a forgástengely „imbolyog”, azaz nem egy állandó, rögzített egyenes. Másrészt a terület, amelyről itt szó van, jéggel és vízzel fedett, alant nincs szárazföld (szemben a déli pólussal), ezért az ún. „legészakibb” pont folyamatosan vándorol. Ha zászlót tűznénk bele most, az néhány óra múlva már bizonyosan nem esne egybe a műszerekkel kimérhető legészakibb koordinátákkal.

Mese

A modern technika nélkül igencsak nehézkes megtalálni, hogy éppen most, vagy egy tetszőleges időpontban hova is esik az Északi-sark. És nem, az iránytű nem megoldás, mivel az „csak” a mágneses északi pólus felé mutat, de ettől pontosabb helymeghatározásra van szükség. Legalább is, ha egy adott pont-szerű területre szeretnénk végül rábökni a térképen.

Ettől függetlenül, különösen a 20. században sok, de legalább is jó pár expedíció indult, hogy „felfedezzék” vagy „meghódítsák” ezt a bizonyos leginkább északra eső földet, bár utólag szinte mindről kiderült, hogy sajnos „nem sikerült”, és elvétették az irányt. A küldetés természetesen épp attól lett igazi kihívás, hogy nehéz. Egyrészt nincs tájékozódási pont, másrészt jég és víz fedi, nem csak magát a kiszemelt célt, de az odavezető utat is. Végül – bár az utóbbi évtizedek óta már nagyon jól tudjuk, hogy értékes ásványi kincseket rejt a föld mélye a víztömeg alatt –, mégis az előző századok embere kerülte, hiszen se megművelhető talaj, se – az adott technológiai szinten – bányászható nyersanyag, cserébe viszont zord ítéletidő védelmezte bolygónk „feje tetejét”.

DAVOSA North Pole Limited Edition. Forrás: DAVOSA

Ami bizonyos, hogy a DAVOSA North Pole hátlapján látható kép szerinti módszerekkel Will Steger érte el először az akkor legészakibb pontot, kutyaszánnal, légi „segítők” nélkül (1986). Bizonyítottan már előtte is járt a helyes koordinátákon kutató csapat (Alexander Kuznyecov, 1948), ám ők repülve közelítették meg a tetthelyt.

Eközben az is valószínűnek látszik, hogy az Északi-sark már sok-sok ezer évvel korábban felfedeztetett az emberiség számára! Feltehető, hogy eleve az Észak-Amerika kontinens is ekképp népesült be emberekkel legelőbb, amikor is őseink egy elvetemült csoportja nemes egyszerűséggel átballagott Ázsiából, a Bering-szoros befagyott jegén. Persze ennek már legalább 15.000 éve, s egyes kutatók egészen másképp „emlékeznek” arról, mikor és hogyan is jelent meg az első emberi lény az Amerikai szuperkontinensen.

A hátlap mögött

A lézergravírozott acélhátlap, ha tetszik több ezer év kalandos, mindig fölfelé, északra vezető felfedező attitűdjének állít emléket. Mögötte svájci Sellita SW200-1 igavonó zakatol, 38 órányi járást szavatolva, már feltéve, ha pihentetjük az órát, hiszen viselve annak „töltéséről” felhúzósúly gondoskodik. A szerkezet aligha váltja meg a világot, ám ahhoz mindenképp hozzájárul, hogy igencsak megfizethető tartományban tartsa a North Pole árát, ami 599 EUR, azaz nagyjából 220.000 magyar forint, és a gyártó honlapjáról megrendelhető.

Amíg a készlet tart!

DAVOSA