Mido Multifort Power Reserve

Több szempontból ismétli magát a márka, egyből azonban nem. A Mido Multifort Power Reserve abból pedig első.

A Multifort-kollekció modelljei hosszú ideje az aktív városi életvitel kiegészítőiként hirdetik magukat. Általánosabban fogalmazva egy sportosan elegáns időmérőként definiálják magukat. Ennek jegyében az is belefér, ha teljesen feketébe öltöznek.

Most sem elször teszi ezt a márka, hiszen egy szűk évtizeddel ezelőtt is szerepelt kollekciójában fekete Multifort. Sőt, a járástartalék kijelzésére is képes volt az a 2012-es modell. Persze a tok vonalvezetése és a szerkezet is különbözött attól, mint amivel ma van dolgunk. Ennél is nagyobb a különbség a számlapon. A fekete háttéren megjelenő és neonzöld színfoltok neo-noir hangulatot árasztanak, amellyel persze nem mindenki tud megbarátkozni. Rájuk is gondoltak egy fekete-piros, illetve kék-acél kombinációjú kivitellel.

Mido Multifort Power Reserve - neo-noir a javából
Mido Multifort Power Reserve – neo-noir a javából

Kaliber új képességgel

Amivel az óra újat hoz, az a szerkezete. Természetesen a 80-as kalibert építették a tokba, amely immár jó pár éve alapszerkezetnek számít a Swatch-csoport belépőkategóriás márkáinál. Ugyanakkor a Midonál most először jelenik meg a járástartalék is ennél a szerkezetnél. Érdekes módon azonban nem a Mido az első, amely ezt a szerkezetet megkapta. A Swatch-csoport négy belépőmárkája (Certina, Tissot, Hamilton, Mido) közül a Hamiltoné az elsőbbség a H-13-as kaliber formájában. Elvileg a négy közül a Mido lenne legfölül, ám a Hamilton az utóbbi évtizedben nagyon jól teljesítette. A Mido csak az elmúlt néhány évben kezdett magasabb fokozatba kapcsolni.

Mido Multifort Power Reserve - powermatic járástartalék kijelzésével
Mido Multifort Power Reserve – powermatic járástartalék kijelzésével

Az szerkezet kivételével a már megszokott Multifort-külső tárul elénk. A tok 42 milliméteres, kiviteltől függően fekete PVD bevonattal, vagy anélkül, a számlapot pedig függőleges mintázat tagolja. Rejtély azonban, hogy a neonzöld indexes kivitelnél miért döntöttek a fehér dátumtárcsa mellett. Hogy nem figyelmetlenségről van szó, azt jól mutatja a fekete-piros modell, hiszen ott fekete a dátum háttere.

Mido Multifort Power Reserve - nem lesz nehéz észrevenni
Mido Multifort Power Reserve – nem lesz nehéz észrevenni

Ettől függetlenül mindkét fekete modell karakteres, szemben a kékkel, amely simulékonyabbnak tekinthető. Ez az árukban is megmutatkozik: a kék 1080 frankba, míg a két fekete 1210-be kerül.

Mido