Bulgari Octo Finissimo S

Az olasz gyökerű márka az utóbbi fél évtizedben csúcsra járatta az Octo Finissimo-kollekciót. Mégis kellemes meglepetés a Bulgari Octo Finissimo S.

Az Octo ugyan 2004 óta a kollekció részese, hosszú évekig azonban “takarékon” tartották. Igazán a “Finissimo” alváltozattal került reflektorfénybe, amikor is egyre laposabb és laposabb komplikációs szerkezetekkel hívta fel magára a figyelmet.

A formailag rendkívül összetett tok (110 felületet lehet összeszámolni rajta) persze szinte kiált azért, hogy mutogassák. Ugyanakkor mivel meglehetősen lapos, a mandzsetta alatt is könnyen jár ki s be. A múlt héten lezajlott LVMH Watch Week keretében bemutatott újdonságot inkább azok fogják értékelni, akiknek a visszafogott elegancia fontos szempont.

Csak a számlap

Arról természetesen szó sincs, hogy a tok formáján, a csaton, vagy egyáltalán bármilyen formai elemen módosítottak volna. Egyedül a számlap és az indexek színe az, ami különbözik az eddigi modellváltozatoktól. Egyben természetesen ezek felelősek az óra eltérő megjelenéséért is.

Bulgari Octo Finissimo S - szálcsiszolt a számlap, nem sugárcsiszolt
Bulgari Octo Finissimo S – szálcsiszolt a számlap, nem sugárcsiszolt

Akár egyfajta “stealth” formatervezésű óraként is tekinthetünk rá, de az a jelző inkább sportosabb modellekre illik, másrészt ideje is lecsengett már. Nem úgy az indusztriális dizájné. A számlap függőlegesen szálcsiszolt, ami számlapoknál kifejezetten ritka formatervezési elem. A hagyományos díszítés ugyanis a sugárcsiszolás lenne.

Bulgari Octo Finissimo S - a leglaposabb a luxus-sportórák közt
Bulgari Octo Finissimo S – a leglaposabb a luxus-sportórák közt

Az óra így egyértelműen a visszafogottabb luxus-sportórák közé tartozik, és a 40 milliméter átmérőjű, de mindössze 6,4 milliméter magas tokjával a legvékonyabb is. Szintén bátor lépés a számlap színválasztása, hiszen hagyományosan kéknek kellene lennie.

Bulgari Octo Finissimo S - laposban talán még jobban is érvényesül az eredeti dizájn
Bulgari Octo Finissimo S – laposban talán még jobban is érvényesül az eredeti dizájn

Hadonássz!

Ha pedig már a bátorságnál tartunk: a BVL 138-as kaliber is mindenféleképpen ide tartozik. A 2,23 milliméteres magasságával jelenleg a leglaposabb, hagyományos felépítésű automata szerkezet a piacon. Ára ennek a mikrorotor. Hiába rendelkezik a szerkezet 60 órás járástartalékkal, ha valaki nyugodt természetű (magyarul: keveset gesztikulál) akkor a mikrorotor kisebb tehetetlensége miatt küszködni fog az rugóház energiával való ellátásával. A korona segítségével persze bármikor felhúzhatjuk azért az órát.

Bulgari Octo Finissimo S - sokaknak már csak a szerkezet miatt is megéri
Bulgari Octo Finissimo S – sokaknak már csak a szerkezet miatt is megéri

Luxus-sportóra, természetesen integrált csattal és persze acélból az egész, mindez lapos, manufaktúra szerkezettel megfejelve egy neves márkától – nem éppen azok az összetevők, amelyek barátságos árat feltételeznének. Valóban nem nevezhető annak az 14000 eurót alulról súroló összeg, viszont a konkurenciához képest versenyképes.

Bulgari