“A másik óra, ami leszállt a Holdra“, így szokták emlegetni a BULOVA “MOON WATCH” kronográfját, mely e jeles alkalom előtt most arannyal feldíszítve tiszteleg. Az európai piacnak ebből sem jut sajnos, legfeljebb csak kerülőúton. Hozzánk is így érkezett, és mutatjuk is rögtön, íme a BULOVA 50th Anniversary Lunar Pilot LE
LUNAR PILOT – A Legenda
Miként tudható, a Hold és az órák világa, a NASA és a svájci OMEGA konstellációjában egyesült, mondhatni az emberi emlékezet örökkévaló részévé válva. Órarajongók számára legalább is mindenképp. Miközben a Speedmaster farvízén, illetve annak meghibásodásán “evezve” azért az (eredetileg) amerikai – (ma már) japán BULOVA is szépen megtette azt a bizonyos “kis lépést” az égi kísérőnk felszínén!
1971. augusztus 2. napján ugyanis, az APOLLO 15 misszió legénységének egyik tagja, David Randolph Scott ezredes és a Holdexpedíció parancsnoka, az előző sikeres holdsétát követő harmadik Holdra-“ki-szállás” megkezdése előtt kellemetlen malőrt tapasztalt. Az akkor már jó ideje hivatalosan rendszeresített Omega Speedmaster órájának óraüvege meggondolta magát és feladta, azaz “kipattant” a tokból, meglehetősen használhatatlanná téve önmagát ekképp.
“Plan-B”
A parancsnok természetesen nem sokat teketóriázott, váltott a “B-tervre“, s a Holdséta megkezdése előtt felszíjazta magára a saját kronográf karóráját. Ez utóbbi nem volt más, mint egy BULOVA Chronograph ref. 88510/01. Az óra és talán a Bulova is ekképp vált az emberiség történelmének emlékezetes szereplőjévé, s vetette meg lábát a Holdon, illetve az űrkutatásban.
Hogy mennyire igaz ez utóbbi állítás? Arra jól emlékeztet egy 2015-ben megtartott árverés, ahol Scott parancsnok eredeti órája 1,6 millió dollár ellenében talált új gazdára!
[528.000.000 forintnak megfelelő összeg, mai árfolyamon!]
2021
Az imént látott, elképesztő összeggel szemben jóval jutányosabban (volt) beszerezhető, 2021. nyarán az egyébként korlátozott számban, és leginkább csak az “új világ“, illetve a “felkelőnap országában” elérhető, emlékezőmodell, az itt mutogatott BULOVA 50th Anniversary Lunar Pilot LE.
Hozzánk az 1690. példány került, az 5000 egységből. Méghozzá egyenesen Kanadából, de már egy dunaújvárosi olvasónk kezéről, akinek a japán márkákra általában jellemző, régió- és országspecifikus modellek támasztotta kihívás nem szokott valódi nehézséget jelenteni.
Titán
A tesztüzemre kölcsönkapott, friss, ropogós BULOVA “Hold-óra” igazi nehézfiú, legalább is fizimiskája alapján ezt hihetnénk. Megjelenése, a tok formája és alakja, illetve a nyomógombok, de még a bőrszíj kialakítása is jól idézi az 50 évvel korábban legendássá lett elődjét.
Ám a látszat csal!
A méretes, 45 milliméteres átmérővel készülő “test” anyaga titán, különleges, karcálló (illetve bizonyos helyeken aranyszínű) bevonattal ellátva, tartós súlytalanságot kölcsönözve az órának.
Mondhatjuk, hogy olyan érzés viselni, mintha az eredetiben a Hold felszínén “pattognánk“, hiszen az 1971. évi kiadás acélból készült.
Kvarc
Alapvető eltérés az óra működését biztosító, kvarc szabályozású szerkezet, mely magas (262 kHz) frekvencián “zizeg”, szemben az eredeti modell mechanikus szerkezetével. A változtatás talán nem feltétlen tetszetős, ugyanakkor a gyártó aktuális kínálatának meghatározója e meglehetősen pontos, és a hétköznapinál jóval komolyabb, de tény, hogy gombelem táplálta, kvarckristály szabályozta szerkezet.
A magas rezgésszám jelen esetben a kismásodpercmutatón nem (6-óránál), ellenben a kronográfhoz rendelt tized– (3-óra), valamint a központi, nagy másodpercmutató mozgásán, pontosabban azok “folyásán” érhető tetten.
Míg 9-óra pozícióban a “stopper” 60 perces gyűjtőjét találjuk.
Az óra szürkére, bizonyos fényviszonyok mellett szürkés-barnás megjelenésre hangolt, amit remekül felpezsdít a lünetta, a “felhúzó” korona, illetve a nyomógombok arany színe, hogy az imént említett segédszámlapok, gyűjtők hátterét ne is említsük.
Arany
A kép azonban akkor ragyog fel csak igazán, amikor megfordítjuk az órát, illetve leválasztjuk a hátlapot egyébként takaró, NATO-szíj stílusú bőr hevedert.
Csupa arany! Bőségesen feliratozott, szépen gravírozott, akár egy emlékérme.
S ha már emlékérme, az óra mellé abból is jár egy méretes.
Egyik oldalán az APOLLO 15 jelképe és a küldetés “színei”, valamint a Hold felszínének egy apró szelete, míg megfordítva újfent a Holdon álló űrhajós domborműve, a BULOVA márkajele, illetve az űrmisszióra emlékeztető feliratok találhatók. Újfent ezüst (fémes), illetve aranyba öntve.
Megfizethető
A nemesfém természetesen pusztán a fényét adja kölcsön e limitált kiadású karórának, hiszen anyagában nem került fel rá. Ekképp az óra ára barátinka nevezhető (1.000 amerikai dollár).
Ezért a pénzért nem pusztán az óra, illetve – leginkább – a mögé tornyosuló história lenyűgöző, de többek között remek a csomagolás is, már ami az óra dobozát illeti.
Kialakítása sokkal inkább idézi a tízszeres áron, vagy afelett megszerezhető márkáktól megszokott értékeket.
A legbelső, bőrrel borított, színeiben az órához illeszkedő doboz fedelének belső falán találunk egy valós Holdtérkép részletet is, ahol nyomon tudjuk követni, illetve megkereshetjük, merre járt, illetve hol ért talajt 50 éve az a bizonyos BULOVA a Hold poros, emberi láb taposta, szürke felszínén.
Az órát köszönjük Siba Nándor-nak!