Chopard L.U.C Time Traveler One Black

Alapvetően visszafogottan elegáns külsőről ismerjük a márkát, főleg az L.U.C kollekciót. A Chopard L.U.C Time Traveler One Black azonban másfele veszi az irányt.

Mondhatni, hogy többé-kevésbé biztosra mentek, hiszen a világóra komplikációval ellátott L.U.C óra iránt eddig is volt kereslet. Annak ellenére, hogy a modell még 2016-ban mutatkozott be, azaz nem mai darab. Ami működik, azt nem kell megjavítani – mondják a tengerentúlon, így alapvetően az óra formák és műszaki beltartalom terén sem hoz semmi újat. Mégis elmondható, hogy számottevően más karakterű időmérőt kapunk – még ha csak 250 példány erejéig is.

Chopard L.U.C Time Traveler One Black - távolról inkább retrós búvárórára hasonlít
Chopard L.U.C Time Traveler One Black – távolról inkább retrós búvárórára hasonlít

Kizárólag a színeket változtatták meg. A 42 milliméteres tok sötétszürke és matt fényű lett a korábbi polírozott ezüst és arany után. Persze maga az anyag is megváltozott. A szokásos hármas – arany, platina, rozsdamentes acél – után most a titán került sorra. Lehetne azt mondani, hogy valójában csak “lustaságból” hagyták mattnak a felületet, hiszen a titán alapból ilyen fényű. Valójában azonban nagyon is sokat tettek azért, hogy ne csak matt legyen a tok felülete, hanem kemény is. Rendkívül magas nyomáson, elektro-plazma eljárással érték el 700 Vickers keménységet a tok felületén, ami pontosan ötször több, mint az óraiparban használt 316L rozsdamentes acélé, és fele olyan kemény, mint a kerámia. Persze a kerámiához képest messze nem annyira rideg, azaz nem kell aggódni, ha esetleg leejtenénk.

Monokróm

Szintén a szürke színek dominálnak a számlapon is, így összességében meglehetősen monokróm benyomást tesz az óra. Ez pedig rendkívül jót tesz a leolvashatóságnak, ami egy összesen négy koncentrikus skálából álló számlapon ugyancsak jól jön. Arról nem is beszélve, hogy ezzel az arculattal az óra sokkal inkább tekinthető funkcionális eszköznek, mint sem dísznek. Hasonlóan célratörő dizájnt repülős (flieger) óráknál láthatunk.

Chopard L.U.C Time Traveler One Black - a leolvasással biztosan nem lesz gond
Chopard L.U.C Time Traveler One Black – a leolvasással biztosan nem lesz gond

Belülről kifele haladva először a dátum skáláját kapjuk, majd következik a más órákról is ismert 12 órás skála, amely a helyi idő kijelzésére szolgál, végül pedig a világóráknál megszokott 24 órás skála, illetve az egyes időzónákat képviselő városok nevei. Míg előbbi hármat a felső koronával állíthatjuk, addig utóbbit az alsóval.

Életet a számlapra a 01.05-L kaliber lehel, amely felépítésében szintén nem különbözik az öt évvel ezelőtt debütált társától. Ellentétben számos világóra komplikációt felvonultató modellel a Chopard manufaktúra kalibere integrált, azaz nem modulos felépítésű, ennek következtében a tok viszonylag lapos, 12,09 milliméter maradhatott.

Chopard L.U.C Time Traveler One Black - a szerkezetet is "befeketítették"
Chopard L.U.C Time Traveler One Black – a szerkezetet is “befeketítették”

Ami árazást illeti, úgy a korábbi modellek árainak fényében igazságosnak nevezhető. A 15500 euró szűk három ezerrel haladja meg a rozsdamentes acél kivitelt, de jelentősen elmarad az arany, és főleg a platina tokkal készülő kiviteltől.

Chopard