Corum Golden Bridge Rectangle 40th Anniversary

Amikor 1980-ban bemutatták, erősen két esélyes volt, hogy életképes kollekció alapját rakják le. A Corum Golden Bridge Rectangle 40th Anniversary elég egyértelműen jelzi, hogy ez a kérdés eldőlt.

Az évszámból tudható, hogy akkor jelentkeztek az első Golden Bridge karórával, amikor a mechanikus karórák eddigi történelmük legnagyobb válságát élték. A több szempontból is formabontó karóra ugyancsak csodálkozásra késztette a kortársakat. Már önmagában az, hogy hogy a kvarcválság kellős közepén egy mechanikus szerkezettel rukkoltak elő, is igen merésznek számított.

Corum Golden Bridge Rectangle 40th Anniversary

A szerkezet azonban nem hagyományos elrendezésű volt, hanem egy egyenes mentén helyezték el a alkatrészeket. A botszerkezet így szinte hídként kötötte össze a tok alsó és felső felét. Ezt akadálytalanul látni is lehetett, hiszen a szerkezetet nemcsak elölről és hátulról, hanem részben oldalról is szemügyre vehettük.

A 40 év alatt a jellegzetes téglalap alakú tokot alkalmanként kerekre cserélték, illetve a kézi felhúzású kaliberből automatát is készítettek. Az évfordulós darab persze maradt a négyszögletű tokformánál, amit természetesen nemesfémből formáltak meg. Feltehetőleg az sem lep meg senkit, hogy a példányszámot limitálták. A vörösarany változatból 40, míg a fehéraranyból pusztán 3 darab készül.

Corum Golden Bridge Rectangle 40th Anniversary

Utóbbi alacsony példányszámát a 29,5 mm x 42 mm tok vésnöki munkája indokolja. A vörösarany kivitel tokjára nem került szecessziós minta, de a hátlap zafírüvegét a márka logójával szórták tele. Nem biztos, hogy ez jó döntés volt, elvégre a botszerkezet, és a Golden Bridge egésze a letisztult megjelenésről szól. Évfordulók alkalmával azonban persze megengedhető, sőt, talán kötelező is az extravagancia.

Egyértelmű, hogy gyűjtőknek készültek az órák, így az ár egyelőre nem nyilvános.

Corum