Casio Edifice Scuderia AlphaTauri Limited Edition

A CASIO, legtöbb olvasónk fejében, mint az olcsó, ámde elpusztíthatatlan G-SHOCK széria leledzik, miközben a kínálata jóval szélesebb, ráadásul az “olcsósága” már meglehetősen relatív. Erre lehet érdekes példa a kék Casio Edifice Scuderia AlphaTauri Limited Edition!

Forma 1

Nem is túl rég említettük, hogy valóban, szinte mindig az ütés, verés, ablakon kireptetésálló G-shock sorozat tűnik érdekesebbnek, ideje tehát, hogy mutassunk mást is a CASIO-tól!

Az “apropót” ráadásul a legutóbbi Azeri Formula 1 Nagydíj eredménye (is) szolgáltatja, ahol a CASIO-val együttműködő (értsd: általa szponzorált) istálló, a Scuderia AlphaTauri pilótája, Pierre Gasly dobogóra állhatott, nem kis teljesítményt elérve egy relatíve “kis csapat” versenyzőjeként. Persze a futam bővelkedett meglepetésekben, hiszen a négyszeres világbajnok, ámbár évek óta “gyengélkedő” Sebastian Vettel (végre) beért a második helyre, míg a száguldást ezúttal nem a legnépszerűbb holland, de csapattársa, Sergio Perez nyerte.

Kapcsolat

Hogy miért is érdekes egy órákról szóló magazin számára a száguldó cirkusz, az jelen esetben kettős lábakon áll.

Egyrészt a két téma sosem zárta ki, inkább összekötötte egymást, illetve a sportért, és/vagy a technikai sportokért rajongó közönséget, az órakedvelő – órát viselő érdeklődőkkel. Másrészt a címszereplő CASIO Edifice kifejezetten a már fent említett, konkrét csapattal aláírt együttműködés eredménye.

Casio Edifice Scuderia AlphaTauri Limited Edition EQB-1000AT. Forrás: CASIO

A jelenség természetesen nem megy ritkaság számba – épp az imént írtak szerint -, megannyi óramárka volt, van és lesz is jelen az ún. “királykategória” paddock-jában. Az efféle “merchandising” karórák általában beérik, avagy kimerülnek a reklámozott márka (versenycsapat) védjegyének, nevének feltüntetésével a számlapon, esetleg a hátlapon.

Komolyabb szereplők természetesen általában terveznek, de legalább is átterveznek, az adott miliőhöz illeszkedő, egyedi(bb) hatású modellt. Ám az kifejezetten nem megszokott, hogy a Formula 1-ben használt, konkrét alkatrész is kvázi visszaköszönjön az adott karórán.

Karbon

Casio Edifice Scuderia AlphaTauri Limited Edition esetében nem csak, hogy visszainteget, de egyenesen uralja is a hangulatot, hiszen az óra lünettája, illetve a számlapja is ún. 6K száraz karbon kompozit anyagból készül.

Eleve már az sem elhanyagolható, hogy az alapvetően továbbra is a megfizethető kategóriában kreáló CASIO karbon elemekkel épít órát, miközben a 6K-s holmi valódi érdekessége, hogy ugyanilyen anyagból készül az AlphaTauri aktuális versenyautóinak padlólemeze, illetve az első légterelő szárnyak is.

Említenünk sem kell, hogy az akár 330 kilométer/óra sebességgel is repesztő paripa, eme rendkívül meghatározó alkatrészei, eszméletlen terheléseket kénytelenek elviselni, egy-egy másfél órás “rohanás” során.

Az elnevezés (6K) egyébként el is magyarázza, hogyan érik el a gyártók, a szükséges és extrém magas szakítószilárdságot:

6000 db különálló karbonszál, kohászati eljárással történő egyesítésével.

Casio Edifice Scuderia AlphaTauri Limited Edition EQB-1000AT. Forrás: CASIO

Kék

Az AlphaTauri istállót ismerők számra nem lehet kérdés, hogy a CASIOedzett szene” szintén kék-fehér árnyalatokkal operál, egy csipetnyi pirossal megbolondítva, a figyelemfelkeltés érdekében.

Hogy a működés – funkció – megjelenítés háromszögben is bolyongjunk kicsit, az órát – a gyártó állítása szerint – kifejezetten a már emlegetett verseny csapat, futamokon résztvevő – kiszolgáló személyzetének igényeihez tervezték.

A világidő vagy GMT “komplikációt”, azaz egy másik időzóna szerinti pontos idő megjelenítését adó mutatók és segédszámlap ezért igen hangsúlyos helyre, 9-órához került, méghozzá tekintélyes méretben. Így a főhadiszálláson maradt mérnökök, illetve a világ adott pontján épp a verseny hevében lévő utazó “ügynökök” mindig összehangoltak lehetnek.

Ehhez nem csak a már említett megjelenítés, de a Bluetooth kommunikációs csatornán keresztül kötődő, mobiltelefonon futó applikáció is sokat hozzátesz, hiszen ezáltal az aktuális helyi pontos időt mutató karóra, mindig szinkronban állhat, a telefon fogta atompontos jellel. Ezt a “szabályozást” ráadásul a készülékek egymást közt, automatikusan végzik el.

Az óra stopper funkciója nem csak “idő intervallumot mér”, de képes 200 különböző kör idejét is eltárolni, ráadásul a szinkronizált mobiltelefont gombnyomásra meg tudja “csipogtatni“, ha esetleg a nagy rohanás – kapkodás közepette, a mérnök elfelejti, hova dugta azt a fránya készüléket.

Casio Edifice Scuderia AlphaTauri Limited Edition EQB-1000AT. Forrás: CASIO
Casio Edifice Scuderia AlphaTauri Limited Edition EQB-1000AT. Forrás: CASIO

Mennyiért?

A számlap felett az üveg zafír, a kvarc szabályozású szerkezet odabent 100 méterig védett a víz betörése ellen, illetve napenergiával “hajtott”, a 45,7 mm-es átmérővel készülő acél tok (mérete és anyagának dacára mindössze 71 gramm!).

Kék színe ionos bevonás technológiával “kerül fel”, ezért remélhetőleg megfelelően tartós marad. Szövet szíjon érkezik, s a csomag itthon már 190.000 forint környékén elérhető.

Forma 1, de legalább is AlphaTauri rajongóknak kötelező!

CASIO