Tommy Hilfiger karórák új nemzedéke

Egy divatmárka, amely alig egy emberöltő alatt emelkedett a legnagyobbak közé, és már a Tommy Hilfiger karórákkal is tud újat mutatni.

Mint számos, az 1980-as években márkájával indult divattervező, úgy a márka alapítója, Thomas Jacob Hilfiger is egy réspiacot fedezett fel magának, és indult világhódító útjára. Hilfiger nem tett mást, mint az USA keleti partvidékén élő, tehetősebb réteg viseletét ötvözte az általa kedvelt könnyűzenével, azon belül is a Rock&Rollal. Tulajdonképpen az amerikai életérzést sűrítette elérhetően árazott ruhadarabokba. Ügyelt ugyanakkor arra, hogy a szabás és az anyagok fényűzőek legyenek, tükrözzék a stílus származását. Ahogy ő fogalmazott, a jól ismert, bevált dolgokat akarta lazábbá, modernebbé, menőbbé szabni, és mindezt olyan természetességgel tette, hogy szinte ösztönösnek hatott.

Az 1990-es évek hozták meg számára az igazi sikert, és nem kellett sokat várni az első órakollekciók megjelenéséig sem. Mivel a Tommy Hilfiger márka eredetileg férfiaknak készült, így a karórák terén is az erősebbik nemé volt az elsőbbség, de ahogy a ruháknál, úgy a karóráknál sem kellett a hölgyeknek sokáig várniuk. Miért is kellett volna, ha a márka ruháit a 2000-es évek egyik szupermodellje, a kanadai Jessica Stam is viselte.Tommy Hilfiger 5r41

Az amerikai származás magától értetődően a karóráknál is megjelenik, és szinte elengedhetetlen eleme a jellegzetes három szín, a piros, a fehér és a kék megjelenése. Utóbbiról minden órabarát tudja, hogy az elmúlt néhány év slágerszíne, és a piros is feljövőben van.Tommy Hilfiger Mason

A ruháknál megtapasztalható lazaság persze az órakollekcióknál is visszaköszön. Ennek megfelelően a Tommy Hilfiger karórák meglehetősen sokoldalúak. Ugyanúgy viselhetőek casual, de busines formal, sőt, akár festive attire öltözékhez is. Utóbbi esetében azért persze inkább már a bőrszíjas változatokat részesítsük előnyben.Tommy Hilfiger oi3a

Nem vonatkozik ez a kikötés a Tommy Hilfiger női karóra modellekre, hiszen azok kifejezetten látványosak. Elsősorban a magabiztos hölgyeket szólítják meg, ahogy az a tokok átmérőjéből is látható. Egyértelműen nagyobb darabokkal találkozhatunk, amelyek azonban még pont elég szerények ahhoz, hogy ne uralják egyes-egyedül a csuklót. A határozott azonban természetesen nem merevet jelent. Szinte mindegyik női darabon fellelhető némi játékosság, legyen az akár valamilyen színkombináció, vagy dizájnelem.Tommy Hilfiger oi3a

Még egy utolsó fontos részletre érdemes felhívni a figyelmet. Szemben jó néhány vetélytárssal, a Tommy Hilfiger nem csupán a logóját adja, amit aztán elhelyeznek a számlapon. A márka a tervezésben aktívan részt vesz, és ennek köszönhető, hogy ruháikhoz hasonlóan a karóráikban is megjelenik a márkaidentitás. Egy szóval az a laza, amerikai életérzés, ami híressé tette őket, a karóráknál is tetten érhető.

Tommy Hilfiger órák