Belépőmodell – IWC Pilot’s Watch Automatic 36

Az IWC szokásos rotációs modellfrissítési rendszerében 2016-ban a Pilot’s Watch kollekció volt soron. Ilyen stílusú óráknál a kompromisszum nélküli leolvasás és persze a fokozott terhelhetőség a két fő szempont, aminek egyenes következménye a meglehetősen méretes tok. Ennek eleget is tettek, így 48, sőt, 55 milliméteres változatokat is találunk a kollekcióban. Ez utóbbi persze utalás az IWC által egykor a birodalmi Németország légereje számára készített modellekre, és sokkal inkább gyűjtői értékkel bír. Kényelmesen viselni a férfiak közül is valószínűleg csak megtermettek tudják. Ennek tükrében már-már visszásnak hathat az IWC Pilot’s Watch Automatic 36, amely már a nevéből is elárulja, hogy  mindössze 36 milliméter átmérőjű, ami a fekete számlapnak köszönhetően még kisebbnek is tűnik.iwc-pilots-watch-automatic-36-lifestyle

Ha jobban belegondolunk, akkor könnyen belátjuk, hogy ez a stílus kisebb méretben is kiválóan működik. Ha pedig a fekete számlapot antracit színűre cseréljük, optikailag egy egészen keveset még növeljük is. Arról nem is beszélve, hogy elegánsabbá is tesszük. Ebbe segít be a számlap központi részének síkja fölé emelkedő percskála is. Mellesleg a Pilot’s Watch kollekció egészére is elmondható az elmozdulás az elegánsabb stílus irányába.iwc-pilots-watch-automatic-36-mood

Igen, az Automatic 36 a kollekció belépő modellje a 2016-ban új külsőbe öltöztetett Mark XVIII-cal egyetemben. Ennek ellenére azonban hozza azokat a műszaki jellemzőket, amelyeket az átvitt értelemben és szó szerint is érthető nagyobb társaiban is megtalálunk. Így lágyvas védi a szerkezetet mágneses mezőkkel szemben, és a zafírüveg hirtelen bekövetkező nyomásesés alatt is a helyén marad. Egyebek mellett ennek is köszönhető, hogy a 36 milliméteres átmérőhöz 10,5 milliméteres magasság társul.iwc-pilots-watch-automatic-36

A 35111 szerkezet ugyan nem manufaktúra kaliber, a Sellita SW300-as az alapja, de az IWC saját módosításai szerint készítteti. Ami pedig még fontosabb, hogy ezzel a mérettel hölgyek is megbarátkozhatnak, és így a Portofino mellett egy újabb kollekcióban találhatnak maguknak való karórát.