Van márkák, amelyek akkor sem engednek búváróráik teljesítményéből, ha kisebb méretben kell gondolkodni. Az Oris Aquis Date 36,5mm jó példa erre.
Búvárórák sem húzhatják ki magukat a csökkenő tokátmérők trendjének hatása alól, de ott még nem tartunk, hogy 40 mm alatti érték legyen a szabvány. Ebből adódik, hogy ezt a modellt hölgyeknek szánják. A méreten kívül persze erről árulkodnak a színek is, elvégre a rózsaszínt jellemzően nem férfi karórákon találjuk. (A Nomos Orion egyik változata a kivétel, aminek meglepő módon még jól is áll.)
![Oris Aquis Date 36.5mm - akár férfiaknak is](https://www.oramagazin.hu/wp-content/uploads/2022/09/oris-aquis-date-365mm-noi-karora-luxusora-soldat.jpg)
Ennek ellenére azt is kijelenthetjük, hogy a kéket, és talán még a zöldet is uniszex modellként kezelhetjük. Elsősorban azért, mert a kisebb Aquis gyakorlatilag a nagyobbnak kicsinyített mása, ami még az indexekre és mutatókra is igaz. Ezt általában női karóráknál hátrányként szoktunk értékelni, itt azonban ez a gondolat nem állja meg helyét. Bizonyított búváróra-kollekciót bővítenek bele, az Aquis rátermettségét pedig aligha lehet kifogásolni. Legjobb érv e mellett a 30 bar (300 m) nyomásállóság.
![Oris Aquis Date 36.5mm - nem a szokásos gyöngyház](https://www.oramagazin.hu/wp-content/uploads/2022/09/oris-aquis-date-365mm-noi-karora-luxusora-dial.jpg)
Jóformán mindössze két területen különbözik a kisebb változat a nagyobbaktól. Az egyik a kerámiabetét hiánya a búvárlünettán. Helyette szemcsefúvott felületet kapunk, amelyekből a percskála számjegyei emelkednek ki. Azok természetesen polírozottak. A másik a számlap. Igen, gyöngyházat használnak, ami első hallásra finoman szólva nem épp fantáziadús. Jobban megnézve azonban látható, hogy nem a szokott mintázatot láthatjuk viszont. Az ugyanis sokkal inkább egy szellő fodrozta vízfelszínre emlékeztet. Ennek is köszönhető, hogy a három közül kettő változat uniszexként is értékelhető.
![Oris Aquis Date 36.5mm - ez már nehezen nevezhető uniszexnek](https://www.oramagazin.hu/wp-content/uploads/2022/09/oris-aquis-date-365mm-noi-karora-luxusora-soldat-pink.jpg)
Ami a szerkezetet illeti, úgy csodák ne itt várjunk. A márka saját kaliberei túl nagyok, így marad az Oris 733-as kaliber, ismertebb nevén a Sellita SW-200. Az ár is barátságosabb így, 2200 frankot kérnek egy példányért.