Vacheron Constantin Overseas Dual Time

Ahogy az várható volt, a máltai keresztes márka egyik 2018-as újdonságával a 2016-ban bevezetett, alaposan ráncfelvarrott Overseas-kollekciót bővít második időzónás kijelzéssel. Íme a Vacheron Constantin Overseas Dual Time. Nem különösebben bonyolult komplikáció ez, de egyértelműen hasznosak közé tartozik, és a kollekció eredettörténetéhez is jól illeszkedik. Ahogy azt az Overseas kollekciótól megszoktuk, a szokásos Vacheron Constantin méreteknél valamivel nagyobb, 41 milliméteres a tokátmérő, amihez 12,8 milliméteres vastagság társul. Ez arányaiban valamivel vastagabb az átlagosnál, de az Overseas-kollekció sajátos tulajdonságával magyarázható: a szerkezetet lágyvassal köpeny veszi körbe, így védve a mágneses mezőktől.

Vacheron Constantin Overseas Dual Time - a fekete helyét a kék vette át
Vacheron Constantin Overseas Dual Time – a fekete helyét a kék vette át

A szerkezet természetesen maradt a 2016-ban bemutatott 5100-as kaliber, amelynek második zónaidő kijelzésével felvértezett változata az 5110 DT nevet viseli. Nemcsak a név változott, hanem a kezelőszervek is: a korona mellett megjelent egy csavarzáras nyomógomb is négy óránál. Ha úgy véljük, hogy ezzel léptethetjük az óramutatót egyórás lépésekben, tévedünk. Segítségével a dátumot állíthatjuk. Ezt a számlap alján egy segédszámlapon mutató segítségével jelzik ki. Az óramutatót a koronával, annak első állásában állíthatjuk, természetesen egyórás lépésekben. Ebből a szempontból valamivel kényelmetlenebb ennek a modellnek a használata, hiszen könnyebb egy nyomógombot erre a célra igénybe venni. Természetesen a piros fejű mutató mutatja a referencia-időzóna idejét, és ez a mutató is 12 óra alatt jár körbe. A számlap bal oldalán lévő napszakkijelzés gondoskodik arról, hogy tudjuk az első, vagy második 12 órában járnak-e a referencia-időzónában.

Vacheron Constantin Overseas Dual Time - 5110 DT kaliber; más modellben is találkozunk vele, de a rotor szigorúan az Overseas-kollekcióé
Vacheron Constantin Overseas Dual Time – 5110 DT kaliber; más modellben is találkozunk vele, de a rotor szigorúan az Overseas-kollekcióé

Természetesen ez a modell is megtartotta a 2016-ban bemutatott, szíjcserét gyerekjátékká tevő megoldást, és ezt nem is szégyellik hirdetni. Egy új Overseas Dual Time-tulajdonos ugyanis az órához egyből három szíjat is kap: egy kék aligátorbőr szíjat, egy szintén kék kaucsukszíjat és egy fémcsatot. Ahogy lenni szokott, a Overseas Dual Time jó esetben tavasszal, de inkább nyáron kerül majd a kereskedésekbe.

Vacheron Constantin Overseas Dual Time - alapból adnak hozzá kiegészítő szíjakat
Vacheron Constantin Overseas Dual Time – alapból adnak hozzá kiegészítő szíjakat

www.vacheron-constantin.com