Longines Heritage Classic

Szokásos receptjét követi a márka a Longines Heritage Classic modellel, de szemben az előddel, most óvatosan újítani is mertek.

Persze azért ne számítsunk valami eget rengető meglepetésre. A Longines-t bizony nem a kreatív formaterveiről és megoldásairól ismerjük. Nem is feltétlenül baj ez, hiszen ha van óramárka gazdag múlttal, akkor a Longines tagadhatatlanul közéjük tartozik. Ennek ellenére azért néha-néha friss formákkal is jelentkezhetnének.

Szemben a lassan egy évtizedes retró-trenddel – amely a hatvanas, hetvenes évek formavilágát csomagolja újra – a Longines még korábbi időszakra, az 1920-as, 30-as és 40-es évekre alapozza igencsak gazdag Heritage kollekcióját. Nem véletlenül, hiszen nekik az volt az (egyik) aranykoruk.

Ennek jegyében a mostani újdonságuk is inkább a kései art déco, de inkább a streamline moderne stílusjegyeit viseli magán. A végeredmény egy letisztult, ha úgy tetszik áramvonalas számlapi kép. Leolvashatóság szempontjából pedig jóformán nincs hova fokozni.

Longines Heritage Classic - három különböző felület a számlapon
Longines Heritage Classic – három különböző felület a számlapon

Azért ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének díszítések. A számlapon három különböző felületet találunk. A központi részt meghagyták mattnak, míg a kismásodperc koncentrikus vonalakból épül fel. A számlap szélét pedig szálcsiszolták, méghozzá szintén koncentrikus mintában, amire viszonylag kevés példát látni. Elsősorban a díszítések alkotta tagolásnak köszönhető, hogy az óra megjelenése nem tűnik túlságosan általánosnak.

Semmi új eddig

Eddig azonban valójában semmi újat nem láthattunk, hiszen az óra ezüst számlappal két évvel ezelőtt mutatkozott be. Amiért mégsem beszélhetünk pusztán egy új színváltozatról, az a csatnak köszönhető. Eddig ugyanis a kizárólag bőrszíjat kaptak a Heritage kollekció időmérői. A megidézett korszakhoz jobban illő, apró szemekből álló csattal és zsanérzár egészítették ki a 38,5 mm átmérőjű tokot. Hogy ezentúl rendszeresen kapható lesz-e csat a Heritage modellekhez, vagy csupán egyedi esetről van szó, idővel majd kiderül.

Longines Heritage Classic - első alkalommal látunk csatot a Heritage kollekcióban
Longines Heritage Classic – első alkalommal látunk csatot a Heritage kollekcióban

Ahogy az is, hogy valóban elég-e az 5 éves szervizciklus az L893-as kaliberhez. A szerkezet persze csak saját, azaz nem a márka gyártja, hanem nekik állítják elő. Teszi ezt az ETA, és ténylegesen az A31.L91 kalibert szállítják, amely a 2892-A2 továbbfejlesztett változata. Hosszabb a járástartaléka (72 óra) és immár szilícium hajszálrugót is kapott.

Longines Heritage Classic - minimális felára van a csatnak, érdemes inkább azt választani
Longines Heritage Classic – minimális felára van a csatnak, érdemes inkább azt választani

Ami az árat illeti, ritkasággal van dolgunk. Nem csupán a bőrszíjas változat olcsóbb 250 euróval a 2019-es modellhez képest, hanem a fémcsatos is százzal. Előbbiért 1920, utóbbiért 2100 frankot kérnek.

Longines