Még azt mondják, a németeknek nincs humorérzékük… ehhez képest a „napkaróra” legalábbis mókás gondolat. Főleg a leírás azon részén mosolyogtunk, ami szerint „elem sem kell bele”. És amúgy tényleg. Na de lássuk, mit tud a napóra, ha karóra. Íme, a HELIOS WATCH.
Karnapóra
Így magyarul kimondva máris az ókori Egyiptomban érezhetjük magunk, hiszen akár egy Nílusmenti települést is nevezhettek volna ekképp, ahol bizonyára, már évezredekkel ezelőtt használták a napot időmérésre.
Ez így természetesen rendkívül pongyola megfogalmazás. Hiszen a napóra sokkal inkább a Nap és a Föld egymáshoz viszonyított helyzetére utaló jelet „mutató” eszköz.
Az imént említett asztrofizikai kapcsolatból fakad, illetve ahhoz kötődik megannyi, itt, a bolygónk felszínén megtapasztalható természeti jelenség. Többek között a nappalok és az éjszakák váltakozása, s azok időtartama.
Az éj szakában egyébként a Nap, mint „mérőeszköz” éppenséggel szóba sem jöhet(ett), helyette olyan trükkös megoldásokkal éltek, mint a vízóra: Egy osztásokkal ellátott edény, keskeny keresztmetszetű kifolyón át csepegtette, a korábban beletöltött vizet, aminek aktuális szintje jelölte a „pontos” időt.
Napóra
Visszatérve a napórára, egyrészt korábbi találmány, mint az egyiptomi „magaskultúra”, hiszen már az emberiség bölcsőjnek tekintett civilizációk szülőföldjén is ismerték azok a közel-keleti népek, melyektől a legkorábbi efféle, nagyjából 7000 éves történelmi emlékek fennmaradtak. Bár a kezdeti társadalmak ennyire távolba vesző emléklenyomatai azért nem feltétlenül „kőbe vésett” bizonyosságok. Vitatott, hogy mikor is kezdődött meg a valódi „szociális” együttélés. Tártak fel olyan egykori élőhelyeket is, melyek még ettől is korábbi múltban sejtik a már valamennyire önmagukat tudatosan közösségbe szervező embercsoportok „megjelenését” (pl.: Göbekli Tepe, 12-14.000 évvel „ezelőtt”).
Napóra, még mindig
Témánk szempontjából persze elégséges közös nevező, hogy a napóra már sok-sok ezer éve létező időmérő konstrukció, egyike az emberség által legelébb megalkotott efféle találmányoknak.
Mi lehet az oka annak, hogy egy ennyire „elavultnak” tűnő, ősi holmiról még manapság is beszélhetünk?
Alapvetően az ember azon vágya, amely érdeklődve fordul saját történelme iránt, még akkor is, ha a jelennel általában meglehetősen mostohán bán. Illetve a tény, hogy a mai modern órakészítés és időmérés (hétköznapi értelemben legalább is) még mindig a Nap és bolygónk, a Föld egymáshoz viszonyított mozgásához és helyzetéhez igazodik, illetve azon alapul.
Mit mutat a napóra?
Rendkívül leegyszerűsítve és a lényeget megragadva, amikor a nap az égbolt legmagasabb pontján látszik, avagy magyarul delel (kulmináció), akkor mondhatjuk, hogy „dél van”, azaz 12 óra 00 perc az idő. Pontosabban, az ún. valódi helyi idő, ami eltér a „hétköznapi” órák által mutatott ún. kiegyenlített középidőtől.
Amíg az ókor embere úgy hitte, minden nap hossza, avagy az ún. szoláris nap tartama mindig egyforma, ma már tudjuk, hogy ez nem fedi a valóságot.
Akit a téma mélyebben is felizgat, javasoljuk a Magyar Csillagászati Egyesület Napóra Szakcsoportjának felkeresését, sőt akár az MCSE tagjává válnia is érdemes, hogy végképp elmélyedhessen a témában, méghozzá tudományos részletességgel.
És még mindig napóra…
A hely szűke miatt nekünk most elég lesz azt megjegyeznünk, hogy a delelés időpontjához igazított skálán lényegében leolvasható az ún. valódi helyi idő (amit jellemzően az ún. árnyékvető – ez lehet gnómon vagy pólosz –, illetve a számlap segítségével „olvashatunk le”), majd ehhez hozzá kell adni, vagy el kell venni meghatározott mennyiségű percet. Ekkor megkapjuk azt a középidőt, ami a földrajzi tartózkodási helyünk szerinti pontos időnek felel meg. Mert, hogy az sem mindegy, a bolygó melyik pontján „mérünk”.
Konkrét példán keresztül
A hozzáadandó vagy épp a kivonandó percek számát az ún. időegyenlet határozza meg, ugyanis ez nem csak attól függ, hogy helyileg merre ácsorgunk a nap alatt éppen, de attól is, hogy az év melyik szakában, napra pontosan. A fenti módon megkapott középidőt ezután még át kell számolnunk ún. zónaidőre.
Bonyolult? Naná! Hiszen ősi…
Magyarországon a Közép-európai időt használjuk, amely zóna közepe Greenwichtől keletre 15° szögtávolságban van. Hazánk egész területe ettől a zónaközéptől keletre fekszik, nagyjából a 16. és a 23. keleti délkörök között. Ezeken a helyeken a valódi helyi idő megelőzi a zónaidőt. Minden 1° délkörkülönbség 4 perc időkülönbségnek felel meg. Azaz Budapest 4°-kal van keletebbre a zónaközépnél, így 4 x 4 = 16 percet kell levonnunk a helyi időből, hogy megkapjuk ugyanazt a pontos időt, amit egy „átlagos” karóra mutat, ha egy napórával a kezünkön Budapesten állunk.
Vissza a természetbe!
A fentiek alapján kijelenthető, hogy a HELIOS féle csuklón viselhető napóra a „ma emberének” egyrészt alapvetően hasznavehetetlen, de mókás kacat, másrészt fricska az egyediséget és az önkifejezést hajszoló, szlogenek szintjén kifejezetten előtérbe helyező óragyártóknak, hiszen abban biztosak lehetünk, hogy egy karnapórát választó személynek, a mindennapi életet meghatározó értelemben vett „idő” számít a legkevésbé. De legalább is nem a csuklójáról fogja leolvasni, annyi szent.
Elem valóban nem kell bele, ahogy semmi egyéb mechanika sem (kicsit most csalunk, de majd mindjárt…), beázni sem tud, hiszen a klasszikus értelemben véve elve nem is „működik”. Ha lemegy a nap (este) fogalmilag kizárt, hogy „leolvassuk”, ellenben fedett térben, lámpafényben, vagy viharos, erősen felhős időben a szabadban, még nappal sem „jár” majd „pontosan”. S akkor még a fenti matematikai macerát nem is említettük, mint a haszontalanságot erősítő tényező.
Egyébként hogy működik, működik egyáltalán?
Az előbbi kis csúsztatás az „óra” mechanikus részeit „sértette”. Azokból ugyanis mégis akad, egyrészt a 40 milliméteres átmérővel készített alumínium tokba szerelt „beépített” iránytű, másrészt a felhúzókoronának látszó „tekerő” képében. Ez utóbbi kar egyébként tényleg felhúz, illetve inkább felállít, méghozzá a gyártó által tévesen gnómon-nak nevezett rudacskát.
Emlékezzünk, ez az árnyékvető megnevezése, ám épp hogy nem a „ferdén álló” verziót jelöli így a szakma, hanem a függőlegesen állót. A HELIOS WATCH árnyékvetőjének neve tehát helyesen „pólosz” lenne…
Lényeg,
hogy a koronának látszó karral tudjuk „működőképes” állapotba hozni csuklón viselhető napóránk. Amíg ezt nem tesszük, addig az árnyékvető szépen belesimul a lézergravírozott számlapba, nem akadva, szúrva bele – elvileg – semmibe.
Izgalomba hozva azonban egyből teszi a dolgát, ám ahhoz, hogy az árnyéka által kijelölt idő megfeleljen a valóságnak, még pozícióba kell állnunk. Ekkor jön jól a beépített iránytű, aminek a segítségével addig kell „helyezkednünk”, hogy az órára felírt Észak (N) felirat egybe essen a helyzetünktől függő tényleges északi iránnyal (vagy másképp: a beépített iránytű piros vége az óratokra gravírozott N betű felé mutasson).
Az órát eközben természetesen végig vízszintesen szükséges tartanunk. Ha mindezt sikerült végig vinni és nappal van (a nap süt, kék az ég és mi kint állunk a zöld pázsiton), úgy a számlapon megjelenő árnyék vonala megmutatja a skálán mennyi a helyi idő. Már csak a naptári nap szerinti perceket kell hozzászámolni, vagy elvenni, amihez egyébként a mellékelt használati utasításban közölt táblázat lesz a segítségünkre.
Végszó
Látható tehát, hogy napórával időt „mérni”, pontosabban azt leolvasni, aligha egy futó pillantás. Óraként, pláne karóraként értelmezni a HALIOS WATCH termékét a 21. században már tényleg csak akkor lehet, ha nagyon vicces kedvünkben vagyunk, illetve valahol mindentől távol és mindenkitől elszigetelve, de nyílt terepen és ott és akkor is csak nappal.
Ellenben, ha csuklóra vesszük ezt az óra-fricskát, igen erős üzenetet közvetítünk vele a világnak: méghozzá azt, hogy az egész „mennyi az idő?” kérdéskör egyáltalán nem érdekel!
Az is lehet persze, hogy a HELIOS WATCH annak szól, aki él-hal a napórákért, vagy egyszerűen csak úgy gondolja, hogy a termék egy jópofa „poén”. Tekintve az óra árát (78€) ez utóbbi esetben is vállalható, divatos kiegészítő, amiről aztán hosszosan lehet beszélgetni, ha utánaolvas a működésének az ember.
