Breguet Tradition 7035

Hagyományosnak aligha nevezhető a Breguet Tradition 7035, valójában azonban ízig-vérig az.

Ha az órásmesterség legnagyobb hatású tekintélyét kellene megnevezni, aligha esne Breguet-n kívül másra a választás. Számtalan újítása között nem pusztán a közvetlenül a mesterséghez kapcsolódóakat említhetjük meg, hanem azok értékesítése terén is tudott újat mutatni. Ide tartoznak az ún. „souscription” zsebórák. Ezek fogjuk fel úgy, mint a XVIII-XIX. századi változatát a Kickstarternek.

Breguet Tradition 7035
Breguet Tradition 7035

Amiért fontos ezekről korai „kickstarter” Breguet órákról tudunk, az a design. Az azokon a zsebórákon látható formaterv köszön vissza a Tradition kollekciókon, amely 2005 óta részese a márka kollekciójának. Ennek ellenére azonban egészen 2016-ig kellett várni az első női modellre (7038). A konkrét formatervezési elem pedig a billegő és a kerékmű harmadik kerekének szimmetrikus elrendezése, amit persze a számlapon is megcsodálhatunk. Értelemszerűen az idő kijelzése így ha nem is vált másodrangúvá, de egyértelműen egy szintre került a szerkezet megmutatásával. Nem is jutott túl sok hely az óra és percmutatónak, a számlap felső részét tudhatják csak magukénak. Külön hely jutott azonban a másodpercmutatónak 10 óra környékén. Nem külön segédszámlap, csak külön skála – már ha a zafírokból kirakott ívnak lehet annak nevezni – és persze retrográd mechanizmus.

Breguet Tradition 7035
Breguet Tradition 7035

Persze nem hiányozhatnak a gyémántok sem, amelyekből 332 darabot számolhatnánk össze, ha kedvünk épp úgy tartja. Ez, illetve, hogy a 37 milliméteres tokot aranyból készítették alaposan megdobja a 88 darabra limitált modell árát. Oly annyira, hogy a konkrét árat sem közlik. Mivel a Breguet órák amúgy sem olcsók, és presztízs szempontjából a Swatch-csoport zászlóshajója is, bátran gondoljuk csak egy hat számjegyű összegre. Persze euróban.

Breguet