Fortis Marinemaster M-44

A Fortis Marinemaster M-44 majdnem egy évvel ezelőtt mutatkozott be, és ugyanennyi ideig kellet árválkodnia is. Ennek azonban vége.

Persze igazán nagy meglepetés nem érhetett bennünket, hiszen az M-44 új változatai színeben azonosak az M-40-es modellekkel. Igaz azonban, hogy árnyalatuk nem teljesen egyezik meg. Ezzel gyakorlatilag fel is soroltuk a legfőbb különbséget a tavalyi változathoz képest, minden más maradt a régiben. Adódik azonban a kérdés, hogy miért vártak erre eddig?

Feltehetőleg mindennek a szerkezet az okra. A 40 milliméteres változatokban UW-30 név alatt valójában egy 2826-ost (vagy klónját) találjuk. Ugyanakkor a 44 milliméter átmérőjű kivitelekben a sokak által elismert Werk-11 található. Természetesen itt is csupán átevezés történt, a kaliber a feliratokon és a díszítésen kívül azonos a Kenissi által gyártott Tudor MT5612-es kaliberével. Nem mellesleg érdemes észben tartani, hogy az MT56XX családot a Breitling is használja.

Mertek, nyernek?

Bármennyire is fájó elismeri egyeseknek, a Tudor és Breitling „renoméja” nagyobb, mint a Fortisé, így ők könnyebben dolgozhatnak magasabb árakkal is. A Fortisnak ha úgy tetszik, előbb tesztelnie kellett a piacot, hogy az hajlandó-e kifizetnie a közel egy harmaddal magasabb árat. (Listaár: 4250 euró) Úgy tűnik, hogy igen. Még 19-re lapot is húztak, és egy arannyal ékesített darabbal is jelentkeznek 6500 eurós áron, igaz csak 50 darab erejéig.

Fortis Marinemaster M-44 - négy új változat, köztük egy arannyal "feljavított" is
Fortis Marinemaster M-44 – négy új változat, köztük egy arannyal “feljavított” is

Nem ez az első alkalom, hogy a márka Kenissi kalibert használ. A tripla időzónás F-43-ban is tőlük beszerzett kaliber dolgozik, és jelentősen drágább, mint a kronográf a kollekcióban. Nem olyan nehéz elképzelni, hogy az F-43-as nem a legsikeresebb változatok közé tartozik.

Az M-44-es azonban úgy tűnik, hogy ennél több babért aratott. Köszönheti ezt egyrészt annak, hogy rendkívül sokoldalú, másrészt pedig képes kielégíteni azokat, akik kedvelik a retrót, de azért már valami újat is szeretnének látni, harmadrészt pedig a nagyobb átmérőkért vannak oda. Bárhogy is nézzük, az M-44 így legalább két tekintetben szembemegy az aktuális trendekkel. Nem az egykori Marinemaster újbóli kiadása (még ha a tokforma erősen 70-es évekbeli), és nem szerénykedik az átmérőjével. Ilyesmire is képes egy óramárka, ha fő piaca nem Ázsia, hanem a nyugati világ (elsősorban Németország és Észak-Amerika).

Fortis