Műszerfalról a tengerbe

A Bell & Ross BR 03-92 Diver Green Bronze nevében minden ott van az óráról. A hátteréről azonban keveset árul el.

Bár viszonylag hosszabb ideje készít búvárórakat is a francia gyökerű svájci márka, jellegzetes, négyzetes tokkal sokáig nem jelentkeztek ebben a műfajban. Ódzkodtak ettől, elvégre a négyzetes tokhoz eredetileg a repülőgépek műszerfaláról merítettek ihletett a formatervhez, másrészt egy ilyen formájú tok tömítése nehezebb, mint egy kereké. Végül két évvel ezelőtt szánták rá magukat a lépésre, majd átkozták magukat, hogy miért nem léptek előbb.

Bell & Ross BR 03-92 Diver Green Bronze – természetes napfényben jól látszik a különbség a lünetta és a számlap között

Tagadhatatlan, hogy már pusztán tokjának formájával is kitűnik az óra, és az is, hogy emiatt gyakorlatilag azonnal felismerhető. Már csak azért is, mert mérete miatt messziről is látható. Bár a tok 42 milliméter széles, mivel négyzetes, ezért jóval nagyobb, mint egy 42 milliméter átmérőjű kerek tok. Persze lehet még látványosabbá is tenni a tokot, például anyaghasználattal. A bronz néhány éve kifejezetten kedvelt, és nyilván a Bell & Ross sem maradhatott ki buliból.

Mivel fekete és kék számlappal már készült BR 03-92 Diver, és a funkcionalitás hirdetése mellett a tetszésfaktor legalább olyan hangsúlyos (ha nem hangsúlyosabb), ezért a számlap színe esetében az olívazöld mellett tették le a voksot. Éppen ezért egy kicsit érthetetlen, hogy miért nem sikerült a lünetta színét is a számlapéhoz igazítani. Az ugyanis zöld, és mivel eloxált alumínium, ezért fényes(ebb) is, szemben a számlap matt felületével. Mivel ez a zöld alapszín a lünetta esetében, így valószínűleg nem sikerült rábeszélni a beszállítót egy egyedi szín használatára. Hogy ennek anyagi okai voltak, vagy a 999 darabos limitáció-e az oka, nehéz eldönteni.

Bell & Ross BR 03-92 Diver Green Bronze – a hátlap mintázatának köszönhetően nem csúszkál majd a csuklón

Az óra szerkezete a BR-CAL.302 kaliber, amelyben a Sellita SW-300-as tisztelhetjük. Figyelembe véve, hogy búvárórák manapság alig-alig látnak vizet, a tokhoz borjúbőr szíj jár. Ennek felülete a nubukhoz hasonlít, ezzel is hangsúlyozva az óra műszerjellegét. Ha esetleg mégis vízbe mennénk vele, a 3800 eurós ár kaucsuk szíjat is tartalmaz.

www.bellross.com