Hublot Classic Fusion Original

Egyértelműen kijelenti még korai, de az Hublot Classic Fusion Original is jelzi, hogy jöhetnek a 80-as évek.

A márkánál a Classic Fusion kollekcióban eddig is utaltak a múltjukra, de inkább egy visszafogottabb design szerepeltetése a kínálatban volt a fő szempont. Azokhoz a darabokhoz képest is visszafogott a Classic Fusion Original, ami a márka indulásakor volt a legjellegzetesebb darabjuk.

Az akkor még MDM Genève névre hallgató vállalkozás igazán csak Spanyolországban tudott piaci részesedést kiharcolni magának, pedig a nemesfém és kaucsuk ötvözése kifejezetten forradalminak számított akkoriban. Majdnem két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy mások is követni kezdjék az ötletet.

Minimál

A negyven évvel ezelőttit másoló idei modell ma nem csak az Hublot órák között, hanem talán abszolút értelemben véve is minimalistának számít. Erre erősít rá a három változat tokjának átmérője is: 42, 38 és 33 milliméteres a felhozatal. Mindehhez pedig viszonylag alacsony magasság is társul (10, 9,85, 8,5 mm). Pusztán e paraméterek hallatán már-már öltönyórának gondolnánk az órát, és talán nem is állunk annyira messze ettől. Az Hublot kollekciójában egész biztosan annak tekinthetjük.

Hublot Classic Fusion Original - három méret (33, 38, 42 mm), három anyag (sárgaarany, kerámia, titán)
Hublot Classic Fusion Original – három méret (33, 38, 42 mm), három anyag (sárgaarany, kerámia, titán)

Éppen ezért talán érdemes lett volna lemondani a dátum kijelzéséről. Így ugyanis semmi sem törné meg a számlap egységét, és ami még fontosabb, szimmetriáját. Mellette szól persze, hogy az óra minden további nélkül napi viseletünk darabja lehet, főleg ha nem az arany, hanem a fekete kerámia, vagy a titán változatot választjuk.

Talán éppen ezért döntöttek amellett, hogy a tokba nem saját szerkezet kerül. A két nagyobba a HUB1110-est találjuk, amiben a Sellita SW-300-ast tisztelhetjük. (Az meg persze az ETA 2892-es klónja.) A legkisebbe pedig a HUB2913 kvarc szerkezetet építették. Hogy az kitől érkezik, egyelőre rejtély, remélhetőleg a Rondától.

Hublot Classic Fusion Original - legdrágább kivitel (arany, 42 mm)
Hublot Classic Fusion Original – legdrágább kivitel (arany, 42 mm)

A tok anyagai miatt persze ne számítsunk arra, hogy a manufaktúra kaliber hiánya „jó árassá” teszi az órát. Az ár 6800 eurónál indul (33 mm, titán) és egészen 25200-ig fut (42 mm, sárgaarany), de itt persze a nemesfém miatt ekkora az összeg. Jellemzően 9000 euró körüli összeggel érdemes számolni a titán és a kerámia változatoknál.

Hublot