Urwerk UR-105 TTH

Búcsúzóul még egyszer utoljára reflektorfénybe kerülhet a márka egyik jellegzetes kollekciója. Az Urwerk UR-105 TTH ha másban nem, anyagában méltó erre a feladatra.

Először 2014-ben debütált az UR-105, és szinte nem telt el úgy év, hogy ne gazdagodott volna egy újdonsággal a modellcsalád. A márka bátran megtehette ezt, hiszen rendkívül alacsony példányszámmal dolgoznak, így egy-egy változatból mindig csak két számjegyű példányok készültek.

Persze az alacsony példányszámhoz szükségszerűen igen magas árak is társultak. Vevőt azonban mindig sikerült találniuk, ami legalább annyira köszönhető a formatervnek, mint a műszaki újításoknak is. Ugyanakkor egy olyan márka, amelynek műhelyéből évente még 200 darab óra sem kerül ki csak akkor tud valami újat nyújtani, ha egy már meglévő családot felszámol. Valami új alkotása pedig nem csupán belső igénye az alkotópárosnak, hanem egyenesen szükségszerűség is. Fiatal márkaként ők nem nyúlhatnak valamilyen régi modellhez, retró trend ide vagy oda.

Urwerk UR-105 TTH - így csak a legszükségesebbet olvashatjuk le
Urwerk UR-105 TTH – így csak a legszükségesebbet olvashatjuk le

Tantál

A méltó búcsút jelen esetben a tok anyagával akarják megadni. A választás a tantálra esett, amely természetes sötétszürke színe amúgy is kiválóan illik a márka arculatához. Az anyaggal azonban két gond is adódik. Egyrészt nehéz, már pedig a jellegzetes UR-105 tok a maga 39,5 mm x 53 mm méreteivel és 17,8 mm magasságával nem éppen kicsi. Éppen ezért a tokközepet titánból formálták meg. Erre a felépítésre utal a név is: TTH – Tantalum Hull. A tantál tehát csupán a burkot adja.

Urwerk UR-105 TTH - nem éppen ujj alá való
Urwerk UR-105 TTH – nem éppen ujj alá való

A másik kihívása az anyag keménysége. Szinte duplája a 316L rozsdamentes acélnak, amiből a karórák tokját is készítik. Következésképpen körülményes megmunkálni. Nem véletlenül fogadkozott az alapító, hogy a tantál UR-110 után többet nem dolgoznak az anyaggal. Mint láthatjuk, nem éppen következetes személyiség.

Urwerk UR-105 TTH - felnyíló fedél főhajtás a zsebórák előtt
Urwerk UR-105 TTH – felnyíló fedél főhajtás a zsebórák előtt

Az UR 5.03 szerkezet természetes újat nem hoz, pusztán a “tálaláson” dolgoztak egy keveset. Az órákat továbbra is bolygóműves megoldással jelenítik meg, maradt a retrográd percmutató, és persze a hátlapon a járástartalék kijelzése is. Mindezért 77000 frankot kérnek, és ezen nem kis summa leszámolása után mienk lehet az elkészítendő 12 példány egyike.

Urwerk