Norqain Independence újdonságok

Alapításának ötödik évfordulója alkalmából stílszerűen Norqain Independence újdonságok jelentek meg a márkánál.

Bár való igaz, hogy a svájci óraiparban szeretnek megemlékezni az évfordulókról, azért arra kevés példát találni, hogy egy márka az ötödik „születésnapját” ünnepelje meg. Egyrészt nyilván azért, mert vannak, akik meg sem érik, másrészt pedig kevésnek érzik. Például azért, mert még „keresik magukat”.

A Norqain esetében azonban mégis indokolt lehet az ünneplés. Meglehetősen rövid idő alatt – főleg óraipari szemmel nézve – alakították ki saját arculatukat, ami a világjárvány miatti kényszerű leállás okán valójában még rövidebb. Persze az is igaz, hogy olyan háttérrel, amivel a márka rendelkezik, azért nem olyan nehéz. Erről részletesebben nyomtatott kiadványunkban írtunk, legyen elég csupán annyi, hogy nagy az esélye a márka hosszú távú fennmaradásának.

Szintén említettük már, hogy a vásárlóközönségnek elsősorban a fiatalabb generációt, a 25-40 éveseket igyekszik megszólítani, közülük is inkább a nyugati kultúrkörhöz tartozókat. Nem a Norqain az egyedüli márka, amely erre a korosztályra „hajt”, nem is ők az elsők, sőt még formaviláguk is ismerős. Sok szempontból hasonlítanak a Jean Richard márkára. Igaz, a Girard-Perregaux „kistestvére” épp Csipkerózsika álmát alussza, de nem feltétlenül a piac miatt. Valójában a márkát birtokló csoport záratta be jó néhány évvel ezelőtt.

Öt a siker jele

Hogy mennyire sikeresek ebben, mi sem mutatja jobban, mint hogy egyszerre öt modellel tudják bővíteni egyik kollekciójukat. Persze azt azért tegyük hozzá, hogy az öt, az inkább három, hiszen két darab csak változat. Ugyanakkor hölgyeknek is készül modell, és ami talán ennél is fontosabb, az a fémcsathoz járó új zár. Furcsa ezzel kezdeni a modellek ismertetését, de mégis érdemes. A közvélekedéssel ellentétben jó csatot és jó zárat egyáltalán nem olyan könnyű készíteni. Ráadásul a Norqain inkább a középkategória alsó, középső részén versenyez. Itt pedig meglehetősen ritkán találni olyan zárat, amellyel a csat hosszát pontosan a csuklónkhoz igazíthatjuk. Kis túlzással kijelenthető, hogy pusztán már ezért megéri elgondolkodni egy modellen.

Hogy a márkánál szeretnek játszani a vizuális elemekkel, mi sem jelzi jobban, mint a csontvázasított modellek. Kapóra jön nekik ebben a csontvázasításoknál jelenleg kedvelt indusztriális stílus, mivel így szinte minimális többletmunkával építhető be a szerkezet. Jelen esetben ez a NN08S névre hallgat, de ténylegesen egy Sellita SW-200-1-es kaliber. Nyilván ez egy kompromisszum, viszont egyrészt segít az óra szervizelésében, másrészt az ár alcsony(abb)an tartásában. Mint tudjuk, mindössze két évesen sikerült a Norqainnek a Kenissitől hosszú távra szerkezeteket lekötnie, ám az ezzel a kaliberrel szerelt órák jellemzően legalább egy-két ezer euróval drágábbak.

Érdekesség, hogy a 42 milliméteres, csontvázasított modellek közül az egyik fekete. Nem a számlap, hanem a tok és a csat is. Ehhez a költségesebb és tartósabb DLC (gyémántszerű szén) bevonatot használták, bár a záron nyilván idővel megjelennek a karcok. Érdekes abból a szempontból, hogy a csupa fekete darabok manapság már nem annyira kedveltek, sokszor inkább csak a választék „színesítésére” alkalmazzák. Itt azonban egy csupán öt éves márkáról beszélünk, amelynek finanszírozási szempontból ez azért még úri huncutságnak kellene hogy számítson. Láthatólag nem nekik.

Van szerényebb és csillogóbb is

A valamivel visszafogottabb a 40 milliméteres darabok megjelenése. Itt a szokásos színátmenetes számlapot láthatjuk, a kedvelt zöld, illetve a szintén szokatlannak ható barnás színű változatban. A szerkezet természetesen itt is az NN08, ám most „S”, azaz csontvázasítás nélkül. Igen, itt is SW-200-ról beszélhetünk. Szintén ezzel az átmérővel készült a hölgyeknek szánt kivitel, ami azért finoman szólva is a nagyobb időmérők közé tartozik. Ugyanakkor ne feledjük, hogy amikor az IWC-nek nem voltak női modelljei, akkor a hölgyek az aktuális Mark modelleket választották maguknak, amelyek szintén 40 milliméteresek voltak. Itt tehát nem az a recept, hogy egy férfi modellt kicsinyítünk le női méretre, hanem mindenki egy méretet kap. Ugyanakkor a női modell „felöltöztetésére” már a hagyományos megoldást választották. A számlap gyöngyház, még ha világos türkiz színű is, a lünettát pedig gyémántokkal rakták tele, kereken hatvan darabbal így gyakorlatilag egy második percskálát is kapunk, bár ez aligha lesz szempont.

A megszokott módon a márka mindegyik jubileumi modellre öt éve garanciát vállal, és még a csontvázasított modellek is 10 bar nyomásig (100 méter) vízállóak. Ami az árakat illeti, úgy egyértelműen a hölgyeknek szánt modellek a legdrágábbak 5790 eurós (5540 kaucsuk szíjjal) árukkal, ami kizárólag a gyémántok számlájára írható. Ennél még a Kenissi kaliberekkel szerelt modellek is olcsóbbak. A sorban a csontvázasított darabok következnek 4450 (fekete) illetve 3990 eurós árral, míg a belépődarabok közül egy 2790 (2540 kaucsuk szíjjal) euróért lehet a mienk.

Norqain