Casio G-Shock MT-G

Lehet, hogy évtizedek kellettek hozzá, de a Casio G-Shock órákra ma már az óraipar egyetlen szereplője sem legyint lekezelően. Az exclusive alkollekció megjelenése óta még inkább igaz ez, hiszen a piac alsó szegmensében bevezetett termékkel törnek felfele. A Casio G-Shock MT-G egy példa arra, hogy ez miért működhet.

Casio G-Shock MTG G1000D - fémváz ...
Casio G-Shock MT-G G1000D – fémváz …

Persze ahhoz, hogy magasabb szegmensbe léphessenek, a G-Shock óráknak meglehetősen erős arculatot kellett kiépíteniük maguknak. Talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy ez sikerült is. Amire nyilván szintén szükség volt, az a G-Shock modellek folyamatos fejlődése is. Így az idei Casio G-Shock MT-G karóra a szokásos időmérési funkciókon túl (pontos idő, kronográf, visszaszámlálás, ébresztő) “fényevő”, azaz bármilyen fény (természetes vagy mesterséges) alkalmas az óra töltésére, rádióvezérelt és bluetooth kapcsolat segítségével az okostelenfonukkal is összeköthető. Utóbbi esetben aktuális helyzetünk alapján önálló állítja be a helyi időt, de az app az óra működését is figyelemmel kíséri, illetve ha a telefont nem találjuk, akkor az óra segítségével megcsörgethetjük (akkor is, ha a telefont lenémítottuk, de persze csakis a bluetooth kapcsolat hatótávján belül).

Casio G-Shock MTG G1000D - szénszálas kompozit anyagon
Casio G-Shock MT-G G1000D – szénszálas kompozit anyagon

A Casio G-Shock MT-G-B1000 referenciaszámú modellek új tok felépítést is kaptak. A lényeg, hogy a szerkezetet magába foglaló szénszálas kompozit tokot körbevevő fém alkatrészeket a füleknél sík felületekkel is egymáshoz szorítják, ezzel is növelve a tok merevségét. Korábbi modelleken ugyanis csupán az itt is jelenlévő, négy henger alakú távtartó biztosította a lünetta és a hátlap közötti kapcsolatot. A lünetta pedig az az alkatrész, amelynek egy karóránál a legtöbb igénybevételnek kell ellenállnia. Ugyan nem lett volna rá kifejezetten szükség, de gondos tervezésről árulkodik, hogy az üveget jócskán a lünetta síkja alá süllyesztették. Amiért ez a lépés alapvetően szükségtelen, az az üveg anyaga, ami zafír. Valószínűleg rettenetesen karcos lesz már a lünetta fémfelülete, amikor a zafírüvegen megjelenik az első karcolás.

Casio G-Shock MTG G1000D - nem olyan vastag mint amilyennek látszik
Casio G-Shock MT-G G1000D – nem olyan vastag mint amilyennek látszik

A G-Shock név hallatán persze sejthető, hogy nem éppen egy szerény méretű időmérővel lesz dolgunk. A tok átmérője 51,7 milliméter, ami egyébként valamivel kisebb az eddigi G-Shock méretekhez viszonyítva. Ugyanez igaz a tok magasságra is: 14,4 milliméter. Ez nagyjából egy mechanikus svájci sportkronográf méretével vethető össze. Persze ennek ellenére készpénznek vehetjük, hogy hosszú ujjú esetén mindig lesz gond a mandzsettával. Mielőtt azonban ez bárkit is felidegesítene, még van két hónap, várhatóan júliusban kerül az üzletekbe. Pontos ár egyelőre nem ismert, de nagyjából 300000 forint körül összeggel lehet számolni.

Casio G-Shock MTG G1000D - szélesnek viszont széles
Casio G-Shock MT-G G1000D – szélesnek viszont széles

www.casio-europe.com