Grand Prix d’Horlogerie de Genève mustra

Avagy a „Genfi Órakészítés…”, illetve inkább „Az Órakészítés Genfi Nagydíja” jeles esemény, amolyan órás „Oszkár-díj”, ahol az iparági szereplők ünnepelhetik saját magukat, s egymást. E felhajtással teli főhajtás alapvetően a svájci órakészítés körül forog, mégis 2019-ben (is) találunk a díjazottak között „kívülállót”.

Az ítészek továbbra is kifejezetten Genf városához köthető, de óramárkáktól és gyártóktól (elvileg) független szereplők, a győztesek megítélését azért szabad vitatni. Ízlések és pofonok különbözőek lehetnek, akár házon belül is, ezért most mi is legalább két nézőpontból közelítjük a végül bronzkézzel díjazott modelleket.

AIGUILLE D’OR – Nagydíj

Avagy a fődíj nyertese nem kisebb név, mint az Audemars Piguet Royal Oak Selfwinding Perpetual Calendar Ultra-Thin. E „Nagydíj” nyertes a 17 különböző kategória fölött áll (melyeken belül 6 – 6 óra közül választatott ki a 17 győztes, s akikről az elkövetkező hetekben mind egy szálig különvéleményt mondunk). Épp ezért a fenti rangot elnyerő időmérő a legjobbak legjobbja, a nyertesek nyertese, a kiválók legkiválóbbja kell legyen. Megjegyezzük, hogy ő is csak a kategóriákba már benevezett, és az első szűrőn átjutott ketyegők közül kerülhetett ki.

Audemars Piguet Royal Oak Selfwinding Perpetual Calendar Ultra-Thin

Az egész rendezvény, illetve az GPHG Alapítvány eredeti célkitűzéseit alapul véve (azaz a legnemesebb (svájci) órakészítés hagyományait, modern modellekben tovább örökítő, egyben a lehető legmagasabb szinten megvalósított, a tökéleteshez közelítő karórák elismerését), illetve az idei nevezőket áttekintve, a „fődíj” tekintetében hozott döntéssel, akár még egyet is érthetünk.

Én a magam részéről többnyire így is teszem. [@RetekG]

Órakészítés Genfi Nagydíja / Audemars Piguet Royal Oak Selfwinding- erpetual Calendar Ultra-Thin

De miért?

Az AP Royal Oak (RO) modellek kétségtelenül az egyik legnépszerűbb, legkedveltebb, legsikeresebb karóra dizájnnal bírnak (még akkor is, ha nem a gyártó saját kútfejéből pattant ki sok – sok évtizeddel ezelőtt). Kellően egyedi és különleges, mégis viselhetően praktikus, egy igazi Ikon. A most nagydíjat nyert, ultra lapos kiadás mindezt képes volt a következő szintre emelni, s ezt az sem csorbítja (nagyon), hogy a konkrét óra 2018-ban már, mint tanulmány bemutatkozott. A 6,3 mm „vastag” tok jelenleg a világ legvékonyabb automata, öröknaptáras mechanikus szerkezete, amibe még a holdfázis és az „napszak” kijelzés is belefért. [@RetekG]

Órakészítés Genfi Nagydíja / Audemars Piguet Royal Oak Selfwinding- erpetual Calendar Ultra-Thin

Ami talán ezzel együtt fanyalgásra adhat okot, az a modellcsalád védjegyeként is felfogható, ú.n. „trapesserie” számlap elhagyása. A helyére fektetett, egyszínű s kvázi egysíkú kék, némileg unalmassá rombolja a jól ismert Royal Oak hangulatot. Ráadásul azért is érthetetlen e döntés, hiszen a 2018-as prototípus még fel merte vállalni eredetibb gyökereit. [@RetekG]

A szerkezet, bár kétségtelenül remek, s immár (elméletileg) saját, házon belüli, mégis nem tagadhatja korábbi, Jaeger-LeCoultre alapjait. A „Nagy díj” győztesének talán illene egy alapjaiban újraépített, vagy épp saját szellemi tőkéből kivirágzó mechanikával levenni a zsűrit a lábáról. E belső értékekre helyezve a hangsúlyt, „eredetibb” modelleket is találunk a nevezők között. Mégis csak az órakészítés legjobbjait ünnepeli ez elismerés, mely mesterségnek nem feltétlenül a tok, a számlap és a szíjkészítés adja igazi velejét. Bár kétségtelen, hogy meghatározóan fontos része ez is. [@RetekG]

Összegezve

Az AP RO Selfwinding Perpetual Calendar Ultra-Thin valójában nem igazán nyújt különösebben újat, eget rengető változást. Világmegváltón zseniális mechanikát sem rejteget. A jól bejáratott, hagyományosan rajongott összképet, apró fapálcikával finomítja még tökéletesebbre. Ezt viszont, valami gyönyörű szépen teszi. A zsűri biztosra ment. Ahogy az Audemars Piguet is, valahányszor bemutat egy újabb Royal Oak modellt. Egy megmérettetésben, ahol nem indul sem a Rolex, sem a Patek Philippe, a Royal Oakra fogadva, egyszerűen nem tudunk hibázni. [@RetekG]

Órakészítés Genfi Nagydíja / Audemars Piguet Royal Oak Selfwinding- erpetual Calendar Ultra-Thin

Különvélemény

Elismerve a Royal Oak lassan félévszázados érdemeit valóban számítani lehetett arra, hogy erősen esélyes lesz a cím elnyerésére. Mindez pedig inkább szomorú. Egy majdnem 50 éves dizájnról beszélünk! Hiába makulátlan a kivitelezés, és műszaki szempontból is figyelemre méltó (még ha nem is eredeti munka), de velősen szólva „vót má”.[@RI]

Értjük, hogy még mindig a retró a divat (lassan már egy egész évtizede), amibe a Royal Oak tökéletesen beleillik, és azt is, hogy – diplomatikusan fogalmazva – egyes zsűritagoknál volt már példa háttéralkukra. Ez nem jelenti azt, hogy most ez történt volna, de azért a felhozatalból lehetett volna mást is választani.[@RI]

Hiába, az AP-nek gazdasági létszükséglet, hogy fogyjon a Royal Oak, mert mást csak ímmel-ámmal vesznek tőlük. (Forgalmuk kb. kétharmadát adja a Royal Oak és a Royal Oak Offshore.) A Royal Oaknak pedig immár akad néhány erős versenytársa. Kellett tehát egy kis újabb hírverés neki.[@RI]