Véleménycikk: Bázeli tapasztalatok

Ha valaki az elmúlt évet a külvilágtól elzárva töltötte, de korábban rendszeresen látogatta a bázeli óra- és ékszervásárt, ugyancsak meglepődött, hogy mennyire összement. A még évekkel ezelőtt komoly helygonddal küzdő vásár órarészlege idén gond nélkül elfért a főcsarnok földszintjén és első emeletén. Utóbbinak felét ráadásul a nagy ékszermárkák foglalták el. Mindez annak fényében tűnik rendkívül különösnek, hogy az óraipar meglehetősen jó évet zárt 2018-ban. Igaz, a tavalyi év utolsó negyedében már láthatóak voltak a lassulás jelei, amit valószínűleg a 2019 első negyedévi adatok is majd visszaigazolnak, de ez egyáltalán nem indokolja ezt a fajta látszólagos érdektelenséget. Azért látszólagos, mert számos márka, amely akár még tavaly is kiállított a főcsarnok első, vagy második emeletén inkább a környező szállodákban bérelt magának helyiséget, vagy egyenesen a vásárt rendező céghez tartozó szálloda halljában kuporgott egy asztal körül. Mindenesetre nyilván az sem segített, hogy a Swatch-csoport tavaly júliusban kerek-perec kijelentette, hogy ők nem vesznek részt a vásáron, és valóban így is lett. A főcsarnok középpontjának ürességét részben az új sajtórészleg, részben pedig egy étterem töltötte ki. Ellenben úgy hírlik, hogy a csoport távolmaradása mindössze egyszeri alaklom.

Baselworld 2019 - a fotós nagyjából az Omega standja helyén állna, ha a márka részt vett volna / Fotó: Herzog & de Meuron
Baselworld 2019 – a fotós nagyjából az Omega standja helyén állna, ha a márka részt vett volna / Fotó: Herzog & de Meuron

A számok ugyanakkor drasztikusak. Idén 650 kiállító vett részt, amiben természetesen benne vannak az ékszerek, a drágakövek, és a háttéripari kiállítók is. Az előző néhány évhez képest nagyjából a felére csökkent a kiállítók száma, ami szintén látványosan kevesebb volt az azt megelőző időszakhoz képest. Meg kell azonban hagyni, hogy a résztvevő órás cégek valóban kitettek magukért. Még azok is, akik sokáig csak nevükből igyekeztek megélni. De azért ne legyen kétségünk! Nem a Baselworldért tették ezt.
Ahogy lenni szokott, a jelenség oka meglehetősen összetett. Először is megemlítendőek a magas árak. A kiállítást rendező cég nem volt hajlandó engedni a kiállítók vészesen csökkenő száma mellett sem. Az ügyvezetőt ezenkívül állítólag vesztegetéssel is vádolják, aki a nagy presztízsűnek számító főcsarnok földszintjén biztosított juttatásért cserébe előnyösebb helyet. Mivel az ügyvezető kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkezett (a szervező cégben Zürich és Bázel városának is van részesedése) sokáig elmozdíthatatlannak bizonyult. Erre végül csak a Swatch-csoport tavaly júliusi bejelentése után került sor, túl későn tehát. Az új ügyvezetőnek így egyszerre kell visszanyernie a bizalmat, és kedvezőbb árazással is visszahozni azokat, akik inkább a csarnokon kívül maradtak, vagy el sem jöttek. Mindezt úgy, hogy a vásár minél több nyereséget termeljen, ugyanis a vásár anyacége, az MCH-Group tavaly is veszteséget (14 millió frank) termelt.

Baselworld 2019 - kiállítók helyett sok volt a közösségi tér / Fotó: Herzog & de Meuron
Baselworld 2019 – kiállítók helyett sok volt a közösségi tér / Fotó: Herzog & de Meuron

Látni kell azt is, hogy a vásár mint rendezvény, sok szempontból elvesztette eredeti funkcióját. Az idő felgyorsult, rövidebb lett a termékéletciklus is. Sok cég nem akar várni arra, hogy egy-egy újdonságát a vásáron mutathassa be. Főleg akkor nem, amikor abban az egy hétben számos versenytársával kell a figyelemért megbirkóznia. Az internet és a közösségi média olyan csatornákat kínál nekik, amelyen keresztül bármikor képesek elérni a vásárlóközönséget, és szinte biztos, hogy még egy nagyobb kampány is olcsóbb és kommunikációs szempontból jóval hatékonyabb is, mint egy szép stand a Baselworldön.

Arról nem is beszélve, hogy a látogatói elvárások is jelentősen megváltoztak már. Szükség lenne arra, hogy a vásár és elsősorban a kiállítók élményt nyújtsanak a látogatóknak. Vitrinek mögé zárt órákkal ma már nem lehet nagy élményt nyújtani, a standok bejáratát elálló biztonsági örök pedig inkább frusztrációt okoznak, mintsem élményt nyújtanának. Idén például a Chanel óriási standjának nagyjából egy tucatnyi vitrinében a rendezvény szombati napján egyetlen egy óra sem szerepelt – hogy érezzük a törődést. Persze könnyű azt mondani, hogy az órákat meg lehessen tapogatni, amire egyébként pont a TAG Heuernél volt is némi lehetőség, megvalósítani már sokkal nehezebb. Nyilván nem a legkomplikáltabb, vagy kövekkel dúsan kirakott időmérőket kellene elérhetővé tenni, de a kollekció belépőmodelljeivel azért ezt meg lehetne csinálni. Akár a szerkezet is kihagyható lenne, és helyette egy vele megegyező súlyt kellene csak a tokba tenni.

Baselworld 2019 - a Bulgari standja sem épp a vendégszeretetről híres / Fotó: Herzog & de Meuron
Baselworld 2019 – a Bulgari standja sem épp a vendégszeretetről híres / Fotó: Herzog & de Meuron

Miért éri meg még mindig vásárra menni? A látogatóknak valójában egyre kevésbé. Ha egy óra valóban érdekli, jobban jár, ha bemegy egy szaküzletbe, és ott felpróbálja. Ha csak informálódni, keresgélni, böngészni szeretne, arra a virtuális tér sokkal alkalmasabb. A cégek közül elsősorban a kis és közepes márkáknak lehet üzletileg fontos, hiszen ők még nem rendelkeznek olyan mély hálózattal, amely kiválthatná az új kapcsolatok keresését. Kapcsolatápolás szempontjából is ideális nekik, elvégre ember híján nem tudják év közben végiglátogatni az összes partnerüket. Ők jönnek hozzájuk. A nagyoknak erre nincs gondjuk, őket bármikor megtalálják a disztribútor-jelöltek, nekik inkább presztízs a részvétel.

Baselworld 2019 - sok óra kirakatba - remélhetőleg változik majd / Fotó: Herzog & de Meuron
Baselworld 2019 – sok óra kirakatba – remélhetőleg változik majd / Fotó: Herzog & de Meuron

A résztvevők száma sem mellékes. A 2000-es évektől kezdve folyamatosan nőtt a kiállítók száma, ami a korai 2010-es évekig oda vezetett, hogy a vásár egyszerűen kifogyott a bérbe adható kiállítótérből. A túl sok kiállító sem előnyös a vásár számára, mert egyszerűen túl sok fele oszlik meg a figyelem, ami miatt pont a kiállítók lesznek elégedetlenek. Van márka (pl. Bremont), amely emiatt hagyta ott a vásárt, és inkább saját eseményt szervez, amivel anyagilag nagyjából ugyanott van, de a figyelem kizárólag rájuk irányul. Éppen ezért lehet probléma, hogy a Baselworldöt jövőre közvetlenül a genfi SIHH után rendezik meg. Persze mondhatni, hogy volt ez már így, csak akkor a SIHH igyekezet felmászni a Baselworld hátán. Jövőre inkább a Baselworld kapaszkodik a SIHH hátába, nehogy leessen. Persze félni azért nem kell, középtávon aligha fog megszűnni a vásár, és valószínűleg eljelentéktelenedni sem. Kérdés csupán, hogy átmeneti gyengélkedés-e ez, vagy a végelgyengülés kezdete.