Nyári regulátor

Bár alapvetően semmi újat nem hoz a alábbi Chronoswiss Flying Grand Regulator Skeleton, mégis képes kitűnni. Több szempontból is.

Kezdetnek vegyük egyből a csontvázasítást. Csontvázasított szerkezetek önmagukban is viszonylag ritkák, főleg ha azok úgy vitelezik ki, mint itt. Ahogy a lenti képen is látható, túl sok anyagot nem hagytak meg, úgy tűnik, mintha egyes kerekek csak lebegnének. Alaposabban szemügyre véve persze rögtön kiderül, hogy valójában már megint átverték a szemünket. A három színezett híd azonnal magára vonzza a tekintetet, így az egy szinttel lejjebb lévő, ezüst színűeket észre sem vesszük. Szerencsére nem vitték túlzásba a díszítést. A hidak pusztán szálcsiszoltak, vésésnek, mint a hagyományos csontvázasított szerkezeteken látni, semmi nyoma.

Chronoswiss Flying Grand Regulator Skeleton – alapjaiban Unitas 6498-t tartalmaz

Folytassuk a regulátor kijelzéssel. Az órák, percek és másodpercek önálló számlapon való megjelenítése talán még a csontvázas szerkezeteknél is ritkább. Nyilván nem a Chronoswiss volt, aki ezt feltalálta, de ők voltak az elsők, akik a karórán meghonosították. Tulajdonképpen a teljes márkaindentitásuk a regulátorok köré épül. Külön érdekesség, hogy a percmutató gyakorlatilag két skálát is kapott: egyet a számlap peremén, egy fordítottan skálázottat pedig a közepén.

Chronoswiss Flying Grand Regulator Skeleton – szokatlan számlapkép egy regulátornál, bár a tok egy igazi klasszikussá érett

Az összbenyomás az, ami szintén meglehetősen egyedülállóvá teszi ezt a modellt. Regulátorok ugyanis általában elegáns, konzervatív megjelenésű órák. A mintául szolgáló elődök ugyanis állóórák voltak, és a XX. század elejéig ott voltak szinten minden valamire való órásműhelyben és időmérésre ráutalt intézményben. A Chronoswiss az elegáns korszakán már túl van, elvégre 1987 óta “regulátoroznak”. Bár továbbra is vannak klasszikus külsejű modelljeik, aki modern, vagy akár merész regulátorra vágyik, az érdemben gyakorlatilag csak náluk választhat. Ezt tükrözi a 44 milliméteres tokátmérő is, amely még évekkel ezelőtt sem számított szerény méretnek. Szintén nem voltak szerények, amikor az árat határozták meg: 8700 frankot kérnek ezért az óráért, és szintén limitált mennyiségben készülő társaiért.

www.chronoswiss.com