Mido Commander Gradient – semmi retró

Váratlan megjelenést kapott a Mido Commander Gradient, ami egyben azt is jelzi, hogy igyekeznek új helyet is találni a kollekciónak.

A Commander-kollekció aligha meglepő módon a hatvanas években élte fénykorát, és történelmileg valóban fontos modellje a márkának. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jelenleg is sikeres lenne. Meglepő módon kisebb mértékű népszerűségnek inkább Európában és persze a Távol-Keleten örvend.

Az okok között szerepet játszik, hogy házon belül is versenyeznie kellett. A Mutifort, az All Dial és kisebb mértékben a Baroncelli-kollekció is csábított magához potenciális vevőket. Másrészt a Commander idővel elveszítette identitását is. A monoblokk felépítésű tokja és ennek is köszönhető kiemelkedő vízállósága technikai darabként definiálta, miközben persze a Midóra jellemző finom vonalvezetést is megtartotta. Mára a műszaki arca teljesen eltűnt, és pusztán a múltba révedés maradt, ami kevésnek bizonyult.

Mido Commander Gradient - monoblokk helyett üvegbetétes hátlap
Mido Commander Gradient – monoblokk helyett üvegbetétes hátlap

Új ruha

A márka mellett szól, hogy próbálkoztak azért. Még a centenáriumi modell is egy Commander volt. Jó próbálkozásnak azonban a mostani változat tűnhet. Persze műszaki szempontból olyan nagyon sokat ne várjunk, elvégre a Swatch-csoport egyik belépőkategóriás márkája ez, még ha a magasabbra pozicionált is. A bevett gyakorlatnak megfelelően a szerkezet a 80 órás járástartalékú Mido Caliber 80 (ismertebb nevén Powermatic), amely immár a csoport belépőkategóriás márkáinál alapnak számít.

Mido Commander Gradient - messze nem tipikus Commander-külső
Mido Commander Gradient – messze nem tipikus Commander-külső

A megjelenésen azonban alaposan változtattak. A PVD eljárással feketére színezett, 40 milliméter átmérőjű rozsdamentes acél tokról továbbra is a Commander jellegzetes vonalai köszönnek vissza. Az indexek és a mutatók sem változtak. A számlap azonban igen. Az ugyanis nagyrészt átlátszó. A szürke, illetve a peremen már fekete számlap műszaki megjelenést kölcsönöz az órának, míg a narancssárga színfoltok lendületet adnak. Ha valaki kevésbé feltűnő változatra vágyna, van még további három kivitel is.

Mido Commander Gradient - kevésbé dinamikus változatok
Mido Commander Gradient – kevésbé dinamikus változatok

Az biztos, hogy ez a külső teljesen eltér attól az arculattól, amit eddig a Commander-modellek a márkánál képviseltek. Ezzel ugyanis könnyen szólíthat meg fiatalabb vásárlókat is. A 960 frankos ár (920 a sima rozsdamentes acél esetében) számukra is vonzó lehet.

Mido