Nomos Lambda – 175 Years Watchmaking Glashütte

Közel két évszázaddal ezelőtt a Nomos még sehol sem volt, azért a kezdetek előtt ők is tisztelegnek a Nomos Lambda – 175 Years Watchmaking Glashütte modelljükkel.

Mint tudjuk, a német újraegyesítést követően alapították a Nomost (az újat, mert volt régi is, de kettőnek köze sincs egymáshoz), és az új glashüttei márkák közül tagadhatatlanul a legsikeresebb. Mi sem jelzi ezt jobban, mint az előző évtized második felében bemutatott Lux és Lambda modellek, avagy a drága Nomosok. Aranyból készült tokjukkal, az eddigiekhez képest gazdagabban díszített szerkezeteikkel jelentősen meghaladták azt az árszintet, amit a márkától megszoktunk.

Megtartották azonban a Bauhaus formavilágát. Így a Lamba is kifejezetten letisztult. Az évforduló alkalmából készült három Lambda-változat azonban szakított az eddig kizárólagosan használt nemesfém tokozással, és rozsdamentes acélból formálták meg. Nem ez az egyedüli változás. Az átmérő a két Lamba mértani közepére lőtték be. Míg aranyból 42 és 39 milliméteres kivitel áll rendelkezésre, addig a rozsdamentes acél pontosan 40,5 milliméteres lett. Persze mivel a lünetta kifejezetten keskeny, a számlapkép pedig nagyon tiszta, ezért az nagyobbnak látszik.

Nomos Lambda - 175 Years Watchmaking Glashütte - náluk ritka a fekete
Nomos Lambda – 175 Years Watchmaking Glashütte – náluk ritka a fekete

Ha már a számlapnál tartunk: a Nomos által rendszeresen használt két szín, a fehér és a kék mellett a harmadik változat fekete. Nem hangzik nagy durranásnak, hiszen a fekete számlapok a legelterjedtebbek, de a Nomosnál mégis ritkaságnak számítanak. Ahogy egyébként a zománcozott számlap is, amivel mindhárom változatot ellátták.

Nomos Lambda - 175 Years Watchmaking Glashütte - zománc a számlap
Nomos Lambda – 175 Years Watchmaking Glashütte – zománc a számlap

Egy kis szeretet

A DUW 1001-es kaliber természetesen maradt, azon semmit nem változtattak. A járástartalék továbbra is 84 óra, amihez az energiát két rugóház tárolja, és természetesen kézi felhúzású. A díszítésért most is kitettek magukért, amelyek közül talán a leglátványosabb az arany chatonokba foglalt kövek. De nem ez a legszerethetőbb. Ez a cím tagadhatatlanul a billegő hídján lévő, gyermeki ákom-bákom kézírással vésett feliratot illeti meg. “Mit Liebe in Glahütte gefertigt” avagy Glashüttében szeretettel készítettük (készítve). Ez a kis részlet szöges ellentétben áll a számlap Bauhaus világának szigorával, és valóban könnyebben szerethetővé teszi az órát.

Nomos Lambda - 175 Years Watchmaking Glashütte - gazdagon díszítették
Nomos Lambda – 175 Years Watchmaking Glashütte – gazdagon díszítették

Erre szükség is van, mert hiába acél a változatonként 175 példányra limitált jubileumi Lamba tokja, az ára továbbra is magas. Egyért 5800 eurót kérnek, ami még mindig magasabb, mint a többi Nomos-modell átlagára (persze a Lux kollekciót most nem számoltuk bele).

Nomos