Hamilton Khaki Pilot Pioneer

Katonai óráiról (is) ismert amerikai gyökerű svájci márka a Hamilton Khaki Pilot Pioneer most egy zsebórát ültet csuklónkra.

Bármilyen meglepő, a mintául szolgáló zsebóra nem az első, hanem a második világháborúban „szolgált”. A „Model 23” viszonylag alacsony példányszámban készült, és navigációs célokra használták. Rendelkezett kronográffal is, ami szintén segítette a tájékozódást. Ehhez képest azonban a karóráknál ez a funkció nem jelent meg. Kapunk viszont egy automatát 38 milliméteres tokátmérővel, és két kézi felhúzásút 43 milliméterrel acélban vagy bronzban.

Tudván egyrészt, hogy a Hamilton a Swatch-csoport márkája, másrészt a belépőszegmensben versenyzik, harmadrészt pedig ismerve az átmérőt nem nehéz kikövetkeztetni, milyen szerkezetet is rejt a tok. A jó öreg Unitas kalibert (ETA 6498-1) kapjuk, amely értelemszerűen nem modern, a díszítését sem vitték túlzásba, de legalább megbízható és könnyen szervizelhető. Ahhoz sem férhet kétség, hogy Illik az óra által sugározni kívánt hangulathoz.Hamilton Khaki Pilot Pioneer

Múltidézés?

Jóformán ugyanez mondható el a számlapról is, hiszen egészen egyértelmű, hogy a időmérő eszközként a funkcionalitás került előtérbe. Ugyanakkor ebből, illetve a korhű megjelenés szempontjából is a lünetta egyeseknek problémás lehet. Mindkét irányba fordítható, visszafele számozott, azaz visszaszámlálási feladatokra tökéletes. Ugyanakkor a megidézni kívánt korszakhoz nem illik, de ez legyen a legkisebb gond. Nagyobb probléma lehet, hogy a lünetta üvegbetétes. Mint tudjuk, a lünetta a sérüléseknek leginkább kitett része az órának. Tény, hogy a karcolásoknak jobban ellenáll majd, mint az acél, hogy a bronzról ne is beszéljünk, ellenben törékenyebb.Hamilton Khaki Pilot Pioneer

Tény azonban, hogy edzett üveget (K1) kapunk, amelyhez hasonlót a Seiko is használ (Hardlex). Nyilván nem bír majd ki annyit, mintha fémből lenne, de azért biztosan küzdeni kell, hogy összetörjük. Arról nem is beszélve, hogy jó alternatíva a kerámiabetéthez képest. Az ugyanis azért még nem olyan olcsó, hogy a belépőszegmensben is széles körűen elterjedjen.

Hamilton Khaki Pilot Pioneer - két 43 milliméteres kézi felhúzós mellett a 38 milliméteres automata
Hamilton Khaki Pilot Pioneer – két 43 milliméteres kézi felhúzós mellett a 38 milliméteres automata

Az automata modellbe H10-es kaliber került, más nevén a „Hamiltonosított” Powermatic a maga 80 órás járástartalékával. Árban egyben ez a legolcsóbb is (945 frank), míg a két nagyobb változat közül az acélért 1195, míg a bronzért 1495 frankot kérnek. Aki meg inkább modernebb külsejű pilóta órát szeretne a márkától, nézegesse az X-Wind modelleket!

Hamilton