Breguet Tradition 7047 Tourbillon Waltz

Nem igazi újdonság a Breguet Tradition 7047 Tourbillon Waltz, de összetettsége és ellentmondásossága mindig miatt érdemes foglalkozni vele.

A frissítés apropóját a természetesen egy évforduló adta. Június legvégén, egész pontosan 26-án nyújtotta be Breguet 1801-ben szabadalmi kérelmét az általa fejlesztett tourbillonra. Persze azért azt se felejtsük el, hogy az először 2005-ben bemutatott kollekciónak is valamennyire azért igazodnia kell a trendekhez, még ha azóta néhány frissítésen át is esett.

Konkrétan ez azt jelenti, hogy ezt a Tradition kollekcióbeli órát kékre festették. Persze ezt azért ne szó szerint értsük. Mint tudjuk, jó pár éve már a kék az új fekete, és a Breguet is szépen egymás után „kékíti” modelljeit. Ennél a modellnél ez az „őrület” odáig fajult, hogy a rugóház nyomatékának kiegyenlítésére szolgáló csiga lánca is kék lett. Persze nem festéssel, hanem hevítéssel. Emellett a tourbillon ketrecének kékje, és persze a számlapé szinte elhalványul.

A számlap egyébként hozza a tipikus Breguet-stílust, bár lényegesen kisebb helyet foglal el, mint amit elsőre gondolnánk. Gyakorlatilag egy jól megtermett segédszámlap méretén jelenik a tipikus gilosált központi rész, a római számokból álló skála és persze az elengedhetetlen, Breguet-mutatók. Nem mellesleg ezt a kicsiny számlapot a szokásos réz helyett aranyól készítették.

Feszültségek

Az ok, amiért a számlap nem lehetett nagyobb, a szimmetria. Ellensúlyát képezi ugyanis az átlagosnál jóval nagyobb tourbillonnak. A formatervezésnek pontosan ez az egyik eleme, ami a dizájn egészét tekintve az abban rejlő feszültség egyik oldala. A másikon a hagyomány tiszteletét találjuk. Az ú.n. „souscription” történelmi modellek geometriai elrendezése elevenedik meg újra.

A másik ellentétpár a funkció és a mögötte lévő műszaki háttér között feszül. Bárhogy is nézzük, mindössze egy óra- és egy percmutató találunk a számlapon. A duó mozgatásához azonban rendkívül összetett megoldást választottak, hiszen a tourbillon és a csingás nyomatékkiegyenlítés sem szükséges egy két mutatós mechanikus óra működtetéséhez.

Ahogy természetesen 41 milliméteres platinatok nélkül is meglenne az óra. Már csak azért is, mert a kéket a márka általában fehérarannyal párosítja. Nyilván nem kell mondani, hogy jelen esetben egy teljesen másik műfajjal van dolgunk. A fényűzésről szól, és persze jól jön márka hírnevének öregbítéséhez is. Az ár is ennek megfelelően súlyos: 194100 euró kérnek egyetlen példányért, ami már majdnem 80 millió forint. Az egészben a meglepő az, hogy a modell nem limitált, de persze jelentős mennyiséget aligha fognak értékesíteni belőle.

Breguet.