Richard Mille RM UP-01 Ferrari

Nem egészen azt kapjuk a Richard Mille RM UP-01 Ferrari formájában, amire számítottunk, de ez egyáltalán nem baj.

Lassan már követni is nehéz, hogy épp melyik óramárkával, illetve óramárkákkal működik együtt a legismertebb olasz sportkocsigyártó. Mindenesetre tavaly óta a Richard Mille az éppen aktuális partnere. Egyszóval lehetett arra számítani, hogy belátható idő belül megjelenik egy Ferraris karóra a Richard Mille-től.

Azzal azonban senki nem számolt, hogy egyben óraipari rekordot is dönt majd a márka. Karórájuk ugyanis jelenleg a világ leglaposabb, mechanikus szerkezettel szerelt karórája a maga 1,75 milliméteres vastagságával. Ezzel a Bulgaritól veszi át a stafétát, alig 0,05 milliméterrel múlva alul az Octo Finissimo Ultra magasságát.

1,75 mm – sokkal laposabb karóra egyhamar nem lesz.

Bejáratott megoldás

Ugyanakkor forradalmi újításról nem beszélhetünk, pontosan ugyanazt csinálják, amit a Bulgari is tett, aki pedig a Piaget-től leste el az ötletet. A hagyományos felépítésű szerkezetet síkban igyekeztek szétteríteni. Ennek egyenes következménye a viszonylag méretes tok. Az 51×39 millimétert ugyanis más szóval aligha illethetünk. Persze a márka saját méretvilágához képest ez azért nem olyan hatalmas, de azért természetesen feltűnő jelenség. Ez utóbbi ugyanis a Richard Mille karórák talán legfontosabb ismertető jegye.

Tíz méterig vízálló, magyarul nem az

Ebben a mérettartományban már magától értetődik, hogy nincs korona, mivel ez egymással derékszöget bezáró fogaskerékrendszert igényelne, azaz vastagabbá tenné a tokot. Ehelyett a számlapi oldalon két, kizárólag kulccsal kezelhető állítási felületet kapunk. Egyiken azt választjuk ki, hogy az órát beállítani (H) vagy felhúzni (W) szeretnénk, az alatta lévőn pedig a kiválasztott funkciót kezelhetjük.Richard Mille RM UP-01 Ferrari

Az időt a számlap felőli oldal egy meglehetősen apró részén olvashatjuk csak le, de legalább erősen kontrasztos színeket választottak hozzá. Szintén látványos elem a billegő megjelenítése. Összességében olyan benyomást tesz viselőjére az óra, mintha egy kicsinyített motorburkolat lenne a csuklóján. Persze ebből érezni csak nagyon keveset a legfeljebb 150 vásárló bármelyiket is. Az óra tömege ugyanis mindössze 30 gramm, és ebben már benne van a szíj is.

A Richard Mille két dologról híres: az egyik, hogy egészen hihetetlen áron kínálja portékáit, a másik, hogy azokra talál vevőket is. Igen, a szerkezet nem elsősorban az ő érdemük, hanem az Audemars Pigeut Le Locle vállalkozásé, ami egészen az előző évtizedig Renaud & Papiként ismerthettünk. Az ár pedig 1,7 millió frank, ami jelenleg 700 millió forint. Modelltől függően ennyiért kettő-három vagy több Ferrarit is vehetünk.

Richard Mille