Corum Admiral 42 Automatic All Black – legsötétebb Corum

A fekete karcsúsít és persze öltöztet is, a Corum Admiral 42 Automatic All Black pedig a színek száműzésével szinte dogmát dönt a márkánál.

Az órák világában ha valaki egyedi formájú és vitorlázáshoz köthető időmérőt keres, szinte kötelező módon botlik a Corumba. A viszonylag fiatal márka két legfelismerhetőbb kollekciójának egyike a jelenleg Admiral néven futó (régebben Admiral’s Cup) modellek. (A másik a Golden Bridge.) Eredetileg a regatták nem hivatalos világversenyének számított az Admiral’s Cup, amelyet azonban már lassan két évtizede nem rendeznek meg. A Corum a kollekciót még a hatvanas években dobta piacra, de igazán nagyot az 1983-as frissítés szólt. Ekkor jelent a tizenkétszögű tok és a számjegyek helyén az apró, színes zászlócskák, avagy a kódlobogók.

Ezek szükségszerűen színes egyéniséggé, és egyben vidámmá is varázsolták az órát, amelyet idővel különböző komplikációkkal is kiegészítettek. A kollekció bemutatásának félévszázados jubileuma alkalmából 2010-ben jelent meg a Legend alkollekció, amely a mostani Admiral 42 modell közvetlen elődjének tekinthető. Szemben a Legend visszafogott és elegáns megjelenésével a csupa fekete újdonságok kifejezetten harsánynak tűnnek. Hogyan lehetséges ez egy fekete modellnél? A számlap a ludas.

Corum Admiral 42 Automatic All Black - sárgával talán a legvidámabb
Corum Admiral 42 Automatic All Black – sárgával talán a legvidámabb

A számok helyét méretes kódlobogók foglalják el, de változattól függően csupán egyetlen színben, vékony vonalakkal megrajzolva. A mutatók és a kismásodperc is ugyanazt az árnyalatot kapta. Ez utóbbinál egy formatervezési bravúrt is láthatunk. Általában nem túl üdvös, ha a kismásodperc túl közel kerül a számlap központjához. Bárhogy is nézzük, ezeken a modelleken bizony ugyancsak közel van. Ugyanakkor a kódlobogók rajzolta skála ez jól ellensúlyozza, így egyáltalán nem tűnik üresnek a számlap alsó fele. Szintén segíti a jó összbenyomást, hogy a szélrózsára emlékeztető kismásodperc skáláját vékony vonalakkal húztak meg.

Corum Admiral 42 Automatic All Black - nem olyan veszélyes, mint amilyennek látszik
Corum Admiral 42 Automatic All Black – nem olyan veszélyes, mint amilyennek látszik

Pedig alapvetően nem nagy a tok. Egyrészt a névből is látszik, hogy az átmérő 42 milliméter, másrészt a Legend modellektől is szükségszerűen ezt a méretet örökölte. A felelős így egyértelműen a CO 395-ös kaliber. Hiába a saját megnevezés, valójában az ETA 2892-es kismásodperces kivitelével van dolgunk. Azt azonban el kell ismerni, hogy a szerkezeteket nyersen kapják, a díszítést házon belül végzik.

Kockáztatnak?

A márka tavaszi újdonsága elvileg a tavaly késő ősszel meghirdetett új „The Risk is the Reward” (maga a kockázat a jutalom) kampányuk része. Bárhogy is nézzük, a márka a kezdetektől szeretett kockáztatni. Így például első kerek tokjukkal csak majdnem egy évtizeddel az indulás után jelentkeztek. Még az Admiral’s Cup is négyszögletű tokkal indult. Szintén jó ötlet volt a Coin watch (20 dolláros érme adta a számlapot), illetve a már említett Golden Bridge. A Bubble kollekció pedig végképp merészségről árulkodik.

Corum Admiral 42 Automatic All Black - öt változat, egyenként 100 példányra limitálva
Corum Admiral 42 Automatic All Black – öt változat (kék, zöld, piros, narancssárga, sárga) egyenként 100 példányra limitálva

Ezekhez képest a mostani modellek kevésbé tekinthetőek újítónak. Először is nagyon hasonlót már két évvel ezelőtt elsütöttek a Corum Admiral AC-One 45 Squelette modellekkel. A színek gyakorlatilag megegyeznek. Másrészt nehéz nem észrevenni, hogy a formatervezés elvei sokban hasonlítanak az Hublot által vallottakhoz. Ettől függetlenül azonban a változatonként 100 darabra limitált, 5200 euróba kerülő modelleknek van önálló identitásuk.

Corum