Longines Spirit Flyback Chronograph

Még nincs három éves a kollekció, viszont a Longines Spirit Flyback Chronograph formájában máris megkapja első „komolyabb” komplikációját.

Állítólag a vártnál nagyobb a sikere a Spirit kollekciónak, így érthető, hogy miért lép szintet a márka. Érdekesség az egészben, hogy a kollekció nem egy régin alapszik, holott régmúlt modellek föltámasztását és újjáértelmezését mesteri szintre emelte a márka. Ennek ellenére a Spirit beszélő név, és valóban sikeresen ragadja meg a márka múltjának egyes elemit. Így például a repülésben betöltött szerepét, bár a jó leolvashatóságon kívül nem sok ilyen vonást láthatunk ebben a Spirit modellben.

Amit viszont kapunk, az egy meglehetősen robusztus sportóra egy ismert, svájci gyártótól. Míg a tok a 42 milliméteres átmérőjével valószínűleg a legtöbb ember meg tud barátkozni, addig a 17 milliméteres vastagságot már szokni kell. Ezzel ráadásul még fél milliméterrel vastagabb is, mint a kollekció többi kronográf modelljénél (itt és itt). Részben ez a domború zafírüveg számlájára írható, kicsit szintén ludas a 10 bar (100 m) nyomásállóság kielégítéséhez szükséges anyagvastagságok, de főkolompos egyértelműen a szerkezet.

Kaliber

A márka csillaga a Swatch-csoporton belüli kötöttségek miatt nem ragyog olyan fényesen, mint a kvarcválság előtt, így a híres 13ZN, illetve 30CH kaliberekhez fogható nyalánkságra nem számíthatunk. Ugyanakkor az L791.4-es kaliber is tud néhány szépséget felmutatni. A tok vastagságából könnyű kitalálni, hogy „leánykorában” 7750 volt, de az ETA ha nem is felismerhetetlenné, de nagyon alaposan átszabta.

Longines Spirit Flyback Chronograph - nyomokban 7750-t tartalmaz
Longines Spirit Flyback Chronograph – nyomokban 7750-t tartalmaz

Amit a kronográf elindításakor egyből észrevehetünk, az az oszlopkerék beépítése, és persze a fly-back funkció megjelenése. Szintén feltűnik a „mezei” 7750-hez képest másfélszeresére növelt, 68 órás járástartalék, amely segítségével a hétvége átvészelhető. Ezt egyebek mellett a féllengésszám csökkentésével érték el, ami most 25200 (3,5 Hz) a megszokott 28800 (4 Hz) helyett. Megemlítendő még a szilíciumból formált hajszálrugó is, aminek gyakorlati haszna a kronométer tanúsítvány elnyerésében mutatkozik meg. Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy kronográf kronométerekből kevés van, a Spirit kollekció egésze, így a kronográfok is rendelkeznek ilyen tanúsítvánnyal.

Csak látszólag drága

A kronométer pontosságot egyébként a márka ismerői a számlapra nézve egyből láthatják is. Ezt jelképezi ugyanis a sorba rendezett öt csillag. Kezdetnek kék és fekete számlappal érkezik a modell, a szíj anyagától (NATO vagy csat) függően 4950 vagy 5050 euróért. Látszólag sok ez, de mint tudjuk, a kronográfok aránytalanul gyorsabban drágulnak, így a két évvel ezelőtti 2900-ról is 3550-re nőtt a „sima” Spirit kronográf ára. Ennek tükrében a fenti összeg egy fly-back funkcióval és új díszítéssel rendelkező szerkezetért nem is olyan vészes.

Longines