Híd híd mellett

A márka legjellegzetesebb kollekciójának egy újabb reinkarnációja a Corum Golden Bridge Round 43 Art Déco. A botszerkezetes óra idén új koncepcióval jelentkezett.

Ahogy a Corum, úgy a Golden Bridge kollekció sem éppen koros. Persze óraipari mércével mérve. Előbbit 1955-ben alapították, utóbbi pedig 1980-ban mutatkozott be. Mégis egészen 2016-ig kellett várni, amíg a formatervezők elég bátrak voltak ahhoz, hogy az addig kizárólagosan használt téglalap alakú tok mellett a kereket is elő merjék venni.

Látszik is a tokon, hogy a zafírtok-őrület csúcspontján született. Elől-hátul zafír, de a toknak a fülek közötti része is az. A szerkezet persze nem olyan látványos, elvégre mégiscsak egy egyenes mentén építették fel. A fennmaradó rész így elég teret biztosít a tervezőknek ahhoz, hogy kiéljék művészi hajlamukat. Jelen esetben a szerkezet mindkét oldalára nyolc-nyolc, sugárirányban kiinduló egyenes látható, amely az óra nevét alapul véve akár egy függőhíd sodronyai is lehetnek. Ez a szimmetrikus elrendezés persze egyben az első világháború után virágkorát élő art déco egyik jellegzetes stíluseleme is – nem véletlenül jelenik meg az óra nevében.

Corum Golden Bridge Round 43 Art Déco – ilyen órát viselve számolni kell a szőrszálakkal is

A szerkezet, a CO113-as kaliber természetesen mit sem változott. Továbbra is azon igen ritka kaliberek egyike, amelyek hídjai és alaplemeze nem rézből vagy alpakkából, hanem aranyból készül. Erre jellemzően csak igen kis szériában világot látó, jellemzően AHCI-tagsággal rendelkező órásmestereknél látni példát, nem pedig jelentős óraipari márkáknál.

Corum Golden Bridge Round 43 Art Déco – aranyban

A 43 milliméteres tokra azonban már nem jutott az aranyból, helyette titánból faragták. Fekete felületét DLC (gyémántszerű szén) eljárással nyerte el. Ahogy az a Golden Bridge órák nagy részénél lenni szokott, itt is limitált példányszámmal kell számolni. Mindkét változatból 188 darabot dobnak piacra.

www.corum-watches.com