Raymond Weil Freelancer 7741

Bevált receptet követve készült a Raymond Weil Freelancer 7741 kronográf, de apró módosításokat azért találunk.

Maga a Freelancer kollekció is lassan kezd kinőni a kamaszkorból, amelynek bevezetése a márkánál mérföldkőnek. Ha úgy tetszik őrségváltásként is értelmezhető, hiszen a családi tulajdonban lévő márkánál egybeesett a generációváltással. Ennek jegyében az alapvetően konzervatív ízlésvilágú márkánál fiatalabb és egy kicsit szabadosabb lett. Túlzásokba azért persze nem estek.

A Freelancer kronográf új kivitele ennek megfelelően továbbra is szokványosnak tekinthető. Pontosan azt nyújtja, amit egy belépőkategóriás időmérőtől elvárhatunk. Talán éppen ez a legnagyobb hátránya is, hiszen igazán egyedit nem találunk rajta.Raymond Weil Freelancer 7741

Ragaszkodóak

Oly annyira ragaszkodtak az eredeti elképzelésekhez, hogy a tok változatlan, azaz továbbra is 43,5 milliméter az átmérője, illetve a számlap díszítése is hosszú évek óta változatlan. Utóbbinál kívül koncentrikus köröket találunk, belül pedig sugárcsiszolt. Az indexek formája azért kerekebb lett, és a segédszámlapok is letisztultabbak. Szintén lényegi újítás a kerámiabetétes lünetta megjelenése, amely kronográfoknál megszokott módon tachiméter skálát kapott. Ma már nem számít kihívásnak a kerámia elterjedt színekben való elkészítése, így a belépő szinten is könnyen belefutunk.Raymond Weil Freelancer 7741

Jelen esetben az elterjedt színek alatt konkrétan a zöld értendő, amelynek népszerűségét aligha kell ismertetni. Biztos ami biztos alapon ráadásul nem csupán a számlap és a lünetta, hanem a szíj is „bezöldült”, ami egyébként napjainkban szintén általánosnak nevezhető.

Ahogy egyébként a segédszámlapok elrendezése is. Míg évtizedekig a 7750-es tipikus, bal oldalt „túlsúlyos” képe nézett vissza ránk a számlapról, addig jó pár év óta újra a vízszintes tagolás az elterjedt. Ezt a márka az RW5030-as kaliber oldotta meg. Neve ellenére nem saját szerkezettel, hanem jó eséllyel a Sellita SW-510-es szerkezetével van dolgunk.Raymond Weil Freelancer 7741

Emiatt talán sokan érthetetlennek találják majd a 3950 frankos árat. Ez konkrétan dupla annyi, mint amennyiért öt évvel ezelőtt kínálták Freelancer kronográfukat. Az emelkedésért persze okolható a forint gyengülése, továbbá az óraiparban látható általános drágulás, de nagyobb részt valószínűleg a kronográf komplikációval ellátott órák felértékelődése tehető felelőssé. A jelszó tehát már legalább négy éve változatlan: aki kronográfot szeretne magának, inkább hamarabb szánja rá magát, mint később.

Raymond Weil