Punkosodunk

Időről időre az óraipariban is felbukkan néhány teljesen elborult alkotás. Ebben az évben alighanem az Hautlence HL2.3 Punk viszi a prímet.

Persze nagyon ne is csodálkozzunk ezen, elvégre a márka 2004-es alapítása óta furcsa dolgokat művel. A tok például kezdetek óta egy 16:9 képarányú televízió méreteit idézi. A Punk esetében ezt természetesen élére állították, de ahogy látható, nem ez a legkülönlegesebb a titán tokban. Az 50×42 milliméter, és 17,8 vastag tokot ugyanis szépen teleszórták szegecsekkel. Konkrétan 84 darabbal. Mondhatnánk, hogy feladatuk a zafír üveg védelme, ami szintén nem egy szokványos darab. A üveg tudniillik egyben a tok bal oldala is, és ugyanez ismétlődik meg a hátoldalon. A tok bal oldalán mindössze egy kicsit híd – természetesen tele szegecsekkel – gondoskodik az üveg befoglalásának lehetőségéről.

Hautlence HL2.3 Punk – a járástartalékot is kijelzi (jobb alsó sarok)

Az óra szerkezete legalább olyan látványos, mint a tokja. Igaz, a HL2.0 automata manufaktúra kaliber nem kifejezetten ehhez az órához készült. Kapunk egyrészt egy ugróóra komplikációt, ami jelen esetben nem egy tárcsa, hanem négyzetes szemekből álló szalag. Ezzel áll közvetlen összeköttetésben a tok bal oldalában látható szabályzás, ami minden egyes óra elteltével szintén mozgásba lendül, saját hosszanti tengelye körül téve meg 60 fokot. Hogy ennek az időmérés pontosságára bármilyen kedvező hatása van azzal, hogy a billegőre óránként másként hat a gravitáció, az erősen kérdéses, de hogy jól néz ki, ahhoz nem férhet kétség. Ahogy ahhoz sem, hogy a két rugóház viszont igenis segít az óra pontos járásában. Az egyik ugyanis kizárólag az időmérés kerékművét szolgálja ki, míg a másik a komplikációk mozgásához szükséges energiát bocsájtja rendelkezésre. Az ugráskor bekövetkező hirtelen nyomatékvesztés így nem hat ki a járáspontosságra. A perceket egy félköríves skálán olvashatjuk, elvégre a retrográd megjelenítés egyike a márka védjegyeinek.

Hautlence HL2.3 Punk – hátulról is látványos

Az óra nem pusztán limitált, hanem csak egyetlen egy példány készült belőle. Biztos lesz, aki poénból megveszi.

www.hautlence.com