MeisterSinger Hungary Edition 2018

Finoman szólva sem sűrűn fordul elő, hogy egy ismertebb óramárka magyar piacra szánt, vagy legalább magyar vonatkozású időmérővel jelentkezzen. Hazai szemmel már-már történelmi jelentőségű a MeisterSinger Hungary Edition 2018.

Nyilván nem kell mondani, hogy vannak nemzetek, amelyeknek már-már menetrend szerint kedveskedik a márka. Ilyenek például a hollandok. Az idei felhozatal közül a MeisterSinger Hungary Edition 2018 egy az összesen 58 különböző kivitel közül, amelyek azonban kizárólag a rotorjukban különböznek. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az idei kiadást zömében városoknak szentelték, országot elvétve találunk. Ugyanakkor vigasztaló, hogy például Portugália és a hazánknál minden szempontból nagyobb Lengyelország is csak országszinten képviselt.

MeisterSinger Hungary Edition 2018 - hibrid dizájn, de tetszetős
MeisterSinger Hungary Edition 2018 – hibrid dizájn, de tetszetős

Bár az 58 óra, köztük a hazánknak szánt is, csak a rotorjukban tér el egymástól, az alapkollekciótól igenis különbözik az óra. Első ránézésre azt hinnénk, hogy egy MeisterSinger Circularisszal van dolgunk, és egyből szívrohamot is kapunk. Azokat a márka saját kaliberével (MSH-01 és -02 és MSA-01) szereli és 4500 euró a listaáruk. Jobban szemügyre véve azonban gyorsan megállapítjuk, hogy egyfajta hibrid dizájnnal van dolgunk. A számlap a MeisterSinger klasszikusának, a NO.01 külsejét kapta, míg a dátumablak valóban megegyezik az automata Circularis modellével. Itt hívnánk fel a figyelmet a következő finom részletre: a dátumtárcsa számjegyeinek színe megegyezik a számlapéval, pedig ez a pasztellszerű kék szín nem éppen szokványos. Arról nem is beszélve, hogy az alapkollekcióban is csak legfeljebb hasonló színvilágot találunk, azonosat nem.

MeisterSinger Hungary Edition 2018 - a nyolcból öt lett
MeisterSinger Hungary Edition 2018 – a nyolcból öt lett

Mivel a kiindulási alap a NO.01, így a tok is megegyezik, azaz az átmérője 43 milliméter, magassága pedig másfél milliméterrel haladja meg az egy centit. Az óra így rendkívül sokoldalú tud lenni: hétköznapi modellként, vagy akár öltönyóraként is viselhetjük. Van azonban egy rossz hírünk. A MeisterSinger Hungary Edition 2018 mindössze öt, (igen, 5) példányban készül. Bár az időmérő majd csak jövő hónap közepén lesz elérhető, erősen javasolt, hogy aki szeretne magának egyet, már most menjen el a hivatalos viszonteladók egyikéhez. Az óra várható ára 1750 euró körül alakul.