Oris Big Crown Calibre 473

Ízig-vérig a márkára jellemző külsővel érkezik a Oris Big Crown Calibre 473 modell, ami azért általánosabb szemszögből nézve is tartogat érdekességet.

Bár a kvarcválság alatt néhány évig a mai Swatch-csoport elődjéhez tartozott a márka, az akkori cégvezetés visszavásárolta az Orist, így 1982 óta újra függetlenek. A jelenlegi cégvezető 35 éve áll a kormány mögött, de a visszavásárlásban is részt vett. Így ugyan nem egy hagyományos családi vállalkozásként tekinthető a márka, hiszen az alapítók mások voltak, de továbbra is egy valós személy áll a cég mögött, nem pedig valamilyen konglomerátum.

A függetlenségnek persze ára is van, konkrétan a jóval szerényebb anyagi lehetőségek. Ám ennek ellenére is képes volt a márka saját kaliberekkel jelentkezni. A sort a 110-es kaliber nyitotta, amely 10 napos járástartalékával ugyan nem volt egyedi a piacon, de az Oristól kifejezetten váratlan húzásnak számított. Elsősorban azért, mert hasonló képességekkel rendelkező szerkezetet csak jóval magasabbra pozicionált márkáknál találtunk. Hat évvel később, 2020-ban jött a 400-as kaliber, öt napnyi járástartalékkal és 10 éves garanciával. Ez is hasonlóan nagyot szólt.

400-ból 473

A most bemutatkozó 473-as alapvetően három dologban különbözik csak. Automata helyett kézi húzású, leolvasható a járástartalék, a dátumot pedig mutató jelzi ki. Ez utóbbi a márka igazi öröksége, hiszen bő nyolc évtizede folyamatosan megtalálható ez a komplikáció náluk. Persze nem bonyolult egy aprócska modullal „megfejelni” az alapkalibert, de persze azért az is pénzbe kerül. Az pedig – ahogy említettük – önálló márkáknál nem áll hegyekben.

473-as kaliber hátulról, rotor nélkül, de járástartalék-kijelzéssel
473-as kaliber hátulról, rotor nélkül, de járástartalék-kijelzéssel

Éppen ezért a szerkezeteket nem is maga a márka, hanem beszállítók gyártják és szerelik össze részben, csupán a „végszerelés” folyik a márkánál. Félreértések elkerülése végett ez nem tokozást jelent csupán a nagyobb részegységekből való összeállítást. A tervezést, fejlesztést, a szerszámozást és prototípus készítését azonban a márka maga végzi. Az érdekesség ebben, hogy ezt ennyire nyíltan kommunikálják, ami egyáltalán nem jellemző a svájciakra, főleg nem a jelentős csoportokhoz tartozóknál.

Ami szintén tipikusan Oris, az a méretes korona. Eredetileg persze a kesztyűben való használatot volt hivatott megkönnyíteni, de ma erre aligha van igény. Dizájnelemként azonban valóban látványos. Ráadásul a márka valahogy mindig el is találja a tok és korona arányát, azaz utóbbi nagy, de mégsem otromba. Különösen nagy kihívás ez akkor, ha az eddigi 40-ről 38 milliméterre csökkentjük az átmérőt.

Oris Big Crown Calibre 473 - rendes pillangózárat is kapunk
Oris Big Crown Calibre 473 – rendes pillangózárat is kapunk

Kevésbé bennfenteseknek azonban inkább a számlap színe tűnik föl. Kéknek ugyan kék, de egyáltalán nem az a kék, amit számos márkánál láthatunk. A világos, talán kicsit türkizbe is hajló árnyalat valóban ritkaságnak számít a jellemzően inkább a királykékhez közelebb álló versenytársak számlapjának színéhez képest. Ezzel mondhatni kicsit frissebbnek is hat a számlap, hiába próbálja meg elsősorban a szíj egy kicsit „retrósítani”. Ebben persze a megváltoztatott vonalvezetésű számjegyek is szerepet játszanak, illetve a mutatók sem katedrális stílusúak. Az alapvetően monokróm színvilágba a dátummutató hegye visz egy kis változatosságot, amit hagyományosan pirosra festettek.

Oris Big Crown Calibre 473 - ilyen kékkel nem igen találkozni
Oris Big Crown Calibre 473 – ilyen kékkel nem igen találkozni

Saját szerkezettel szerelt órák persze drágábbak is, mintha „sima” ETA vagy Sellita lenne a számlap alatt. A 473-as listaára 4200 frank, ami majdnem duplája a Sellitával szerelt változatoknak, de még az automata 403-sal felvértezett kivitel is egy negyeddel olcsóbb.

Oris