Hysek IO Annual Calendar

Éves naptárral ellátott órák ugyan rendszerint lényegesen kedvezőbb áron kaphatóak, mint az öröknaptárasak, ám sokszor mégis hasonlóan konzervatív külső kapnak. Nem úgy a Hysek IO Annual Calendar.

Meglepőnek ez aligha nevezhető, elvégre a márka alapítója mégiscsak egyike az óraipar nagy formatervezőinek – még ha jó tíz éve ki is szállt a nevét viselő márkából. Az éves naptár mint komplikáció a márkánál pont az IO kollekcióban mutatkozott be, amely egyébként a legkonzervatívabb megjelenésű is a Hysek felhozatalában. Nyilván az idén teljesen újonnan tervezett Hysek IO Annual Calendar sem nagyon rugaszkodhatott el a kollekciót jellemző vonalaktól, de attól még tud izgalmas lenni.

Hysek IO Annual Calendar - tárcsákkal (is) próbál hódítani
Hysek IO Annual Calendar – tárcsákkal (is) próbál hódítani

Összességében retro-futurisztikus benyomást tesz az óra, amivel nagyon nem lőnek mellé, ha meglovagolnák a retro trendet. Annyiban azonban újítottak, hogy immár nem mutatóval jelzik ki a hónapot, és a dátum is nagy formátumú. A hónapok tárcsával való megjelenítése nagyobb szabadságot ad a formatervezőknek, akik éltek is a lehetőséggel. Ugyanakkor gondot okoz a szerkezetet tervezőknek, hiszen egy tárcsa mozgatására lényegesen több energiára van szükség, mint egy mutatónál. Főleg a nagy formátumú dátumnál jelentkezik ez hatványozottan, ahol esetenként két tárcsát is mozgásra kell bírni. Többek között ezért csak 44 órányi a Hysek IO Annual Calendar járástartaléka, ami átlagosnak nevezhető.

Hysek IO Annual Calendar - mert ma már kék változat is kell
Hysek IO Annual Calendar – mert ma már kék változat is kell

A két változat méretben (42 mm) és anyagban (rozsdamentes acél) is megegyezik, egyedül számlapjuk (fehér és kék) és bőrszíjuk színe (fekete ill. kék) tér el egymástól. Még egy közös jegy az áruk: közel 5500 euró.

www.hysek.com