MIDO Multifort TV Big Date S01E01 Limited Edition

Lassan másfél évtizede tart a retró trend, a MIDO Multifort TV Big Date S01E01 Limited Edition alapján pedig úgy látszik, vannak még ötletek.

Viszonylag sokáig bírta a márka, hogy ne üljön fel a retró vonatra. Az is igaz persze, hogy a Commander-kollekciónak köszönhetően eleve volt olyan modellcsaládja, amely szinte módosítások nélkül eleget tett a trendnek. A Multifort TV órák megjelenése azonban egészen egyértelműen a retró felé nyit. Még akkor is, ha a tok távolról a Piaget Polóra emlékeztet, amely egyébként szintén az 1970-es évek szülöttje.MIDO Multifort TV Big Date S01E01 Limited Edition versions

El kell ismerni, hogy ritkán látni régi katódsugaras TV készülékek képernyőjét idéző tokformát. Többek között azért, mert egyre kevesebb ember tudja, mit is idéz a tok. Ugyanez igaz ennek a 999 darabra limitált példányszámú modellnek a számlapjára. Az adásszünet képernyőképét is valószínűleg sok embernek el kell magyarázni, ahogy az adásszünet fogalmát is. Szintén problémás lehet a méret. Ugyan nem négyzetes a tok, hiszen 40 x 39,1 milliméter a mérete, de egy párna alakúnál egyértelműen több helyet foglal a csuklón. Ez pedig nem kedvez korunk másik meghatározó trendjének, a kisebb átmérők iránti igénynek.MIDO Multifort TV Big Date S01E01 Limited Edition wrist shot

Ennek ellenére keresett darabból beszélünk. Először is a Mido szegmensében a 999 darab meglehetősen kevés. Jó eséllyel már most is csak másodkézből lehet hozzájutni. Erről a viszonylag kedvező, 1350 frankos ára is tehet. Valamivel több ez, mint a “mezei” Multifort TV Big Date (1100 frank), de a különleges számlap és a limitált példányszám indokolttá teszi a magasabb árat.

MIDO Multifort TV Big Date S01E01 Limited Edition box
Doboz és két szíj is jár hozzá

Ennek egy keveset ellentmondani látszik a szerkezet. Mivel a Swatch-csoport belépőkategóriás márkájáról beszélünk, így természetesen a 80 óra járástartalékú Powermatic kalibert találjuk a tokban. A Mido azonban kategóriáján belül a legmagasabbra pozicionált, ezért rendszerint a legmagasabb kivitelű Powermatic szerkezeteket (C07.8XX) kapta. Ebbe a modellbe azonban a C07.651-es került, azaz az egy szinttel “egyszerűbb” kivitel.MIDO Multifort TV Big Date S01E01 Limited Edition back

Mido