Zenith Chronomaster El Primero Full Open

Ha a Zenith kronográfot készít, szinte borítékolni benne, hogy az El Primero szerkezet kerül bele. Persze a Zenith Chronomaster El Primero Full Open ennél azért többet is tud.

Persze azt azért látni kell, hogy az El Primero nem mai darab. Tény, hogy óriási a nimbusza, hiszen egyike volt az első három automata kronográfoknak (nem megyünk bele abba a vitába, hogy kié az abszolút elsőbbség, mert arról könyvet lehet írni), és a három közül már csak az El Primerót gyártják. Az is tény, hogy a magas, 36000-es féllengésszámával (5 Hz) megelőzte korát, sőt, ez az érték még ma is kiváló teljesítmény. Ugyanakkor mégiscsak a hatvanas évek mérnöki szemléletét tükrözi, lassan itt volna az ideje, hogy valami újjal jelentkezzenek. Ha a Zenith Defy Lab modellben bemutatott technológiát valóban sikerül ipari mértékekben is előállítani, akkor valóban itt lehet ez El Primero leváltásának kora.

Zenith-Chronomaster-El-Primero-Full-Open - első, viszonylag elérhető árú, nyitott számlapos El Primero
Zenith-Chronomaster-El-Primero-Full-Open – első, viszonylag elérhető árú, nyitott számlapos El Primero

Addig is itt van nekünk a Zenith Chronomaster El Primero Full Open egyből két méretben: az egyik egészen kellemes 42 milliméteres átmérővel, a másik pedig egy kicsit retrós, 38 milliméteressel készül. Retrós abból a szempontból, hogy a legelső El Primerót is ezzel a mérettel mutatták be, de az 1969-ben még meglehetősen nagynak számított. A tok anyaga természetesen mindkét esetben rozsdamentes acél és persze mindkét modell üvegbetétes hátlapot kapott, hogy jól szemügyre vehessük a szerkezetet. Ugyanez vezérelte a tervezőket, amikor a számlap elhagyása mellett döntöttek. Így a számlap felőli oldalról is láthatjuk a szerkezetet. Ebből a szempontból a 42 milliméteres modell előnyben van, hiszen nem tűnik annyira zsúfoltnak: 4 milliméter az órák világában felér egy óriás lépésével.

Zenith-Chronomaster-El-Primero-Full-Open - arannyal a kisebb, 38 milliméteres változat az előkelőbb
Zenith-Chronomaster-El-Primero-Full-Open – arannyal a kisebb, 38 milliméteres változat az előkelőbb

Mint minden számlap nélküli modellnél itt is számításba kell venni a leolvasással kapcsolatos kihívásokat. Bár a Zenith tervezői igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy ez ne legyen probléma, csak részeredményeket érhettek el. Egyszerűen túl sok minden történik a szerkezet számlap felőli részén is ahhoz, hogy szemünk zavartalanul fókuszálhasson a mutatókra. Ugyanakkor van egy komoly érv a Zenith Chronomaster El Primero Full Open mellett: ez az első olyan El Primero szerkezetes Zenith, amelynek számlap felőli oldala teljesen nyitott, és még viszonylag elérhető árú is. Az ár 9600 eurótól indul és a 11200 eurónál áll meg a 42 milliméteres, aranylünettás modellnél.

www.zenith-watches.com