Chopard L.U.C XPS 1860 Red Carpet Edition

Bár a cannes-i vörös szőnyegen való bevonulás inkább a hölgyek szívét dobogtatja meg, immár itt a lehetőség, hogy az urak is kifejezetten ehhez az lakalomhoz tervezett órával a csuklójukon fotóztathassák magukat. A márka számára a Chopard L.U.C XPS 1860 Red Carpet Edition azonban jóval messzebb mutat ennél.

A testvérpár által vezetett Chopard egyike az utolsó jelentős svájci óramárkáknak, amely nem valamely luxus-csoport tulajdona. A vállalkozáson belül a feladatok felosztása messze nem felel meg az aktuális gender-elvárásoknak: a pár közül a női testvér a művészeti igazgatói illetve az ékszerészi ágat irányítja, míg a férfi testvér az órákért és az általános céges ügyvitelért felel. A Red Carpet ékszer kollekció ötlete a pár hölgytagjának fejében fogant az 1990-es évek közepén, aki a Chopard gyémántékszereit akkoriban saját kezűleg adta fel a filmsztárokra. Az így elért marketing hatás jelentősége felbecsülhetetlenné vált, és Cannes ma már elképzelhetetlen Chopard ékszerek nélkül.

Chopard L.U.C XPS 1860 Red Carpet Edition - csak a számlap színe, illetve az indexek anyaga (és egészen kicsit formájuk is) különbözik, mégis nagyon erősen különbözik a többi modelltársától
Chopard L.U.C XPS 1860 Red Carpet Edition – csak a számlap színe, illetve az indexek anyaga (és egészen kicsit formájuk is) különbözik, mégis nagyon erősen különbözik a többi modelltársától

Az azóta eltelt bő két évtizedben kizárólag a márka ékszerei által dominált territóriumba tör be a Chopard L.U.C XPS 1860 Red Carpet Edition. Mivel a márka meglehetősen konzervatív a számlap színeinek kiválasztása területén, ezért különösen merésznek számít az élénk vörös szín. Ám ezt is sikerült megfejelni azzal, hogy fehérarany helyet smaragdcsiszolású gyémántok szolgálnak indexként.

A 40 milliméteres fehérarany tokkal készülő órából csak 10 darab készül, de talán nem lenne túlzás kijelenteni, hogy ennél valószínűleg több is elkelne. A piros színű számlap feltűnő ugyan, de mivel az óra többi eleme konzervatív megjelenésű, a Chopard L.U.C XPS 1860 Red Carpet Edition nem tűnik tolakodónak. Persze nem kell mondani, hogy abban a ligában, amelyben a Chopard játszik alig-alig találunk még egy piros számlapos karórát. Ha férfi résztvevő időmérővel (is) feltűnést akar kelteni, akkor nagy méretű órát volt kénytelen felvenni. Ez viszont meglehetősen nehezen csúszik be a mandzsetta alá, ami egy szmoking viselését előíró eseményen azért minimum furcsa.

Chopard L.U.C XPS 1860 Red Carpet Edition - nem biztos, hogy szükség van arra a "Red Carpet Edition" feliratra, a L.U.C 96.01-L kaliber szépségével amúgy sem tud versenyre kelni
Chopard L.U.C XPS 1860 Red Carpet Edition – nem biztos, hogy szükség van arra a “Red Carpet Edition” feliratra, a L.U.C 96.01-L kaliber szépségével amúgy sem tud versenyre kelni

Amit szintén érdemes megemlíteni, hogy nem a Chopard az első haute horlogerie márka, amely az utóbbi néhány évben férfiaknak szánt, piros számlapos órával próbálkozik (l. pl. a Jaeger-LcCoultre piros Reversóját). Amennyiben a történelem ismétli magát, és persze a retró trend is kitart, akkor a Chopard L.U.C XPS 1860 Red Carpet Edition a pirosas számlappal készülő órák egyik előhírnöke lehet. A hetvenes években ugyanis a kék számlap volt az igazán divatos, amit a nyolcvanas években a piros, bordó árnyalatok követtek. (Persze a világos és sötét számlapok dominanciáját egyik sem törte meg.) Manapság újra a kék a menő…

www.chopard.com