Omega Seamaster Summer Blue

Bár a hosszúra nyúlt nyárnak már a végét látjuk, az Omega Seamaster Summer Blue borús időben is őrzi az élményeket.

Valójában azonban nem is a nyár az apropó, hanem egy születésnap. Hogy pontosan hanyadik, azt mindenki eldönti magában, ugyanis lehet 75 vagy 66. Ha az első Seamaster névre hallgató órát vesszük alapul, amely 1948 óta van a piacon, akkor bizony 75. születésnapról van szó. Ha pedig azt, amelynek dizájnja a mai Seamastereke alapját adja, akkor 66, hiszen az a modell 1957-ben mutatkozott be. Bárhogy is számolunk azonban, a Seamaster a márka legidősebb kollekciója. Azóta is folyamatosan gyártják, és számos alkollekciója is napvilágot látott.

Könnyen felismerhető megjelenés / Fotó: Venicz Áron
Könnyen felismerhető megjelenés / Fotó: Venicz Áron

Nem aprózták el

Érdekesség, hogy az évfordulóra nem egy, esetleg kettő modellel készültek, hanem a Seamaster-kollekció, vagy inkább család minden egyes tagja részt vesz az ünneplésben. Ez konctértan nyolc modellt jelent. Nekünk ezek közül kettőhöz, a 41 milliméteres Aqua Terra 150M-hez, illetve a Diver 300M-hez volt szerencsénk. Egyébként a Planet Ocean 600M alkollekcióval kiegészülve hárman a márka legkeresettebb Seamaster-modelljei világszerte.

Jellegzetes hullámminta kerámiából / Fotó: Venicz Áron
Jellegzetes hullámminta kerámiából / Fotó: Venicz Áron

Kék

Látszólag túl sok mindenben nem különböznek a jubileumi darabok a kollekció többi óráitól. Önmagában az, hogy kék pedig aligha lenne újdonság. Még akkor sem, ha „Summer Blue” néven emlegetik. A márka elmondása szerint az árnyalat a tengernek (feltehetőleg trópusi) egy tökéletes napon való színét hivatott megeleveníteni. Ennél azonban sokkal érdekesebb a színátmenet. Persze ha csupán egyetlen órán látjuk, akkor az iménti állítás aligha igaz. Viszont a színátmenet mind a nyolc modellen át húzódik, igazodva nyomásállóságukhoz. Minél nagyobb az érték, annál sötétebbe hajlik a számlap széle. Ennek pedig akár gyűjtői értéke is lehet. Szintén kéken fénylenek sötétben az indexek, illetve a mutatók (egy része).

42mm tok 17mm csuklón / Fotó: Venicz Áron
42mm tok 17mm csuklón / Fotó: Venicz Áron

Aqua Terra 150M

Az Aqua Terra-kollekció szemléletét tekintve tulajdonképpen a legidősebbnek tekinthető. Elvégre az 1948-as Seamaster is egy elegáns időmérő volt, amit akár vizes közegben is hordhatott viselője. Manapság ebben persze semmi új nincs, akkoriban azonban mérföldkőnek számított. A márka ehhez a briteknek a második világháború alatt szállított 110000 darab katonai (légierő, tengerészet) karóra során szerzett tapasztalatait hasznosította.

Egy órával bárhova / Fotó: Venicz Áron
Egy órával bárhova / Fotó: Venicz Áron

Természetesen nem búváróráról beszélünk, hiszen hiányzik a búvárlünetta, de valójában ez az egyetlen tényező, ami miatt nem nevezhető annak. Nyilván az óra az származását nem tagadhatja le. Ahogy látható, itt még tudatosan a „régi” Aqua Terra tokot használják, azaz a Shades-kollekcióval bevezetett új formát itt nem látjuk. Ha úgy tetszik ez még a „klasszikus” Aqua Terra 150M a maga 41 milliméteres átmérőjével.

Dátumtárcsa színe azonos a számlapéval / Fotó: Venicz Áron
Dátumtárcsa színe azonos a számlapéval / Fotó: Venicz Áron

A tokban a márka 8900-as kaliberét találjuk, amiről azonban személyesen nem tudunk meggyőződni. A bevett szokástól eltérően ugyanis az hátlap nem kapott üvegbetétet, helyette a Seamaster-családra jellemző tematikájú gravírozást találunk. A csikóhal és a Seamaster közös történetét talán senkinek sem kell bemutatni, ahogy Poszeidónt és háromágú szigonyát sem.

Üvegbetét helyett csikóhal, szigony, Posszeidon itt a Diver 300M modellen, de az Aqua Terra 150M-en is ez található / Fotó: Venicz Áron
Üvegbetét helyett csikóhal, szigony, Posszeidon itt a Diver 300M modellen, de az Aqua Terra 150M-en is ez található / Fotó: Venicz Áron

Seamaster Diver 300M

Ha a márkánál búváróráról beszélünk, akkor bizony a Diver 300M az az alkollekció, amire a legtöbben asszociálunk. Egyben ez az egyike azon három modellnek, amely egy kevéssel többet nyújt a többi jubileumi társainál. (A másik kettő a 300M és az UltraDeep.) Összességében ez a modell is megegyezik a rendes kollekcióban szereplő társaival, az egyedüli eltérést a lünettán találjuk. Természetesen csupán egy irányba állíthatjuk, és a megszokott módon kerámiabetétes. Ami azonban finoman is szólva szokatlan, az a számjegyek és indexek anyaga. Itt ugyanis tűzzománccal van dolgunk. Nyilván nem kell mondani, hogy funkcionalitás szempontjából ez nem a legbölcsebb választás, viszont az alkalomhoz kiválóan illik. Nyilván vízbe olyan sűrűn ez a modell amúgy sem fog kerülni.

Rendes masszív csat / Fotó: Venicz Áron
Rendes masszív csat / Fotó: Venicz Áron
Egy kis túlzással mások a zár anyagjából egész csatot készítenek / Fotó: Venicz Áron
Egy kis túlzással mások a zár anyagjából egész csatot készítenek / Fotó: Venicz Áron

Valójában nem is kell. A búvárórák szerepét ugyanis már régen átvették a búvárkomputerek. Legjobb esetben biztonsági tartalékként szolgálnak. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a búváróra manapság talán az egyik, ha nem a legkedveltebb karóratípus. Ha életérzést kell tükrözni, státuszt hirdetni, vagy egyszerűen csak egy megbízható, szinte bármilyen alkalomhoz viselhető karóra szükségeltetik, akkor ezen feladatok ellátására kimondottan alkalmasok. Nyilván az Omega sem kivétel ez alól.

Sötétben is trópusi éjszakát igyekszik megidézni / Fotó: Venicz Áron
Sötétben is trópusi éjszakát igyekszik megidézni / Fotó: Venicz Áron

Omega Boutique