Oris Big Crown ProPilot X Calibre 115

Nem mai darab az Oris Big Crown ProPilot X Calibre 115, ugyanakkor túl ritka ahhoz, hogy elsikoljunk mellette.

Lassan már másfél éves lesz, de több szempontból még ma is ritkaságnak számít. Az Orist meglehetősen strapabíró sportóráiról ismerjük, bár vannak elegánsabb időmérőik is. Igaz, azokat is karakteres vonásokkal rajzolták meg. A retró trendből persze ők sem maradhattak ki, ami elsősorban a búváróráknál érvényesült igen látványosan.

Eredetit is tudnak

Ennek ellenére azonban sikerült valami egészen eredetit is alkotniuk. A repülős modellek jellemükből adódóan inkább sportosak és persze eszközjellegüket hangsúlyozzák. A művészeti vonal nem az erősségük. Ez a modell mégis a repülős órákat felvonultató kollekcióban mutatkozik be, holott akár önálló kollekció alapja is lehetne.

Oris Big Crown ProPilot X Calibre 115 - a csomagolással sem fukarkodtak
Oris Big Crown ProPilot X Calibre 115 – a csomagolással sem fukarkodtak

Amiért mégsem válhatott önállóvá, az a toknak számlájára írható. Annak vonásai ugyanis egyértelműen a ProPilot vonalat képviselik. A legjellegzetesebb közülük a lünetta, amely kifejezetten mechanikus külsőt kölcsönöz az óra megjelenéséhez. Nem nehéz kúp alakú fogaskerékként tekinteni rá. Főleg, hogy a zafírkristály alatt a számlap pereme folytatja a mintázatot.

Paradoxon

Ennél sokkal többet azonban ne is várjunk a számlaptól. Gyakorlatilag nincs ilyen. Az óra ugyanis csontvázasított. Egy csontvázasított repülős óra enyhén szólva is paradoxon, ám ennek ellenére az óra mégis egész jól leolvasható és megjelenése egységes. Előbbiről a méretes, lumineszcens festékkel gazdagon ellátott mutatók tehetnek, amelyek éles kontrasztot alkotnak a szürkés háttérrel. Az egységes megjelenéshez pedig a csontvázasítás indusztriális jellege, illetve a szerkezet belvilágának feltárása járul hozzá.

115-ös kaliber - indusztriális csontvázasítás
115-ös kaliber – indusztriális csontvázasítás

Annak középpontjában a hatalmas, 10 napnyi járástartalékot biztosító rugóház áll. Az óra ugyanis kézi felhúzású. A 115-ös kaliber (amely a 2017-ben bemutatott 111-es csontvázasított változata) valójában ennél is többet tud, de 10 napon túl az elernyedő rugó már vállalhatatlan mértékben befolyásolja a járáspontosságot.

115-ös kaliber - hosszú járástartalékhoz nagy segédszámlap jár
115-ös kaliber – hosszú járástartalékhoz nagy segédszámlap jár

Csat

Szintén erőteljesen járul hozzá az összkép meghatározásához a fémcsat. Ahogy a 44 milliméteres tokot, úgy ezt is teljes egészében titánból formálták meg. Érdekesség azonban, hogy a csat nem valamely meglévőnek titán kivitele. Kifejezetten ehhez a modellhez alkották meg, és egyelőre csak ehhez is adják. A külső sor paralelogramma formájú szemei a középső sorral együtt a lünetta formavilágára rímelnek, de egyben egy kicsit futurisztikusnak is hatnak. Akár egy exoskeleton borítását is adhatnák ezek a szemek. Ahogy a csat, úgy a zsanérzár is kifejezetten egyedi, más modellnél nem használják.

Oris Big Crown ProPilot X Calibre 115 - bőrszíjjal 500 euróval olcsóbb, de kár lenne spórolni
Oris Big Crown ProPilot X Calibre 115 – bőrszíjjal 500 euróval olcsóbb, de kár lenne spórolni

Nyilván a titán miatt egyáltalán nem olyan súlyos az óra, mint amilyennek méretei alapján gondolnánk. Ez persze nem változtat azon, hogy mégiscsak egy 44 milliméteres darabbal van dolgunk, azaz már átlagos csuklón is nagynak tekinthető. Ugyanakkor az óra méretéhez képest rendkívül lapos, mindössze 12,6 milliméter a magassága. Ezzel az értékével legfeljebb csak szorosan viselt mandzsettánál lehet gond a csuklón való ki-becsúszkálással.

Oris Big Crown ProPilot X Calibre 115 - csattal az érvényesül igazán
Oris Big Crown ProPilot X Calibre 115 – csattal az érvényesül igazán

Új terep

Az óra valóban alapjaiban más, mint amit eddig láthattunk a márkától. Csontvázasított modellekkel persze korábban is jelentkeztek már, de azok jellemzően az Artelier vagy Artix kollekcióban, illetve modellekben szerepelnek. A csontvázasított, látványos megjelenésű sportórájával egy olyan terepre merészkedik az Oris, amelyet ugyancsak hangzatos nevek uralnak, mint például a Roger Dubuis. Nyilván kidolgozásban és komplexitásban a kettő nem összevethető, de az alapokat az Oris ezzel a modellel letette. Ez a 6900 eurós árban is megmutatkozik, ami jóval magasabb, mint amit a márkától eddig megszoktunk. Persze minden relatív. Ha esetleg a már említett Roger Dubuis-től nézegetnénk valamit, akkor egy, de inkább kettő nagyságrenddel nagyobb árral számoljunk.

Oris