ROLEX 2022 – Boldog Új Áremelkedést!

A svájci óriás kérlelhetetlen és hibátlan, gépies precizitását remekül prezentálja az újabb Rolex áremelkedés hivatalos “bejelentése”, ami az idei évnek az első mozzanata lett. Mi Boldog Új Évet kívánunk, amíg a Rolex 2022-ben is Boldog Új Áremelkedést.

Üres polcok

Tudjuk persze, hogy “úgysem kapunk“, lassan szinte semmit, ha besétálunk egy hivatalos Rolex márkakereskedésbe, tegyük ezt a világ bármelyik táján. Az állítás természetesen csúsztatás, de tény, hogy talán sosem voltak még ennyire üresek azok a bizonyos zöld hátterű, krémszínű polcok, mint az immár magunk mögött tudható 2021. évben.

ROLEX SUBMARINER DATE 116618LB. Már nem gyártják. Folytatása a 126618LB, ára 37.700 EUR. Fotó: @RETEKG

A szerencsés kivételezettek, akik bizonyos szempontok szerint, de láthatóan egyenlőbbek a többieknél, azért természetesen megkaptak mindent, illetve a nem annyira kapós modellekből bárki vásárolhatott, s teheti ezt majd 2022-ben is, ám immár

magasabb hivatalos kiskereskedelmi árakon.

Az egyenlőség csak egy álom

Nem csak a hozzáférhetőség vonatkozásában, de az áremelés sem egyenlő mértékben, illetve arányban érinti az aktuális kínálatot.

Amíg egy kevéssé keresett Sea-Dweller modell mindössze 2%-ot drágult, addig a nagyon “forró” pitének számító GMT-Master II sorozat “Pepsi“-je csaknem 12%-ot.

De 10 százalékkal többe kerül az acél Submariner, a Milgauss, az Explorer és a Daytona is.

ROLEX MILGAUSS 116400GV. 9.100 EUR. Idén lehet, hogy megszűnik? Fotó: @RETEKG

Hivatalos árakról, azaz “listaárról” értekezünk természetesen, hiszen a használt piaci árak eszement ralija megállíthatatlannak tűnik továbbra is.

Érdekesség talán még, hogy az előző év egyik slágere, a szintén beszerezhetetlen, színes számlapos belépő szintű Rolex modellek (ha létezik ez a kategória), azaz az Oyster Perpetual 41 acél kiadásai mindössze 3% körül emelkedtek, azaz lényegében észrevétlen mértékben, tekintve, hogy eleve 2 millió forint körül voltak (lettek volna) kaphatóak. Ehhez a tételhez +60.000 forint (nagyságrendileg) már nem oszt, nem szoroz. Ráadásul úgyis 4-6 év a várólista, a hazai hivatalos forgalmazó szerint. (Aki nem hiszi járjon utána, mi megtettük, és azóta is várjuk azt a bizonyos hívást, s vagyunk még így egy páran ezzel…).

ROLEX GMT-MASTER II 126710BLNR. 10.650 EUR. Fotó: @RETEKG

Arany

Hasonlóan csekély a százalékos drágulás a sárga aranyból készült Submariner modellek esetén, ám számszerűsítve itt már azért megérzi a változást, még a tehetősebb vásárló is.

2021. december 31. napján, 11 óra 59 perc 59 másodperckor még 36.800 EUR volt a magyar hivatalos kiskereskedelmi ár, majd 2022. január 01. napján, 0 óra 0 perc 01 másodperc óta immár 37.700 euró, ami forintban kifejezve, testvérek közt is 330.000 különbség.

ROLEX GMT-MASTER II 126715CHNR. 39.200 EUR. Fotó: @RETEKG
ROLEX GMT-MASTER II 126715CHNR. 39.200 EUR. Fotó: @RETEKG

Miért?

Tekintve, hogy a gyártó legkapósabb termékeiért lassan a listaár háromszorosát is hajlandóak kifizetni az ún. szürke-piacon, a márkaboltokba került mennyiséget bizonyos, hogy szinte azonnal eladják az arra kiválasztott forgalmazók, s nem valószínű, hogy a bevétel növelést célozza az aktuális áremelkedés.

Az kétségtelen, hogy a világon minden, a nyersanyag, az energia és az emberi erőforrásokra történő ráfordítás költségei is alaposan emelkedtek az elmúlt 1 évben. Globális mértékben elszabadult az infláció, hogy a luxus termékek iránti keresletről már ne is beszéljünk. Ezt bizonyára meg kívánta jeleníteni a Rolex az árképzésben, bár abban is biztosak lehetünk, hogy aligha kenyérkérdés számára a most tapasztalható, összességében nagyjából 5%-os áremelkedés (ami ráadásul a világ különböző pontjain szintén nem teljesen egyformán alakul).

ROLEX GMT-MASTER II 126710BLRO. 10.650 EUR. Fotó: @RETEKG

Az áremelés másik célja lehetne – gondolhatnánk – a használt piaci kereslet, és az ott tapasztalható árak szabályozásának kísérlete, de kizárt, hogy ez a mérték bármilyen formában is befolyásolhatná azt, illetve mégis!

Elszáll…

További felhajtó erőt ad majd a szürke áraknak, lévén óra fizikailag ettől még nem lesz több a polcokon.

Ehhez kapcsolódó hír, hogy iparági források szerint a márka legalább 10%-kal növelni szándékozik az évente előállított darabszámot is, de még ha így is lesz, akkor sem lehetünk biztosak benne, hogy melyik konkrét modellt érinti majd a kapacitás bővítés, illetve azt sem látjuk előre, nem zárnak -e esetleg majd újra a svájci óragyárak mondjuk az 5. hullám miatt…

ROLEX SUBMARINER DATE 126610LV. 10.550 EUR. Fotó: @RETEKG

Precíz

Ami biztos, hogy az idei áremelés, tökéletesen időzítve, minden egyes időzónában az év első pillanatában “ment végbe”, azaz jelentek meg az új árak a helyi IP-címek alapján elérhető hivatalos Rolex weboldalon, s az is, hogy a koronás gépezet minden más téren is nagyon jól tudja, hogy mit és miért művel.

Mi a magunk részéről ezzel a kis “színes” hírrel szeretnénk Boldog Új Évet Kívánni minden kedves olvasónknak, és arra buzdítunk mindenkit, hogy akár itt, az online felületünkön, illetve a hazai órás világ egyetlen nyomtatott formátumú Óra Magazinját lapozgatva,

2022.-ben is tartsatok velünk.

ROLEX