Alpina Alpiner Quartz Chronograph

Nem árul zsákbamacskát, maga a név elárulja, hogy mit is kínál az Alpina Alpiner Quartz Chronograph.

Persze azért ez csupán a jéghegy csúcsa, avagy a legfontosabb információkat kapjuk csak meg. Az nem derül ki, hogy az Alpiner 1938-as bemutatásakor tulajdonképpen az első sportórák egyike volt. Persze azóta sokat változott a világ, így ugyan a mai utód továbbra is sportos, de minden további nélkül elegánsabb öltözékhez is felvehetjük.

Alpina Alpiner Quartz Chronograph - számlapok csak klasszikus színekben, se kék, se zöld
Alpina Alpiner Quartz Chronograph – számlapok csak klasszikus színekben, se kék, se zöld

A 42 milliméteres átmérőjével ebből a szempontból talán már a felső határt súrolja, de egyelőre még elfogadhatónak nevezhetjük. Amiért talán mégis jobb lett volna inkább 40 milliméterre zsugorítani, azt a számlapon látjuk. A számlapra nézve elsőre akár úgy is gondolhatnánk, hogy az ETA 7753-as tipikus kiosztását akarnák utánozni. Ugyanakkora 42 mm átmérőnél a segédszámlapok túlságosan közel helyezkednek el a központhoz. Egy 40 mm toknál ez nem lenne annyira feltűnő.

Alpina Alpiner Quartz Chronograph - félig-meddig panda számlaposnak nevezhető kivitel is van
Alpina Alpiner Quartz Chronograph – félig-meddig panda számlaposnak nevezhető kivitel is van

Jobban megnézve a számlapot aztán arra is rájövünk, hogy itt bizony a kismásodperc három óránál kapott helyett, nem pedig kilencnél, mint az egyik legelterjedtebb svájci kronogárf alfajánál, vagy annak klónjánál. A félreértések elkerülése végett a kismásodpercet színnel (piros) is elkülönítették. Kronográfok között kifejezetten ritkaságszámba megy, hogy a segédszámlapok mutatói is kaptak lumineszcens festéket.

Alpina Alpiner Quartz Chronograph - kvarc szerkezet miatt nincs látnivaló, de legalább lapos a tok
Alpina Alpiner Quartz Chronograph – kvarc szerkezet miatt nincs látnivaló, de legalább lapos a tok

A kaliber elvileg az AL-373-as névre hallgat. Hogy ez saját fejlesztés, külső szállítótól érkezik (pl. Ronda, esetleg Citizen), nem derült ki. Paraméterei alapján azonban valószínűleg Ronda. Nem baj ez, Svájcban ugyanis ők kifejezetten jól értenek a kvarc szerkezetekhez. Egyben segít is abban, hogy egyrészt az óra magassága még a 11 millimétert sem éri el, holott kronográf, másrészt az ára, ha csak öttel is, de 1000 euró alatt marad.

Alpina