Officine Panerai Luminor Blu Mare 44mm PAM01085

Az olasz gyökerű svájci óramárka újdonság, az Officine Panerai Luminor Blu Mare 44mm PAM01085 egyszerű, mint a faék. Pont ezért fogják szeretni.
Mint minden új, vagy újrainduló márka, úgy az Officine Panerai is egyszerű modellekkel állt neki a vásárlók – az ő esetükben civilek – kegyeinek meghódítására. Míg a kilencvenes évek közepéig csak lassan kezdett beindulni a vállalkozás, az évtized második felében elszabadult a pokol, és sokan irigykedve nézték a sikereket. Megjelentek a komoly komplikációk, és persze az árak is elszálltak.

Ebből a lendületből vesz most vissza egy kicsit márka ezzel az új belépőmodellnek szánt időmérőjükkel. Mivel belépőnek szánják a világukba, ezért értelemszerűen a lehető legszélesebb közönséget kell megszólítaniuk. Ennek áldozatul esett a márkánál szinte alapnak számító fekete színű számlap. Ugyanakkor ezt a kompromisszumot valószínűleg sokan szívesen kötik meg, és aligha élik meg áldozatként. A kék – amelyről ugye legalább 5 éve már tudjuk, hogy az új fekete – egy kicsit visszább vesz az óra militarista jellegéből, és elegánsabbá teszi megjelenését, amibe sugárcsiszolt felülete is besegít.

Officine Panerai Luminor Blu Mare 44mm PAM01085 - kék, sugárcsiszolt számlap, klasszikus elegancia katonai múlttal
Officine Panerai Luminor Blu Mare 44mm PAM01085 – kék, sugárcsiszolt számlap, klasszikus elegancia katonai múlttal

Kék, de sokoldalú

Ezzel pedig egy sokoldalúbb darabot kapunk, méghozzá anélkül, hogy az újdonság elveszítené jellegzetes Panerai-külsejét. Sőt, azzal, hogy egy áttekinthető, tiszta számlapkép néz vissza ránk, még az óra eszközjellegét is kihangsúlyozzák, amiről eredetileg is szóltak a Panerai órái. Ezeket a hagyományokat szem előtt tartva nyilván egy méretes tokot is kapunk; átmérője 44 mm. Ma ez már újra nagynak számít, de a márkánál azért inkább a “szabványméret” kategóriába esik. (Igaz, vannak kisebb óráik is.)

Officine Panerai Luminor Blu Mare 44mm PAM01085 - a szendvics-számlap azért maradt
Officine Panerai Luminor Blu Mare 44mm PAM01085 – a szendvics-számlap azért maradt

Szintén a hagyomány jegyében kapott kézi felhúzású szerkezetet az óra. A kilencvenes, és kétezres években a jó öreg Unitas kaliberekkel kellett megelégednünk, ide azonban a márka saját P.6000-es kalibere került. Belépőmodellbe alapszerkezet való, nincs is benne semmi különleges, kivéve a járástartalék. Egy „töltéssel” három napig is elketyeg a Blu Mare (avagy kék tenger), ami azért egyáltalán nem rossz ebben a kategóriában.

Egy igásló Panerai kivitelében (P.6000 lkaliber)
Egy igásló Panerai kivitelében (P.6000 lkaliber)

Amiért kevésbé lehet rajongani, az az ár. Röpke 5400 euróval leszünk szegényebbek, viszont kapunk egy valóban sokoldalú órát, amelyet business casualban munkahelyen, vagy a csomagban szintén megtalálható kaucsukszíjjal felszerelve egy medence partin is viselhetünk.

Officine Panerai