Longines Pilot Majetek

Nem sűrűn fordul elő, hogy a svájci óraipar a közép-kelet-európai régióval foglalkozzon, a Longines Pilot Majetek azonban pont ebben a régióban honos.

Egyből lőjük is le a poént – a pilóta óra egykori csehszlovák légierő számára készült a harmincas években. A tipikusan csehül hangzó „Majetek” szó pedig nem egy személyt, helyszínt vagy egyéb tulajdonnevet jelöl, hanem csupán az első szava a „Majetek Vojenske Spravy” kifejezésnek, amely magyar megfelelője nagyjából „katonai igazgatóság tulajdona”. Ez szerepelt az egykori óra hátlapján, és gyakorlatilag ugyanaz, mint a brit katonai órákon a „broad arrow”.

Az akkori óra nagyban hasonlított a korszak többi, azonos rendeltetésű időmérőjéhez, mind a számlap, mind pedig a recézett lünetta tekintetében. Elég csak megnézni egy korabeli Hanhartot vagy Tutimát. Amiben azonban különbözött, az a tok. A párna alak ugyanis nagyon nem volt jellemző, különösen nem a rendkívül széles, már-már terpeszkedő fülek. Utóbbiakat sajnos nem örökölte meg a mostani modell. Nem csak ezzel, hanem méretével is kilógott az óra a sorból. Ugyan nem volt akkora, mint a navigációs célú német Flieger órák, ám 41 milliméterével feltűnést keltet. A párna alak miatt ráadásul az óra még nagyobbnak is tűnik.

Longines Pilot Majetek - elsőre három változat
Longines Pilot Majetek – elsőre három változat

Nagy

Az utód átmérője 43 milliméter lett, ami mai szemmel is egy kicsit már nagynak tekinthető. Főleg, hogy ehhez egy 13,3 milliméteres magasság társul. Más szóval tipikusan nem ingujj alá való darab. Az is tény, hogy nem is erre szánták. Egy ugyancsak robusztus, igénybevétellel dacoló karóra benyomását kelti az új „Majetek”, amit a masszív koronavédők is sugallnak. Mellesleg ezek sem szerepeltek az egykori modellen.

Longines Pilot Majetek - ingujjal küzdeni fogunk
Longines Pilot Majetek – ingujjal küzdeni fogunk

Örömteli, hogy a két irányba forgatható lünetta esetében nem elégedtek meg az egyszerű megoldással. Tehettek volna egy markert a lünettára, és ezzel letudhatták volna a feladatot. Ehelyett az eredeti megoldását választották, és a lünetta egy üveg alatti hosszúkás háromszöget mozgat. Szintén piros pont jár azért, hogy e műszaki megoldás ellenére is 10 bar (100 méter) vízállóságot biztosítottak a toknak.

Belül semmi új

Szerkezet terén csodákat ne várjunk, a márka a Swatch-csoport ölelésében lényegesen alacsonyabb ligában játszik, mint ahol az 1930-as években volt. Az ETA által készített egyedi szerkezet azért jár a L893.6-os kaliber formájában. Ez egy alaposan továbbfejlesztett ETA 2892-es 72 órás járástartalékkal (szemben a 42-vel) és szilíciumból megformált hajszálrugóval. Mindezt még egy kronométer tanúsítvánnyal is megfejelték.

Longines Pilot Majetek - a tok formája miatt itt most kifejezetten előnyös a tömör hátlap. Különösen szép részlet a lépcsőzetes kialakítás.
Longines Pilot Majetek – a tok formája miatt itt most kifejezetten előnyös a tömör hátlap. Különösen szép részlet a lépcsőzetes kialakítás.

Valószínűleg ez egyedi toknak köszönhető, hogy az aktuális „Majetek” meglehetősen borsos áron kapható: 3500 frankot kérnek érte. Ezzel pedig a Heritage kollekció drágább modelljei közé tartozik (az aranyból készülteket nem számítva), még kronográfot is kapunk kevesebbért. Akinek azonban megmozgatja fantáziáját, ne várjon sokáig. Új „Majeteket” több mint egy évtizeddel korábban lehetett kapni (azon még dátum is volt.)

Longines