Zenith Chronomaster Revival Safari

Kétség sem férhet hozzá, hogy valójában mi is ihlette a Zenith Chronomaster Revival Safari modellt – a zöld szín.

Ha még esetleg nem szembesültünk volna vele, a zöld az új kék. Hogy mennyire igaz ez, elég lesz csak fellapozni nyomtatott magazinunk 130. számát, amelyben jó néhány példát találunk erre. A Zenith azonban egy kicsit kilóg a sorból. A ma már szinte kötelezőnek számító színátmenetes helyett egységesen zöldre színezte a számlapot.

Igaz, a kellő folthatásról azért gondoskodtak. A segédszámlapok feketék, ahogy a peremen végigfutó tachiméter skála alapszíne is. Dicséret jár a dátumablakért. Ha már úgy döntöttek, hogy dátumkomplikációval látják el az órát, akkor a tárcsa háttérszínét a számlapéhoz igazították. Mivel zöldről beszélünk, ami azért finoman szólva sem éppen elterjedt a kollekcióban, ezért a dátumtárcsákat kifejezetten ehhez a modellhez készítették. Más modellekben nem biztos, hogy használni tudnánk. Pont ezek azok a részletek, amelyek jelentősen tudnak javítani vagy rontani egy számlap, és így végső soron egy óra megjelenésén.

Zenith Chronomaster Revival Safari - retróban is jó a zöld
Zenith Chronomaster Revival Safari – retróban is jó a zöld

Retró

A hordó alakú, 37 milliméter átmérőjű, titánból formált tok aligha meglepő módon a 70-es években kedvelt formavilágot idézi. Különösebben ne csodálkozzunk ezen, hiszen a névben ott a “revival” megnevezés. Érdekes, hogy a márka legfontosabb kollekcióival nincs jelen a jelenben. Vagy múltidézőek, (Pilot, Chronomaster), vagy jövőbe mutatóak (Defy). Legfeljebb a vegetáló Elite, illetve a Chronomaster egyes kiviteleit nevezhetjük korunkra jellemző formatervűnek.

Zenith Chronomaster Revival Safari - Welcome to the jungle
Zenith Chronomaster Revival Safari – Welcome to the jungle

A retró hangulatot hivatott idézi az indexek és mutatók bézs színű lumineszcens festéke is, és a szerkezet sem éppen mai gyerek. Legalábbis származását tekintve. Az El Primero 400-as kaliber természetesen az 1969-es, legelső El Primeróig vezethető vissza, és persze retró hangulatú órához kiválóan illik.

Hogy végül a zöld szín, a titán ára, vagy a dátumtárcsa okozta-e, hogy közel tíz százalékkal drágább lett, mint a tavalyi Chronomaster Revival Shadow, az valószínűleg mellékes. Mindenesetre 8800 euróért lehet egy a miénk.

Zenith