Patek Philippe Nautilus szóbeszéd…

Egy bő hete terjed, intenzív lendülettel, méghozzá a közösségi médiában a hír: a világ egyik leginkább körülrajongott gyártója, a Patek Philippe, idén beszűnteti a legnépszerűbb sportos, acél karóra gyártását, a rendkívül sikeres Nautilusalapverzióját”. Lássuk, hogy mindez milyen robbanásszerű láncreakciót indított a használtóra piacon. Következzen egy kis Patek Philippe Nautilus szóbeszéd

Titok

Kívülálló, azaz a használtórák világát csak kevéssé ismerők számára szinte nevetséges, vagy épp döbbenetes is lehet, ami néhány napja, a Patek Philippe Nautilus körül folyik. Hiszen a gyártó egyetlen szóval sem jelezte, vagy erősítette meg a pletykát, ami fénysebességgel terjed:

azaz, hogy az alapmodellek közül a leginkább keresettet, az

5711 referenciaszámmal jelölt, acél kivitelt megszünteti.

Patek Philippe Nautilus 5711/1A . Forrás: Patek Philippe
Patek Philippe Nautilus 5711/1A . Forrás: Patek Philippe

Csere

Egészen pontosan lecseréli, ha tetszik frissíti. Hiszen bolond lenne, ha a legnépszerűbb termékét egyszerűen kidobná a kukába.

Beszélik, hogy ismert már a folytatás is, méghozzá 6711 kódnév alatt érkezhet, formabontó, rendkívül újszerű és szokatlan módon titán tokkal és titán csattal. Az óraipar számára korántsem idén felfedezett, sőt idestova több, mint 50 éve bevezetett anyag, fémötvözet, azaz a titán kedvező tulajdonságait már jól ismerjük. Mégis a luxusóragyártás legerősebb bástyái jellemzően sokáig távol tartották magukat tőle.

Változás

A 6711 egészen pontosan kettő modell megtestesülésében érkezhet. Az egyik, és talán érdekesebb is, a már említett titán kivitel (referenciaszám: 6711/1T [?]), világosabb kék számlappal, 41 milliméteres tokátmérővel, 324 S jelű szerkezettel.

A második, jóval „nehéz súlyúbb” párja platina tokkal és fémcsattal (referenciaszám: 6711/1P [?]), fekete (sötétszürke) számlappal kerül majd kevéssé az érdeklődés középpontjába (hiszen már a hivatalos kiskereskedelmi ára is 100.000 euró felett lehet).

Mindkettő esetében lényegében nüansznyi a változás, már a titánt és az eltüntetett dátumablakot leszámítva.

Patek Philippe Nautilus 5711/1A . Forrás: Patek Philippe

Várólista

Hogy miért is ennyire érdekes ez a „szóbeszéd”, és miféle őrület tobzódik körülötte, annak megértéséhez ismernünk kell az acél Nautilus modellek „hátterét”.

Most nem a történelmére gondolunk, azt bizonyára már amúgy is ismeri szinte mindenki, akit a téma kicsit is érdekel, sokkal inkább az elérhetőség, illetve „el nem érhetőségére”.

Tudható, hogy az 5711, illetve szinte valamennyi (acél) Patek Philippe Nautilus egyszerűen nem vásárolható meg hivatalos márkaboltban, hivatalos kiskereskedelmi áron. Legalább is a vásárlás klasszikus értelmében semmiképp. Erre az órára ugyanis 9-10 évet várnak a megrendelők, leszámítva a bennfentes keveseket, akik aztán jellemzően azonnal igyekeznek túl is adni rajta, tetemes haszonnal. Tisztelet a kivételnek. A 2020. év – ismert okok miatt – ráadásul egyébként is csökkenést hozott a termelésben, értsd kevesebb óra készült, ezért információink szerint tavaly már eleve rendelést sem vettek fel acél Nautilus-okra. Ilyenformán a várólista – amely más gyártótó esetében sem ismeretlen, bár a Patekóhajlistának” nevezi (whislist) – lényegében megszűnt. Akik pedig már évek óta várnak, bizonyára csalódniuk kell majd, ha valóban megszűnnek idén az érintett modellek.

Patek Philippe Aquanaut 5167A-001. Fotó: @RetekG
Patek Philippe Aquanaut 5167A-001. Fotó: @RetekG

Aquanaut

Érdekes tény továbbá, hogy a másik igencsak népszerű, bár kedvezőbb árú, Patek Philippe Aquanaut, szintén „óhajlistás” sportmodell esetében sem vettek már fel rendelést a 2020. évben, csak olyanoktól, akik már szerepeltek a gyártó „névjegyzékében”. Értsd, azoktól, aki már vásárolt hivatalos kereskedésben, jellemzően valamilyen nemesfémből készült modellt. Egyébként, az Aquanaut esetében „csak” 6 év a várakozás.

Patek Philippe Nautilus 5711/1A . Forrás: Patek Philippe
Patek Philippe Nautilus 5711/1A . Forrás: Patek Philippe

Nautilus

Látszik tehát, hogy a Nautilus iránti vágyat a gyártó egyszerűen nem akarja kielégíteni, ezzel is fenntartva a márkanév nimbuszát. Ennek eredménye (volt), hogy a használt óra piacon csaknem a listaár duplájáért (új modellek esetén legalább is) kínálták őket.

De sebaj, viselt darabok már „alig” 24-26 millió forint körül akadtak. Eddig. Ugyanis a megszűnés hírére, mindössze egy hétvége alatt elindult az elmebaj.

Először csaknem mindegyik (a fenti árral kínált) Nautilus eltűnt a világ legnagyobb használt óra piacteréről (Chrono24), majd ami vissza, vagy újfent kikerült már bőven 30 millió forint felett kéreti magát. De találni (új, 2020.-évben eladott modellt) már 190.000 euró, azaz csaknem 70 millió forintért is!!!

Elmebaj

Másképp nehéz mindezt minősíteni. Hogy ezeken az árakon valaha is gazdára találnak majd az ilyen formán (a pletykák szerint) utolsó Patek Philippe Nautilusok, arra nem mernénk nagyobb összegben fogadni. Az viszont biztos, hogy 1 éves távlatban a 30-40 millió forintos ár megcsontosodik, hogy aztán 2021-2022 környékén emiatt, már csak nagyon nehezen lehessen megválni tőlük, illetve kénytelen lesz az eladó lejjebb adni egy kicsit.

Hosszútávon azonban – amennyiben tényleg nem készül több hasonló – akár a 100 milliós ár sem elképzelhetetlen, bár ehhez inkább évtizedes távlatokban kell gondolkodnunk.

Balra: Patek Philippe Nautilus 6711/1P. Jobbra: Patek Philippe Nautilus 6711/1T. Forrás: Internet

Újdonság varázsa?

Mindez azon is múlhat, mennyire sikerül szépen kivitelezni az új 6711 titán modellt. Illetve lesz-e – mondjuk egy évvel a megjelenését követőenújabb acél Nautilus, vagy titán, de dátum komplikációval is?

E kérdésekre a választ majd az idő adja meg, ahogy a fenti szóbeszédet sem erősítette meg a vállalat, ám „nem zörög a haraszt”, szoktuk volt mondani.

Állítólag a hivatalos márkakereskedők valóban megkapták már, hogy milyen modellekből nem érkezik több, és mit küld majd helyette a gyártó ezután. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy amennyiben a luxusóragyártás csúcsán álló, egyik legkonzervatívabb gyártója is le meri cserélni, a majd’ 50 éve abszolút sikeres, acél sportmodelljét titán kivitelre, az azt jelenti, hogy ezt tökéletesen képes megvalósítani.  Matt szürke, komor, luxusórákhoz nem illő színárnyalatok nélkül, miközben olyan új csúcsképességekkel ruházza fel a Nautilust, mint a jobb karcállóság, az extrakönnyű súly (azaz még inkább kényelmes kialakítás), és az esetleges allergiás, bőrirritációk végleges likvidálása.

Alig várjuk!

Ha látjuk majd élőben is az újdonságokat, fel is merül majd a kérdés: ha a titán színe és fénye hozza az acélnál megszokott élményt, illetve érkezik (előbb-utóbb) dátumos kivitel is, a gyűjtőkön kívül mégis ki akar majd „elavult” acél modellt, pláne az egykori listaár három-négyszereséért?

Patek Philippe